Még az öreg Dutra traktor sem lázadt fel a Bábolnai Gazdanapokon azért, hogy maszkot kell viselnie, bár a szabadtéri rendezvény során ez nem is volt kötelező. A magyar gépgyártás legtöbb kiemelkedő alkotása éppen a veszélyeztett, fél évszázadnál idősebb korban van, igaz, fennmaradásukat nem a járványok, sokkal inkább a háborúk és az elmúlt évtizedek viszontagságai veszélyeztették - különösen a vasból, acélból készült gőzgépeket.
„Ezeknek a gépeknek a tömeges eltűnésében a két világháború is közre játszott, akkoriban a fém és az acél ugyanis fontos elem volt. A begyűjtésekkel rengeteg kár keletkezett” – kezdte beszélgetésünket Dr. Hentz Károly a kiállítási területen. A gödöllői Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődés-történeti Szakmúzeum igazgatója ugyanakkor gyorsan hozzátette: „szerencsére voltak és vannak elhivatott gyűjtők, akik felleltek néhány megmaradt gépet, és azt fel is újították. A rendezvényen bemutatott fekete gőzgépet például egy gépkereskedő vásárolta meg, hogy megmentse az enyészettől”.
A magyar gépgyártás kiemelkedő vállalata
„Ez a bemutatott gőzgép Budapesten készült egy nagyon magyar nevű vállalatnál, a Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth Magyar Gépgyári Művek Rt.-nél” – mondta nevetve a szakember, majd folytatta a gyár történetét. „Erről a cégről azt kell tudni, hogy Hofherr Mátyás az alapítója, és valóban egy tradicionális, magyar gépgyár, ami több mint 100 éven keresztül meghatározó volt a mezőgazdaságban. Amikor Hofherr Mátyás látta, hogy a gőzgépgyártásban lemarad a világtól, akkor egy angol céget vásárolt fel teljes egészében, és így alakult ki a magyar parasztember számára csak HSCS néven emlegetett gépgyártó.”
Többek között ennek a gyárnak az egyik első gőzgépét tekinthette meg a közönség működés közben is a Bábolnai Gazdanapokon. A fekete veterán 1924-ben készült, tehát lassan százéves lesz, de műszakilag autentikusan, fával, mezőgazdasági hulladékkal felfűtve most is működőképes, ahogy másik társa is, ami egy cséplőgépet hajtott.
Akkoriban a kor legtöbb gőzgépét csak jó minőségű feketeszénnel lehetett üzemeltetni, a magyar fejlesztők azonban célul tűzték ki, hogy a tulajdonosok fával, kukoricaszárral, kukoricacsutkával, az erdőn, a táblán megtalálható melléktermékekkel, hulladékokkal is felfűthessék.
„Ezeknek a gőzgépnek járóképességük nem volt, azokat állatokkal vontatták a helyszínre. Álló, stabil helyzetben hajtottak meg különböző eszközöket, szivattyúkat, cséplőgépeket. Jellemzően azoknál a mezőgazdasági munkáknál használták, ahol nagy volt az energiaigény” – hangsúlyozta Dr. Hentz Károly.
A két gőzgépet a Bábolnai Gazdanapokon minden nap felfűtötték, azok pedig zakatoltak, és sípoltak mint a mozdonyok, közben pedig tényleg működésbe hozták a cséplőgépet, amivel szintén rendszeresen bemutatót tartottak a közönségnek.
Víz a mélyből, szerkezet a múltból
A veterán gyűjtemény legnépszerűbb darabjai egyértelműen a csepeli Vörös Csillag Traktorgyár Dutra erőgépei voltak, ám mellettük néhány elsőre kevésbé látványos, ám annál érdekesebb vízkiemelő, vízmerítő berendezés bújt meg.
„Többek között egy 2000 éve megszületett elven működő vízmerítőt hoztam el, amit ezúttal a bemutató egyszerűsítése érdekében villanymotorral hajtunk meg. Eredetileg természetesen mindez kézzel történt” – mutatta be gyűjteménye egyik darabját Papp Zoltán nyugalmazott egyetemi tanár.
Az elv valóban egyszerű és nagyon ötletes. Egy zárt láncra labdákat helyeztek. Bábolnán műanyagot, de korábban ezek lószőrből, lóbőrből készültek. Ezek aztán egy termelőcsövön belül emelik fel a vízoszlopot, ami aztán a felszínen található tároló edénybe ömlik. A szakember beszélgetésünk közben hangsúlyozta, hogy a szerkezet nem szivattyúelv és nem is dugattyúelv szerint működik, az ugyanis egy vízmerítő gép.
A másik eszköz talán még érdekesebb volt, amit láncos serleges kútként vagy rézkanalas kútként neveznek. Egy zárt láncon rézedénykéket helyeztek el, amik bemerültek a vízbe, és ahogy a hajtókart forgatták, a megmerített edénysor feljött a felszínre, majd fordulásnál kiürült, és az üres csészék indultak vissza a mélybe, a vízszint alá.
„Tudomásunk szerint a legnagyobb mélység, ahonnan vizet tudtak felhozni ezzel a szerkezettel, 50 méter volt. Természetesen a víz önsúlya miatt ebben az esetben a kanalak távolságát és számát le kellett csökkenteni. Egy perc alatt 50-60 liter vizet ki lehet emelni egy ilyen szerkezettel” – tette hozzá a magángyűjtő.
A Bábolnán bemutatott, GPS-szel és robotkormányzással, légkondival ellátott gépek, hatalmas öntözőberendezések mellett különösen nagy volt a kontraszt a Gödöllői Gépmúzeum kiállítási területén, ahol több gyűjtő féltett kincseit lehet megtekinteni működés közben. Látva a csodálatosan felújított és rendbe hozott eszközöket, a magyar gazdatársadalom nagy köszönettel tartozik ezeknek az elhivatott, lelkes embereknek, akik megőrizték számunkra mezőgazdasági múltunk egy-egy értékes darabját.