Gyomirtás

A bab gyomirtása

Agrofórum Online

Amerika felfedezéséig csak az őshazájában élő dél-amerikai indiánok fogyasztották. A XVI. századtól kezdve Európában is gyorsan elterjedt. Az elmúlt századokban jelentős élelmiszernövénynek számított. A XIX. századig alapvetően szárazbabként fogyasztották, majd elkezdett a zöldbab is teret hódítani.

 A babnak, borsónak, lencsének fontos szerepe volt a régi paraszti táplálkozásban, mivel magas fehérjetartalmával és egyéb értékes tápanyagaival jól helyettesítette a húst, ami viszonylag ritkán került az asztalra. Vidéken a családok az éves szükségletüket meg is termelték, babos étel rendszeresen került az asztalukra. Jelentősége az utóbbi időben azonban csökkent. Ma már inkább divatos nemzeti ételek, élelmiszerek fontos hozzávalójaként ismert (sült bab, chilis bab), a fiatalok inkább ebben a formában fogyasztják.

A bab meleg-, víz- és tápanyagigényes növény. Sekélyen gyökerezik, érzékeny a talaj vízellátottságára. Nem használ túlzottan sok vizet a szárazanyag felépítéshez, de nehezen tolerálja már a rövidebb száraz periódusokat. Ezért termesztése főleg öntözött körülmények között lehet sikeres. A virágzáskori szárazság (csapadékhiány és száraz levegő alacsony páratartalommal) jelentősen csökkenti a hozamot.

Termesztésekor legyünk tekintettel arra a jellegzetességére is, hogy a leggyakoribb sortávolságnál – 50 cm – a sorok növényállománya összeborul, ezzel zárt mikroklímát biztosít, de még így is gyenge gyomelnyomó képessége, különösen a nagyobb termetű gyomfajokkal szemben, ezért a területet gyommentesen kell tartani egészen a betakarítás kezdetéig.

A szárazbabtermesztés eredményessége a vetésidővel összefügg. Fontos szabály, hogy májusi fagyok után (fagyos szentek), a felmelegedési szakaszban vessünk, hogy a száraz, meleg periódusban megfelelő legyen az állomány fejlődése. Így az egész vegetáció során gyors, egyenletes fejlődés érhető el, az érés egyöntetű lesz.

Preemergensen kezelések

A bab herbicidekre érzékeny. Gyomirtására igen kevés herbicid áll rendelkezésre. Preemergensen magról kelő egyszikűek ellen S-metolaklór és pendimetalin, magról kelő kétszikűek ellen linuron hatóanyagú készítmény engedélyezett, melyeket kombinációban indokolt alkalmazni. (2017. június 3.-dikával a linuront tartalmazó herbicidek engedélyei visszavonásra kerültek és a termelőknél lévő készletek 2018. június 3-ig voltak felhasználhatóak.)

Posztemergens kezelések

A zöldbab és a szárazbab tenyészideje különböző, emiatt posztemergens gyomirtási technológiájuk eltérő. A posztemergensen alkalmazható kontakt hatású bentazon hatóanyagú készítmények zöld- és szárazbabban is alkalmazhatók. A kezelést a kultúrnövény 8-12 cm-es fejlettségénél, 1-3 lombleveles állapotában kell elvégezni. Babban a kezelést követően levélfoltosság, depresszió léphet fel, de ezt a növények rövid időn belül kiheverik. Fajtaérzékenység előfordulhat.

A tartamhatással is rendelkező bentazon+imazamox hatóanyagú készítmény csak a hosszabb tenyészidejű szárazbabban használható fel. A kezelést követően levélfoltosság, depresszió léphet fel, de ezt a növények rövid időn belül kiheverik. Fajtaérzékenység előfordulhat. Hatásfokozó adalékanyag hozzáadása nem szükséges. Vetési sorrend kialakításánál a vetéskorlátozást figyelembe kell venni.

A cikkben található növényvédő szerekre vonatkozó információk tájékoztatásul szolgálnak, az aktuálisan engedélyezett készítmények engedélyokiratai a Nébih Növényvédő szerek adatbázisában érhetők el.

Az Agrofórum szaklap átszerkesztett változat Nagy Margit: Hüvelyesek gyomirtásának lehetőségei és gyakorlati tapasztalatai (2017. E70 90. old) című írása alapján.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Őszi kalászosok őszi gyomirtása (videó)

2020. augusztus 31. 13:23

Nézze meg a saját szemével, hogy mit tapasztaltak más termelők!

CAPRENO – Megéri az árát, megoldja a gyomproblémát

2020. május 14. 07:47

Rugalmas a kijuttatása, nagyon egyszerű kezelni, és korán kikapcsolja a gyomkonkurenciát, a betakarításig pedig tényleg tisztán tartja a kukoricát.

Kukorica gyomirtás trendjei és a legelterjedtebb hatóanyagok Magyarországon (2010-2019)

2020. április 17. 11:05

Hazánkban az egyik legértékesebb szántóföldi kultúra növényvédő szer költéspotenciál alapján a kukorica. Cikkünkben áttekintjük, hogy az elmúlt egy évtizedben hogyan változott meg a kukorica gyomirtási technológiája.

Monsoon active® a „gyomporszívó”

2020. április 16. 05:45

Jámbor Zoltán – növényvédelmi szaktanácsadó (Mezőberény): 2012-ben találkoztam a gyakorlatban először a Monsoon active® készítménnyel. Kereskedelmi forgalomban még nem volt kapható, de mint a Bayer „Corn Expert Club” tagja, kaphattam demo kísérlethez anyagot.

Aratás előtt: csapatokban gyülekeznek a gabonaszipolyok

2018. június 6. 08:07

Az elmúlt héten is folytatódott a fülledt nyári meleg időjárás. A fülledtséget csak néha szakította meg egy-egy zápor- zivatar, mely sok helyen okozott károkat a vetésekben. A hirtelen lezúduló csapadék megdöntötte az érőfélben levő kalászos gabonaféléket, melyek már így várják ki az aratás kezdetét. 

Nagyon sok a moníliás fertőzés

2018. szeptember 13. 07:00

Szeptember első dekádját a csendes, nyugodt nyárvégi időjárás jellemezte. A nappali hőmérséklet általában 25-30 0C között mozgott, éjszakánként viszont már nem volt több 10-15 0C- nál. A levegő magas páratartalma miatt éjszakánként erős harmatképződést lehetett tapasztalni. A kedvező időjárás nem akadályozta a mezőgazdasági munkákat. Jó ütemben halad a szőlő szürete és a téli alma betakarítása.

Az almamoly elleni védekezés biológiai módszerrel

2020. március 26. 08:25

Napjainkba a megváltozott klimatikus viszonyok és az EU növényvédő szer szabályozása eredményeként az almát károsító molyfajok közül az almamoly (Cydia Pomonella) egyértelműen az első helyre került.

CAPRENO – Megéri az árát, megoldja a gyomproblémát

2020. május 14. 07:47

Rugalmas a kijuttatása, nagyon egyszerű kezelni, és korán kikapcsolja a gyomkonkurenciát, a betakarításig pedig tényleg tisztán tartja a kukoricát.