Az állítást olyan francia gazdák fogalmazták meg, akik elkötelezettek az agroerdészet és a minimálisra csökkentett talajművelés mellett.
A szántás és a klímaváltozás összefüggésével kapcsolatosan e sokak számára provokatívnak vagy szakmaiatlannak tűnő állítást olyan francia gazdák fogalmazták meg, akik elkötelezettek az agroerdészet és a minimálisra csökkentett talajművelés mellett, de nem föltétlenül hívei például a biogazdálkodásnak. Az ő tapasztalataikat, napi szinten alkalmazott gyakorlatukat foglalja össze az alábbi írás.
Franciaországban az agroerdészet ma egy Csipkerózsika-álomból ébredő területnek számít, noha évszázadokkal korábban az ország több területén is klasszikus formái voltak ismertek ennek a gazdálkodási formának: a dió Grenoble környékén, az alma Normandiában, vagy a ringló Lotaringiában egyaránt egy-egy ilyen rendszer központi eleme volt. A dióhoz például kukorica, az almához legelő társult. A dió egyébként is érdekes növény, hiszen az ezzel a fajjal dolgozó agroerdészeti rendszerek mindegyike azt mutatja, hogy a közvélekedéssel ellentétben semmilyen negatív hatással nincs a dió az alatta termesztett kultúrnövény fejlődésére. Ebből is érthető, miért is kezeli a francia szakma egységesen agroerdészetnek mindazt a művelési rendszert, ahol fás növényeket társítanak lágyszárú kultúrákkal vagy legelőre alapozott állattartással – a lényeg a fán mint megjelenési formán van, nem pedig azon, hogy gyümölcstermő vagy erdészeti fajról van szó.
Annak ellenére, hogy annyira sajátos növénytársítások az ország délnyugati felében nem alakultak ki, mint az említett példák, mégis itt érhető leginkább tetten az agroerdészet reneszánsza. A délnyugat-franciaországi Gers megyében működő Arbre & Paysage 32 Egyesület a maga nemében a legnagyobb agroerdészettel foglalkozó, de nem országos hatáskörű szakmai szervezet, tagjainak száma mintegy nyolcszáz.
Feketedió és gabona párosítása Gers megyében (Délnyugat-Franciaország)
Az egyesület komoly szerepet kapott a Stéphane Le Foll agrárminiszter által meghirdetett agroökológiai programhoz kapcsolódó, az agrárszakképző intézményekben bevezetendő tananyag elkészítésében is, hiszen ők készítik az agroerdészettel kapcsolatos oktatási egységet, amit 2015 augusztusában a minden évben Marciac-ban megrendezett hagyományos agroerdészeti nyári egyetemükön mutatnak be – a miniszter jelenlétében.
Az agroerdészet a gyakorlatban – Délnyugat-Franciaországban
Gers megye természeti adottságait tekintve inkább a mediterrán klímához közelít, az éves csapadék összege a dombokkal tarkított megye nyugati részén 800, az óceáni hatásnak kevésbé kitett keleti részén 600 milliméter körül alakul, kimondottan nagy téli hidegek pedig nincsenek. A klímaváltozás viszont a gazdák szerint itt is érezteti a hatását – korábban sokkal ritkábban fordultak elő erős keleti szelek, habár vannak, akik szerint ez az erdősávok kiirtásának következménye inkább. A megyében több száz gazda foglalkozik agroerdészettel vagy tervezi ennek alkalmazását, vannak, akik csak növénytermesztéssel foglalkoznak, mások állattenyésztéssel és növénytermeléssel egyaránt. Az ez utóbbi kategóriába tartozók határozottan állítják, csak akkor és ott lehet a mezőgazdaságnak jövője, ahol az ágazat a vegyes profilú, azaz növénytermeléssel és állattartással egyaránt foglalkozó gazdaságokra épül.
Gabona és pillangós együtt és keresztsorosan vetve: egyszerre segíti a tápanyag-gazdálkodást és az erózió elleni védekezést
Jean-Christophe Bady az év teljes egészében állandó növényborításra törekszik, amivel az erózió megakadályozása mellett a talajélet intenzitásának növekedését, a talaj fizikai szerkezetének javítását és a szervesanyag-tartalom, valamint a talajban raktározott szén mennyiségének növelését akarja elérni. Általános gyakorlata, hogy mindig több növényfajt vet keverve, a kalászos gabonákat rendszerint lóbabbal, fehérhetével, lencsével társítja, de vet mustárt, hajdinát, zabot, facéliát és bükkönyt is, természetesen sosem egyedüli állományalkotó fajként.
