Növénytermesztés

„A szója jövedelmező, a zöldítést megoldjuk máshogyan” – Gazdálkodókat kérdeztünk a Karintia rendezvényén

Agrofórum Online

December elején vette kezdetét a már megszokottnak mondható Karintia Szója Roadshow rendezvénysorozat, amely egészen január közepéig tartott. A rangos országjárás sárvári helyszínén az Agrofórum is jelen volt, ahol gazdálkodókkal beszélgettünk a szójatermesztés jövőjéről.

Az előadások egyik központi témája ugyanis nem meglepő módon a támogatások változása volt, amely nagymértékben érinti a fehérjenövényt is. Azt ugyanis a zöldítés részeként 2018-tól csak vegyszermentesen lehet termeszteni. A helyszínen megkérdezett termelők egyöntetűen úgy vélekedtek, hogy a nyugati országrészben jövedelmező a szója termesztése, tehát nem kerül ki a vetésforgóból, a bevett technológián viszont jellemzően nem kívánnak változtatni, a zöldítést más módon oldják meg.

 

Tamási Péter agrármérnök, családi gazdálkodó
Uraiújfalu – 300 hektár

Most lesz hatodik éve, hogy folyamatosan, sikeresen termesztünk szóját. Próbálkoztunk korábban is, de akkoriban nem túl eredményesen. Uraiújfalu térségében a területek nagy része nem, vagy kevésbé alkalmas szójatermesztésre. Kétféle talajtípus fordul elő nálunk. Öntéstalaj a Rábához közel, a magasabban fekvő vidékeken pedig barna erdőtalaj, de az is kavics alapon, így a vízellátottság kifejezetten rossz. Ugyanakkor még így is jövedelmező a szója, az öntéstalajokon 3 tonna, míg az erdőtalajokon 2 tonna a hektáronkénti átlagunk. A 2017-es száraz évben is megérte szójával foglalkozni.

Nem a zöldítés miatt kezdtük el termelni, hanem azért, hogy a vetésforgót felfrissítsük. Az ugyanis oly mértékben beszűkült, hogy igazából már csak vetésváltásokról lehet beszélni. Ebbe pedig nagyszerűen illeszkedik a szója.

Ami a zöldítés szabályainak változását illeti, a szójatermesztésünket nem befolyásolja, hiszen mint említettem, nem ez volt a szempont, jövőre is hasonló mértékben fogjuk előállítani. A zöldítést majd megoldjuk másodvetésben, amit eleve fontosnak tartunk, hiszen a terveink között szerepel, hogy a jövőben biogazdálkodást valósítsunk meg területeinken.

A fajtákat illetően számunkra a tenyészidő hosszúsága a legfontosabb szempont, a rövidebbeket részesítjük előnyben. Területeinken legnagyobb arányban a Karintia Kft. Sigalia 00 éréscsoportba tartozó univerzális fajtáját termesztjük, ami évek óta képes kiválóan alkalmazkodni az eltérő időjárási körülményekhez. Próbáltam mást is, de biztonsággal ezt a fajtát és ezt a tenyészidőt javasolhatjuk.

Marlovics Norbert családi gazdálkodó
Szombathely – 200 ha

2003 óta foglalkozunk szójával. Akkor még csak 2,2-2,4 tonnás hektáronkénti átlagot tudtunk elérni, azóta viszont már bőven 3 tonna felett takarítjuk be. Ehhez persze sok tanulás és kísérletezés kellett. Mindenkit bátorítok a szójatermesztésre azokban a régiókban, ahol a talaj és a klíma megfelelő. Homoktalajokra nem javaslom, vályogos, agyagos területekre, csernozjom talajokra viszont kifejezetten, de közepes minőségű területeken is jövedelmezően termeszthető. Ami fontos a szója esetében, hogy virágzás idején szüksége van a vízre, az akkor lehulló csapadék nagyban elősegíti a megfelelő hüvelyképződést.

