Gépészet

Elismert újdonságok a CLAAS kombájnokban

Agrofórum Online

Az amerikai Resource magazin is támogatja az AE50 Award programot, amely a mezőgazdasági, élelmiszeripari és biológiai rendszerben dolgozó vállalkozások termékeit díjazza. A program 1984-ben indult, amikor az ASABE’s Agriculturral Engineering (mai nevén Resource) folyóirat különkiadásában bemutatott 25 új innovációt, amely elősegíti a termelők idő-, költség- és élőmunka csökkentését, egyúttal a biztonságos munkavégzést.

Az AE50 program a tapasztalatokat felhasználva 1986-ban kezdődött, amikor az év innovációit az ASABE által létrehozott szakértő zsűri értékelte és kiválasztotta a legjobb ötvenet. A 2016. év díjazottaiból már bemutattunk néhányat, most a hazai olvasók számára különösen érdekes CLAAS termékeket ismertetjük.

A LEXION 4D Cleaning System és AUTO CROP FLOW díjazását követően Eric Raby, a CLAAS of America elnöke úgy nyilatkozott, hogy „egy mezőgépgyártó számára az ipari szakemberektől kapott elismerés a legnagyobb. A CLAAS folyamatosan törekszik a hatékonyabb betakarítást segítő prémium megoldások (maximális áteresztő képesség, hatékonyság, megbízhatóság) kifejlesztésére. Nagy örömünkre szolgál, hogy az ASABE (Amerikai Mezőgazdasági és Biológiai Mérnökök Tudományos Egyesülete) elismerte úttörő megoldásainkat.”

4D Cleaning System

A LEXION kombájnok 4D Cleaning Rendszere (1. kép) egy olyan aktív, többirányú lejtést kompenzáló megoldás, amely a kombájn lejtős területen történő haladásakor a rotortakaró lemezek szögének automatikus módosításával (nyitás, ill. zárás) igazodik a kombájn keresztirányú dőléséhez. A kombájn előre vagy hátra dőlésekor a szelelő ventilátor fordulatszámát módosítja, vagyis növeli a teljesítményét lejtőn lefelé, ill. csökkenti emelkedőn felfelé haladáskor.


1 kép: 4D Cleaning System

AUTO CROP FLOW System

Az extrém betakarítási körülmények erősen igénybe veszik a kombájn hajtásrendszerét. A kritikus terhelési csúcsok felismerése érdekében a motor, valamint az APS cséplőszerkezet és a ROTO PLUS másodlagos leválasztás hajtásrendszere folyamatos ellenőrzés alatt áll. A LEXION kombájnokban alkalmazott AUTO CROP FLOW (2. kép) berendezés megelőzi az eltömődéshez vezető csúcsterhelés kialakulását. A rendszer a kombájn túlterhelését érzékelve egy lépésről-lépésre haladó beavatkozási folyamattal megakadályozza a leállást. Hirtelen fellépő túlterhelés esetén az AUTO CROP FLOW berendezés automatikusan leállítja a vágóasztal és a ferde felhordó működését (a vágóasztal fék aktiválásával), és ha szükséges, kikapcsolja a szalmarázó ládákat.


2 kép: AUTO CROP FLOW System

Forrás: Resource Magazine, CLAAS

(Dr. Jóri J. István – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Jacto: önjáró permetező-, önjáró műtrágyaszóró-, önjáró vetőgép

2020. szeptember 27. 04:36

A Máquinas Agrícolas Jacto S/A családi vállalat magas műszaki színvonalú mezőgazdasági gépeket gyárt és innovatív szolgáltatásokat ajánl a precíziós mezőgazdaság számára.

Cséplés a 100 éves gőzgéppel - Veteránok Bábolnán

2020. szeptember 21. 09:50

Akkoriban a kor legtöbb gőzgépét csak jó minőségű feketeszénnel lehetett üzemeltetni, a magyar fejlesztők azonban célul tűzték ki, hogy a tulajdonosok fával, kukoricaszárral, kukoricacsutkával, az erdőn, a táblán megtalálható melléktermékekkel, hulladékokkal is felfűthessék.

Gépészet Videó

Szintet lépett a Fendt Xaver robotprojekt

2020. szeptember 17. 05:37

A Fendt Xaver program célja elsősorban az, hogy a szakemberek olyan intelligens rendszerekkel kísérletezhessenek, amelyeket később a nagyobb gépekben is alkalmazhatnak majd.

„Újra színre lépnek a gépek!” - 33. Bábolnai Gazdanapok

2020. szeptember 12. 04:36

Az AGROmashEXPO/AgrárgépShow program januárban nagy sikert aratott, az országos hatású szántóföldi bemutatók közül pedig, a COVID-19 következtében csupán a bábolnai kiállítás valósult meg.

Traktorpiac: a John Deere nyerte az első negyedévet

2018. április 11. 09:37

Az év első három hónapjában 580 traktort helyeztek forgalomba Magyarországon, ez 41 százalékos visszaesés 2017 hasonló időszakához képest.

LEXION – a második generáció

2019. augusztus 5. 09:46

A CLAAS bemutatja a LEXION-ok második generációját.

CLAAS REMAN Program

2018. szeptember 20. 13:38

A CLAAS ebben a felgyorsult világban is igyekszik megoldást kínálni azon partnerei számára is akik adott esetben egy idősebb gépet üzemeltetnek. REMAN programjával olyan lehetőséget biztosít, mely továbbra is megbízhatóságot és költséghatékonyságot kölcsönöz az idősebb szériáknak is.

Front kaszákhoz rendelhető segédadapterek

2020. április 22. 12:51

A CLAAS és a Hans Sauter GmbH közösen fejlesztett ki hidraulikusan elforgatható első-alsó függesztőkarokat a pillangó, avagy triplex kasza kombinációkkal történő kaszáláshoz.