Növénytermesztés

A tudás mint hozzáadott érték a martonvásári fajtákban – Ünnepi ülés Martonvásáron

Agrofórum Online

Az MTA Agrártudományi Kutatóközpont jubileumi rendezvényén az Elitmag Kft. és a Bázismag Kft. alapításának 25. évfordulóját ünnepelték.

Az MTA Agrártudományi Kutatóközpont jubileumi rendezvényén az Elitmag Kft. és a Bázismag Kft. alapításának 25. évfordulóját ünnepelték a kutatóintézet és a két cég jelenlegi és volt munkatársai a meghívott vendégekkel. A martonvásári fajták forgalmazásával foglalkozó kft.-k az elmúlt évtizedek során jól megállták helyüket a nagy multinacionális cégekkel vívott versenyben, teljesítették az alapításkor meghatározott feladatokat. Az intézet által nemesített magyar fajtákban hozzáadott értékként az a tudás jelenik meg, melynek eredményeként a hazai környezeti körülmények között kiválóan teljesítenek mind termésmennyiség, mind a termésminőség tekintetében.

Martonvásáron a minőség mindig meghatározó volt

A második világháború utáni két évtizedben a kukoricatermesztés tényezői kedvezően alakultak hazánkban, a hozamok megháromszorozódtak. A hibridek megjelenését követően fordulópontot jelentett az iparszerű technológiák alkalmazását lehetővé tevő hibridüzemek megépülése.


Balázs Ervin, főigazgató megnyitja a jubileumi ülést

Az első hibridkukorica vetőmagüzem Erdőháton (Martonvásár) jött létre 1956-ban, majd ezt országszerte további 12 követette. Az azóta eltelt hatvan évben több mint 150 martonvásári kukorica hibriddel lett gazdagabb az ország.


Cseh Katalin az Elitmag Kft. ügyvezetője

A kalászos nemesítés történetére visszatekintve megállapítható, hogy az 1989-et követő időszakot meghatározó legfontosabb tényező a piaci igények hektikus váltakozása. Kezdetben a termésmennyiség fokozására irányuló elvárások voltak előtérben, majd a sütőipari minőség javítása volt a cél, ezt követően a prémium minőségű termékek váltak keresetté. A közelmúltban ismét a termőképesség fokozása került a középpontba, de ez a martonvásári fajtáknál továbbra is a minőséggel párosul.


Bakos Péter Kenéz az Elitmag Kft. kereskedelmi igazgatója

A hagyományos nemesítési eljárások mellett a mai modern világ kihívásai mellett nem lehet eltekinteni biotechnológiai és a molekuláris genetikai módszerek alkalmazásától sem. Meg kell teremteni az összhangot a két szemléletmód között. A Martonvásári Kutatóintézetben 2015-ben alakult meg a Molekuláris Nemesítési Osztály, azzal az elgondolással, hogy kapcsolatot építsen ki, hidat teremtsen a hagyományos és molekuláris nemesítés között, azért, hogy a molekuláris nemesítés eredményei közvetlenül legyenek elérhetők a gyakorlati nemesítés számára.


Oross Dénes, a Bázismag Kft. ügyvezető igazgatója

A 25. jubileumi évforduló ünnepeltjei

Az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézete által nemesített, illetve honosított kalászos gabonafajták kereskedelmi képviseletét az 1991-ben alapított Elitmag Kft. látja el. A cég tulajdonosi körét MTA Vagyonkezelő Kft., MTA ATK Mezőgazdasági Intézet, valamint magánszemélyek vagy vállalkozásaik adják. A kft. legfontosabb feladata a kutatóintézet által nemesített, illetve honosított őszi és tavaszi kalászos gabona fajták vetőmag-előállításainak, illetve forgalmazásának szervezése Magyarországon, illetve a licensz szerződések megkötése, nyilvántartása, a vetőmag árában érvényesített licenszdíjak begyűjtése. Szomorú tény, hogy hazánkba az őszi búza felújítási aránya folyamatosan 30 % alatt van, a fémzárolt vetőmag használat további ösztönzésére lenne szükség.


Marton L. Csaba, Kukoricanemesítési Osztály

Szintén negyed évszázaddal ezelőtt 1991-ben17 magánszemély a kísérleti gazdaság az intézet és az Akadémia megalapította a Bázismag Kft.-t. Feladata a martonvásári nemesítési eredmények hasznosítása, az intézet által nemesített és honosított kukorica hibridek beltenyészett vonalak és alapanyagok vetőmagjának forgalmazása.


Az ünnepi ülés közönsége

A kft.-t a Magyar Tudományos Akadémia, elnöki határozatával spin-off céggé nyilvánította. A spin-off cég olyan innovatív vállalkozás, melyet költségvetési kutatóhely alkalmazottai alapítanak saját kutatási eredményeik hasznosítására és ezek létrejötte révén az anyaintézmény további forrásokhoz juthat. A kutatóintézet által létrehozott szellemi termékek hasznosítása a spin-off cég feladata.


Vida Gyula, Kalászos Gabona Nemesítési Osztály


Karsai Ildikó, Molekuláris Nemesítési Osztály

(Polgárné Balogh Eszter – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Tarlórépa sárgaságvírusa (TuYV)

2019. június 6. 13:01

Az elmúlt években Európa számos országában a termelők számára komoly fejtörést okozott a repceállományokban megjelenő levéltetű kártétele. A levéltetvek mint vektorok az ősz folyamán más keresztesvirágú növényfajról is hozhatják a tarlórépa sárgaságvírusát, illetve segíthetik a vírus továbbterjedését az állományon belül.

A RAPOOL új repcevetőmag-kezelési koncepciója – a maximális teljesítmény négy pillére

2020. június 18. 12:36

A háromszintű – rovarölő, gombaölő szeres és a csírázást elősegítő anyagokat tartalmazó – csávázás, valamint a frakcionált vetőmag által garantált előnyök elősegítik a csírázó repcenövény biztos és egyenletes kelését, még kedvezőtlen körülmények között is.

A BASF lezárta több Bayer üzletág és eszköz akvizícióját

2018. augusztus 2. 06:16

A BASF sikeresen lezárta több Bayer üzletág és eszköz akvizícióját. Az ügylet kiegészíti a BASF saját növényvédelmi, biotechnológiai és digitális tevékenységeit, és ezzel a vállalat belép a vetőmagnemesítés, előállítás és kereskedelem területére.

Mi okozza a nagy, sötét foltok megjelenését a bab hüvelyein?

2019. október 15. 05:49

J. Erzsébet kérdése: Kifejtő babon, amit vásároltam, a hüvelyen sötét, nagyméretű foltokat látok. Mi ez a betegség? Nagyon finom ez a fajta, lehet az ilyen foltos hüvelyek magjait jövőre vetőmagnak felhasználni?