A táblák egy részében korábban intenzív öntözött kukorica, szója, lucerna volt, a termesztésük jelentős talajtaposással járt. Tapasztalatai szerint két év szántás nélküli vegyes vetés elég volt ahhoz, hogy a talajélet lényegesen élénkebbé váljon, a talaj fizikai szerkezete pedig regenerálódjon.
Az agroerdészet alkalmazásával a már megkezdett úton akar továbblépni, azaz továbbra is szántás nélkül, sok esetben nem tarlóba, hanem bordáshengerrel megtört zöld növénykultúra alá vetve a termelni szándékozott növényeket, ugyanakkor kihasználva azt az előnyt, amit a fás szárú növények lágyszárú kultúrákkal való vegyítése jelent hosszú távon. 45 fa/ha növénysűrűséggel, 25×7 méteres kötésben kezdte meg egy kisebb táblán a kőris, körte, barkócaberkenye (Sorbus torminalis), házi berkenye (S. domestica), dió, hárs, vadcseresznye és szil csemeték vegye telepítését, a köztes 2015 tavaszán lóbab, mustár és fehérhere keveréke volt. A lóbabot betakarítás után kukorica fogja követni, a fasorokban pedig egyes fák mellé két oldalt szőlőt ültetett (a szőlő támrendszere a későbbiekben maga a fa lesz), de tervezi, hogy egyes kertészeti növényeket is telepít a sorba (pl. articsókát és rebarbarát). Egyes táblákon a lóbab mellett jelentős számú vándorvirág (Picris echioides v. Helminthia echioides) egyed is megfigyelhető volt, azonban nem akarja semmilyen drasztikusabb módszerrel kiirtani, mert véleményes szerint karógyökerével nagyon jól drénezi a talajt. Hasonló szerepe van a talajban hatalmas számban élő, soha nem látott méretű földigilisztáknak, ezek járataiban jól tud közlekedni a víz és a levegő, és ezt a később vetendő kukorica gyökerei is kiválóan tudják hasznosítani.
Egy elfeledett módszer – valamikor a fák mellé szőlőt ültettek, a támaszt maga a fa jelentette a szőlőnek
Vincent Blagny 120 hektáron gazdálkodik, a sekély termőrétegű meszes agyagtalajon ő is elhagyta a szántást, a területen elsősorban őszi kultúrákat termel. A 2014/15-ös időszakban 30 ha őszi búza, 20 ha sörárpa, 13 ha lóbab, 14 ha olajnapraforgó, 6 ha cirokvetőmag- és 18 ha lucernavetőmag-előállítás van, a terület többi része ugar. Az 1982-ben készült dombvidéki tározónak köszönhetően 30 ha öntözhető. A növénytermesztést az ő esetében négy baromfiistálló egészíti ki, ahol minőségi árujelzővel ellátott gers-i tanyasi csirkét nevel, évente három turnust. Az agroerdészetet ehhez a tevékenységhez kapcsolta, amikor 1997-ben a kifutóknál fákat kezdett telepíteni – mára 3,5 kilométernyi erdősávot ültetett. A telepítések ma is folynak, utoljára egy 5 hektáros táblába kerültek fák – barkócaberkenye, vadcseresznye, vadkörte, mezei juhar, dió –, valamint fákat ültetett a területet átszelő, a kötelező vízminőség-védelmi gyepsávval szegélyezett időszakos vízfolyás partjára is (itt hárs és éger egészíti ki a „megszokott” palettát). A fő cél az erózió megakadályozása és a szervesanyag-akkumuláció előmozdítása,
A farmon a fák léte elengedhetetlen, hiszen a tyúk nem szereti a tűző napot, Délnyugat-Franciaország viszont ennek bővében van – az akolra merőlegesen („fésűfogas rendszerben”) telepített árnyékos sávokat követve viszont nem csak a kifutó legtávolabbi csücskébe is eljut, miközben védve van a ragadozó madaraktól. Míg a déli kitettségű két akolnál, ahol korábban telepítette a fákat, sok cserjefélét is használt, a kőrist és a fenyőt pedig szélfogónak ültette, a két északra néző kifutójában csak kiváló minőségű asztalosipari fát adó fajokat telepített (barkócaberkenye, vadkörte, dió, vadcseresznye) és azokat már fiatal korukban alaposan fölnyírta. Tapasztalatai szerint a kifutóban „természetes módon ürített” baromfitrágya láthatóan jó hatással van a fák fejlődésére. Az istállókból kikerülő alomhoz gombakultúrát ad és egy évig tárolja azt, mielőtt kijuttatná – addigra az oltóanyagnak és a gilisztáknak köszönhetően kiváló minőségű komposzt lesz belőle.
