Gyomirtás
Fizetett tartalom

Szakmázzunk a Bayer-rel! – Egyre fontosabbá válik a kalászosok őszi gyomirtása

Bayer Crop Science

Az utóbbi években egyre többen ismerik fel az őszi gyomirtás előnyeit. Ma már az őszi kalászosok közel 10%-án alkalmazzák a termelők, és aránya évről évre növekszik.

Hazánkban a kalászosok őszi gyomirtása az utóbbi években egyre szélesebb körben alkalmazott technológiai elemmé vált. Erre kényszerítenek bennünket a jelentősen megváltozott gyomviszonyok és az egyre szélesebb körben alkalmazott alacsony vetőmagnormával és korán vetett búza állományok, amelyek szinte semmilyen gyomelnyomó képességgel nem rendelkeznek. A nagy széltippan (Apera spica-venti) ma már a 3. legfontosabb gabonagyomunk, és új területeken is megjelent, illetve terjed. Az ősszel kelő kétszikűek (pl. veronika-félék, árvacsalán-félék, tyúkhúr) pedig képesek gyepszerűen vastag rétegben beborítani a talajt, és elnyomni a gyenge gabonaállományt. A tavaszi gyomirtás idejére ezek a fajok legtöbbször már túl vannak életciklusuk nagy részén, és sikerrel kifejtették súlyos károsító hatásukat is.

A búzatermesztés esetében is igaz, hogy a megcélzott magas termésszint elképzelhetetlen a gyomkonkurencia minél korábbi kikapcsolása nélkül. Erre kiválóan alkalmas az őszi gyomirtás, amelynek természetesen munkaszervezési előnyei is vannak, hiszen jelentősen csökkenthető/egyszerűsíthető a tavaszi gyomirtás.

A Bayer őszi kalászos gyomirtó szere, az EXPERT MET 2019-ben ötödik szezonjába lép. A készítményt az elmúlt négy évben már sokan alkalmazták jó eredménnyel a nagy széltippan és az ősszel kelő kétszikűek ellen.

Felhasználási szempontok

Az EXPERT MET egy vegetációs időszakban egy alkalommal használható fel őszi gyomirtásra. Őszi búza, őszi árpa, rozs és tritikále kultúrákban a készítményt korai posztemergensen a kultúrnövény 1 leveles és 3 leveles állapota között (BBCH 11-13) kell kijuttatni. Fontos, hogy kezeléskor a magról kelő kétszikű gyomnövények szik–két leveles, a nagy széltippan (Apera spica venti) 1-2 leveles fejlettségű legyen.

Az EXPERT MET dózisa minden kalászos esetében egységesen 0,35 kg/ha. Mivel a készítmény a levélen keresztüli hatása mellett a talajon keresztül is hat, a megfelelő hatékonysághoz szükséges a jól megművelt, aprómorzsás, rögmentes talajfelszín.

Erősebb gyomosodás, vagy kevésbé érzékeny gyomfajok jelenléte esetén, az EXPERT MET kombinálható diflufenikán vagy metszulfuron-metil hatóanyagot tartalmazó készítménnyel, illetve az őszi kezelést követően tavaszi gyomirtás válhat szükségessé 0,15 l/ha Sekator OD-val. Betegségek, kártevők, fagy vagy szárazság miatt legyengült növényállományba a készítményt nem szabad kijuttatni. A készítménnyel kezelt állomány kipusztulása esetén, a kezelést követő tavasszal tavaszi árpa, tavaszi búza, burgonya, kukorica, lucerna, paradicsom vethető.

Csorba Csaba
Bayer Crop Science

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Őszi kalászosok őszi gyomirtása (videó)

2020. augusztus 31. 13:23

Nézze meg a saját szemével, hogy mit tapasztaltak más termelők!

CAPRENO – Megéri az árát, megoldja a gyomproblémát

2020. május 14. 07:47

Rugalmas a kijuttatása, nagyon egyszerű kezelni, és korán kikapcsolja a gyomkonkurenciát, a betakarításig pedig tényleg tisztán tartja a kukoricát.

Kukorica gyomirtás trendjei és a legelterjedtebb hatóanyagok Magyarországon (2010-2019)

2020. április 17. 11:05

Hazánkban az egyik legértékesebb szántóföldi kultúra növényvédő szer költéspotenciál alapján a kukorica. Cikkünkben áttekintjük, hogy az elmúlt egy évtizedben hogyan változott meg a kukorica gyomirtási technológiája.

Monsoon active® a „gyomporszívó”

2020. április 16. 05:45

Jámbor Zoltán – növényvédelmi szaktanácsadó (Mezőberény): 2012-ben találkoztam a gyakorlatban először a Monsoon active® készítménnyel. Kereskedelmi forgalomban még nem volt kapható, de mint a Bayer „Corn Expert Club” tagja, kaphattam demo kísérlethez anyagot.

Szakmázzunk a BAYER-rel! - Aspect T: új megoldás a BAYER-től a kukorica gyomnövényei ellen

2020. február 20. 13:37

A kukorica gyomirtásban a tökéletességre kell törekedni, fontos, hogy ne hagyjunk túlélő egyedeket, mert rezisztenciát hordozhatnak.

A szója gyomirtásának meghatározó alapvetései

2018. október 20. 02:37

A szója gyomirtásának szükségessége nem kérdés, a feladat annak eldöntése, hogy mit és mikor, milyen dózisban és kombinációban használjunk az elérhető legnagyobb hozam elérése érdekében. A körültekintéssel elkészített terv és precíz kivitelezés szükségessége itt még inkább igaz, mint sok más kultúra esetében.

Nyakunkon a szántóföldi növények gyomirtása: veszélyek és kivédésük lehetőségei

2019. május 22. 07:23

Az aszályos tavaszt követő több hetes intenzív csapadék erős lehűléssel érkezett az országba. A már kikelt tavaszi kultúrákon egyértelmű jelei mutatkoznak ennek a kedvezőtlen időszaknak: a kukorica, a napraforgó és a szója fejlődése lelassult, tápanyag-hiánytünetek figyelhetők meg az állományokon.

A kukorica gyomirtás aktuális kérdései

2018. október 15. 18:47

A kukorica gyommentesen tartására közel 140 készítmény, illetve számos kombináció áll rendelkezésre, mely arra enged következtetni, hogy a kukorica gyomirtása megoldott, viszonylag egyszerű feladat. Vagy mégsem?