Gyomirtás
Fizetett tartalom

Monsoon active® a „gyomporszívó”

Bayer Crop Science

Jámbor Zoltán – növényvédelmi szaktanácsadó (Mezőberény): 2012-ben találkoztam a gyakorlatban először a Monsoon active® készítménnyel. Kereskedelmi forgalomban még nem volt kapható, de mint a Bayer „Corn Expert Club” tagja, kaphattam demo kísérlethez anyagot.

A felhasználás körülményeit, valamint a tapasztalt hatást fényképek egész sora dokumentálja, s amikor az eredményről kellett beszámolni, Hajdúszoboszlón, egy Bayer konferencián született a címben megfogalmazott szlogen. A készítmény egyik hatóanyagát már korábbról ismertem és használtam, hiszen a foramszulfuron-nátrium az addig ismert ALS-gátló hatóanyagok közül a legjobb egyszikűirtó hatással bírt, de az évelő kétszikűek ellen kombinációs partnert kellett alkalmazni. Általában valamilyen hormonhatású készítményre esett a választás, amely a felhasználás idején az adott fenológiai stádiumban még – fitotoxicitás nélkül – alkalmazható volt. Ebből a szempontból volt korszakos felfedezés az új molekula, a tienkarbazon-metil, amelyről kiderült, hogy nemcsak kitűnő kétszikű irtó hatása van, de nagyban erősíti a Monsoon OD® fenyércirok (Sorghum halepense) évelő változatának irtását is (1. kép).

1. kép Monsoon active® hatása fenyércirkon

Az újdonság erejével hatott az is, hogy megnőtt a készítmény tartamhatása is, így lehetővé vált az egykezeléses poszt technológia.

A Monsoon active® rugalmas felhasználását egy új safener, a ciproszulfamid tette lehetővé.

Az ajánlásokban továbbra is a kukorica 4-6 leveles fejlettsége szerepelt, a gyomok kettő-négy leveles állapotában, de már az első évben kiderült, hogy ideális időjárás mellett egy esetlegesen megkésett kezelés sem okoz jelentős fitotoxikus problémát.

Kellemes meglepetés volt a kezelések hatásának vizsgálatánál, hogy olyan nehezen irtható gyomok, mint az ugari szulákpohánka (Polygonum convolvulus), varjúmák (Hibiscus trionum), kövér porcsin (Portulaca oleracea) vagy a folyondárszulák (Convolvulus arvensis) is kellően reagált a kezelésre. A kísérleti terület nem szűkölködött kétszikű gyomokban, ugyanakkor a kezelés idejére közel az optimális viszonyok uralkodtak.

A kezeléseket a Monsoon active® 2,0 l/ha-os dózisával végeztük el. Az első tünetek (2. kép) a kezelést követő második napon jelentkeztek, kifejezetten hormonhatásra emlékeztető módon. Ezt követően az ötödik-hatodik napon, a levelek szélein sárgulás, később erőteljes vörösödés, barnulás jelent meg és a tizedik nap idején jelentős száradás tünetei voltak megfigyelhetőek; végül, durván két hét elteltével, a teljes száradás tüneteit mutatták a területen található kétszikű gyomok.

2. kép Jól látható tünetek a gyomnövényeken a kezelés másnapján

Ami a címben szereplő szlogent illeti, abból fakad, hogy a gyomoknak az elszáradt múmiáit sem lehetett megtalálni a területen.

3. kép A Monsoon active® „gyomporszívó” hatása

A tartamhatásra bemutatására talán a 3. és 4. kép lehetnek szemléletesek. A kísérletek beállításakor természetesen még nem tudhattuk, hogy a Monsoon active®-ot követni fogja a Capreno®, melyben a tembotrion partnere lesz a tienkarbazon-metil és hogy ebben az esetben olyan koncentrációt lehet megvalósítani, hogy már 0,3 l/ha dózis is elegendő legyen egy átlagos gyomfertőzés megszüntetésére.

Összefoglalva, én úgy gondolom, hogy a Monsoon active® nem véletlenül tölt be a kukorica gyomirtásban vezető szerepet, hiszen rendkívüli szelektivitása, széles hatásspektruma, rugalmas felhasználhatósága, bizonyított tartamhatása, ár-érték aránya egyedülálló a piacon. Felhasználása nem igényel mérnöki szakismeretet, széles körű elterjedésének ez is a záloga, korrigálni tud agrotechnikai hibákat, nincs talajperzisztenciája, szakszerű felhasználás esetén nincs utóvetemény korlátozó hatása. Szaktanácsadóként nyugodtan tudom ajánlani zöldkönyvvel rendelkező gazdálkodóknak. Végezetül egy dologra azért mégis felhívnám a figyelmet. Túlfejlett évelő gyomok ellen, ez a készítmény sem nyújt megoldást. Csodálatos, de nem csodaszer!

4. kép A Monsoon active®-val kezelt gyommentes terület a betakarítást megelőzően

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Őszi kalászosok őszi gyomirtása (videó)

2020. augusztus 31. 13:23

Nézze meg a saját szemével, hogy mit tapasztaltak más termelők!

CAPRENO – Megéri az árát, megoldja a gyomproblémát

2020. május 14. 07:47

Rugalmas a kijuttatása, nagyon egyszerű kezelni, és korán kikapcsolja a gyomkonkurenciát, a betakarításig pedig tényleg tisztán tartja a kukoricát.

Kukorica gyomirtás trendjei és a legelterjedtebb hatóanyagok Magyarországon (2010-2019)

2020. április 17. 11:05

Hazánkban az egyik legértékesebb szántóföldi kultúra növényvédő szer költéspotenciál alapján a kukorica. Cikkünkben áttekintjük, hogy az elmúlt egy évtizedben hogyan változott meg a kukorica gyomirtási technológiája.

Mi legyen a gyomokkal?

2020. március 21. 13:31

Időről időre változott a válasz és a hozzáállás ehhez a problémához, és sajnos igazán megnyugtató megoldás ma sincs rá, csak szeretjük könnyen letudni. Márpedig, ha komolyan gondoljuk, hogy fenntartható gyümölcstermesztést kell folytatnunk, ezzel a kérdéssel is komolyan kell foglalkozni.

A lassú kínai eladások miatt stagnál a szójabab ára

2019. október 25. 04:36

A szójabab ára október 11. óta a 928 és 944 dollárcent közötti sávban oldalaz. Szeptember végén még 883 dollárcentbe került egy véka szójabab, az árfolyam ezt követően erősödött a jelenlegi szintre.

Kukoricás csalás miatt emeltek vádat Szigetváron

2019. február 12. 10:16

A két vádlott 8500 tonna kukoricára kötött szerződést a sértettel, vállalva, hogy a kukoricát határidőre leszállítják a kért olaszországi címekre. A felek abban állapodtak meg, hogy a vevő 500 tonna kukorica 8500 eurós vételárát a szállítás előtt előlegként átutalja.

Vegyes kép alakult ki az agrártőzsdéken

2020. április 22. 08:03

Szakértők szerint a búza és a kukorica árának csökkenésében alapvetően technikai alapú üzletkötések és a terméskilátásokkal kapcsolatos várakozások vezettek csökkenéshez.

A termelőknek kedvez az idei gabonaár alakulása

2018. április 20. 09:21

Bár a betakarításig még hónapoknak kell eltelnie, a világpiaci trendek bizakodásra adnak okot a szántóföldi növénytermesztés szempontjából.