Itt hamarosan változni kezd a táj képe
A tőszámot igyekeznek alacsonyan tartani, mivel így elkerülhető a sorközök beárnyékolása és a fű kipusztulása. Amennyiben a tőszám 100 fa/ha alatt van, a gazda a teljes terület után jogosult a területalapú támogatás fölvételére, 100 és 200 fa/ha között viszont a fák által elfoglalt területet már ki kell vonni az egészből, erre a hányadra nem jár a támogatás.
Érdekesség, hogy az egyik kifutó területén egy öreg, gyakorlatilag túltartott tölgyes van, amit a gazda lassan és fokozatosan ki szeretne termelni – az itt tartott állománynál viszont megfigyelte, hogy az állatok a többiekkel azonos fejlődés mellett kevesebb takarmányt fogyasztanak – ennek csak az lehet a magyarázata, hogy a tölgyesben jelentős mennyiségű kiegészítő és nem utolsó sorban természetes takarmányhoz jutnak. Az öreg tölgyek kivételével viszont a fák törzsét a tyúkok ellen mechanikai védelemmel kell ellátni, mert képesek arra, hogy a kérget körös-körül teljesen lecsipegessék, ami a fák pusztulásához vezetne. A déli oldali kifutóknál gyümölcsöt adó fajok is vannak nagyobb számban – füge, szilva, ringló, mandula, birs – a baromfi nagy örömére, de találunk itt a madaraknak szintén vonzó Cotoneaster fajt, valamint a korábban a vidékre nagyon jellemző mezei szilt is.
A legutolsó, 2011-es telepítésben 38 méteres sortávot alkalmazott, ugyanis a sorokban meghagyott, 2 méter széles vöröscsenkesz-gyepsáv elhagyásával 36 méteres megművelendő köz marad, ez pedig megegyezik a permetező munkaszélességével. 2015 tavaszán a területen őszi búza volt, amit két nappal az elővetemény cirokvetőmag-előállítás betakarítása után közvetlenül a tarlóba vetett. Ennek az erózió elleni védekezés miatt is fontos szerepe volt, hiszen a 150-200 méter széles tábla alsó és fölső része között 15 méteres szintkülönbség van – a gazda arra is figyelt, hogy a fasorok a szintvonalakkal párhuzamosan legyenek ültetve, amivel meghatározta a későbbi művelési, azaz lejtőre merőleges irányt. A fák tövét körben faaprítékkal mulcsozta, azt pedig megfigyelte, hogy a mezei pockok inkább a gyepes sávot választják élőhelynek, nem pedig a vetést. Az pedig már szinte ideálissá tette a telepítést, hogy a sorok észak-déli irányúak…
A használt fajok között van barkócaberkenye, vadcseresznye, dió, vadkörte, kőris – mind viszonylag ritka és értékes bútorfa a piacon
Vincent Blagny egyébként hosszú évek óta nem szánt, és noha nem tartozik a biogazdálkodást folytatók közé, csak azt a minimálisan szükséges talajművelést végzi el, amivel még nem zavarja komolyabban a talajéletet. Ő is azok közé tartozik, akik azt vallják, a szántás az oka a klímaváltozásnak.
Jack De Lozzo – aki nem mellesleg az Arbre & Paysage 32 egyesület elnöke – és a fia a növénytermesztés mellett húsmarha-tartással is foglalkozik, biotermelést folytat. A 84 hektáros gazdaságban teljes autonómiát szeretne elérni takarmányban és tápanyag-utánpótlásban is, a talajmunkák – ha vannak – mélysége legföljebb 5-6 centiméter, ezen felül pedig törekszik az állandó növényborítás biztosítására is. Megítélése szerint ezzel az eljárással ki lehet küszöbölni az eróziót, nagyon jól alkalmazható a tápanyag-utánpótlásra, valamint a gyomirtásra is. Ha például két évig lucerna, here és takarmánybaltacím keverékét termeszti és rendszeresen kaszálja, utána két évig nyugodtan termeszt lóbabbal kevert búzát – ezt a vetésváltáskor rendszerint úgy veti el, hogy a még lábon álló takarmánykeveréket megtöri, hogy az a talajra feküdjön, és ebbe a takart tarlóba vet közvetlenül.
Állattenyésztéssel kombinált agroerdészet – itt éppen szabadtartásos baromfi jelenti az „állatos lábat” a rendszerben
Jack De Lozzo szerint az állattenyésztéssel kombinált növénytermelésnek, és különösen, ha azt biogazdálkodásban végzi valaki, hallatlan előnye, hogy bármi jöjjön közbe, van alternatíva! De természetesen „nem szabad ötszáz hektáron ugyanazt csinálni…” Az agroerdészet szerinte egy további lehetőség, aminek szinte csak előnyei vannak:
– élőhelyet ad a növényvédelemben használható élő szervezeteknek, a kártevők természetes ellenségeinek,
– szerves anyagot biztosít a talajnak, a gyökerekből és a lombozatból tápanyag lesz a növényeknek,
– idővel fékezi a szelet és az eróziót,
– menedéket ad a faunának,
– középtávon már érdemi mennyiségű faanyagot ad, amiből aprítással mulcs vagy tüzelőanyag készíthető, a 7 centiméternél vastagabb ágak pedig már tűzifának is használhatók,
– elraktározza a légkörből megkötött szenet,
– a folyamatosan gyarapodó faanyag az utódoknak tőkét halmoz föl.
Fontos, hogy lehetőleg csak annyi biomasszát takarítsunk le a területről, ami a megélhetéshez szükséges, minden más maradjon helyben a talajt táplálni. Szerinte az igazán intenzív gazdálkodás megindulása, azaz negyvenöt éve azon vagyunk, hogy mindent tönkretegyünk, már most legalább százötven év kellene a károk helyrehozására. Megítélése szerint az lenne igazán fontos, hogy minél több, jelenleg konvencionális termelést folytató gazdálkodó váltson agroerdészetre, az kevésbé lényeges, hogy áttérnek-e a biogazdálkodásra vagy sem. Meggyőződése, hogy csak a növénytermesztéssel kombinált állattenyésztés – azaz az úgynevezett polikultúra-állattartás az egyetlen fönntartható és életképes mezőgazdasági termelési rendszer.
Friss telepítésű fasorok
Az agroerdészet a zöldségtermesztésben és a szőlészetben
Április harmadikán a Bordeaux melleti Bourg településen került sor arra a kollokviumra, ahol az agroerdészeti rendszerek talajtani vonatkozásait, valamint a régió sajátosságaihoz igazodva az agroerdészet és a szőlészet, valamint a zöldségtermesztés kérdéseit vették napirendre. Konrad Schreiber, az agroerdészeti rendszerek talajtani területének elismert művelője a természetes talajállapot és a talajban lejátszódó természetes folyamatok biztosításának fontosságára hívta föl a figyelmet és aláhúzta, ezek maximális figyelembe vételével sok gazdálkodónak sikerült már a csődközeli helyzetből kilábalnia. Olyannyira sikeresen tették ezt, hogy a korábbi gazdálkodási költségek harmadával-negyedével sikerült akár 13-14 tonnás hektáronkénti kukoricatermést elérniük, sőt akár két különböző kultúrát is eredményesen termeszteni egy éven belül ugyanazon a területen. Az agroerdészeti rendszerben és biológiai gazdálkodással szőlőt művelő gazda beszámolója szerint eredményeik a kritikus évjáratokban sem rosszabbak, mint a konvencionális gazdálkodóké, a zöldségtermelők pedig azt tapasztalták, hogy egyes zöldségkultúrák agroerdészetben termesztve részleges árnyékolás mellett sokkal jobban fejlődnek. Ők 16×5 méteres kötésben nyolcféle gyümölcsfajt, a fajokon belül pedig több, eltérő érésidejű fajtát telepítettek, amivel a két hektáros zöldségtermő területről lekerülő és közvetlenül értékesített áruválasztékot kívánják szélesíteni, elkerülve ugyanakkor azt, hogy egy-egy gyümölcsből egyszerre a keresletnél nagyobb mennyiséggel kelljen megjelenniük a piacon.
Dr. Somogyi Norbert, Dr. Borovics Attila, NAIK