A zöldítés szabályainak változása ellenére a területeinken mindenképpen marad a szója, nem vesszük ki a vetésszerkezetből. Optimistán látjuk ennek a fehérjenövénynek a jövőjét, főleg, hogy a hazai termesztéssel csökkenthető az importfüggőségünk. Ehhez persze szükség van arra, hogy az általunk megtermelt, nem génmódosított szóját a piac megfelelően árazza be, a feldolgozást lehetőleg itthon oldjuk meg, és ez nyomon követhető legyen. A külföldit egyelőre nem tudjuk teljesen kiváltani, de hosszútávon háttérbe szoríthatjuk. Ehhez azonban kell a piaci szereplők és a kormányzat teljes összefogása.

Visszatérve a zöldítésre, kísérletezünk vegyszermentes szójatermesztéssel, méghozzá kamerás sorközműveléssel. Elérhető kiváló termés ilyen módon is, ám ennek alapfeltétele, hogy a terület ne legyen gyomokkal fertőzött. A szója vetésterületünk túlnyomó részén viszont a hagyományos technológiát alkalmazzuk, nem tesszük bele a zöldítésbe, azt megoldjuk máshogyan.

Úgy látjuk, hogy a térségben a Karintia Kft. Sigalia és az azonos tenyészidejű Sinara fajtáival jó eredményeket lehet elérni. Ezek évről évre kitűnően szerepelnek, a 3 tonna feletti termésátlag mindig biztosított, de előfordulnak 4 tonnás eredmények is.

Pungor István gazdálkodó
Szombathely – 250 hektár

Szóját 3 éve kezdtünk el termeszteni, az elején kisebb sikerrel, majd folyamatosan egyre jobb eredményekkel. Kezdetben nem a Karintia Kft. fajtáit használtuk, éppen ezért biztos vagyok abban, hogy a tanulás mellett a fajtaváltás is segített a jobb termésátlagok elérésében.

Amikor az első évünk gyengébb lett a vártnál, érdeklődtem a gazdatársaknál, és az derült ki, hogy sokan a Karintia Kft. Sigalia fajtáját termesztik jó eredményekkel. Éppen ezért mi is kipróbáltuk, és nem bántuk meg, mert rögtön az első évben 4 tonnás termésünk lett.

A szabályok változása végül nem érinti a szóját a gazdaságunkban, ugyanakkora területen fogjuk vetni, mint korábban, kivesszük a zöldítésből. Sokat gondolkodtunk ezen, de egy nagyon jövedelmező növény, tehát nem hagyjuk el.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Alapozza meg a jó búzatermést már most ősszel!

2020. szeptember 30. 09:31

Ha ősz, akkor búzavetés, és ezzel együtt őszi alaptrágyázás. Legfontosabb kultúrnövényünk termésmennyiségét számos tényező befolyásolja. Ezek között is a tápanyag-ellátottság szerepe a legnagyobb, mintegy 30%-ban ezen múlik, milyen termést aratunk a következő nyáron.

Kalászosok trágyázása, de mikor hasznosul a „hasznos”?

2020. szeptember 25. 07:59

Termesztett növényeink táplálását szolgálja termőtalajaink tápanyagtőkéje, mely áll a talajképződés folyamán akkumulálódó természetes tápanyag tőkéből és a gazda által alkalmazott, azt kiegészítő és gazdagító trágyaanyagok hatóanyagaiból. Ezen talajban lévő tápanyagok (tőke formák) körfolyamatai határozzák meg a hozzáadott tápanyagok sorsát és hasznosulását (is).

Egy szerethető KWS Kashmir kukoricaállomány a Nyírségben

2020. szeptember 24. 19:04

Az 500 hektáron szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó Agro-Szolg Szövetkezetnél 2018 óta pedig KWS repce és kukorica is kerül a talajba.

FIGYELEM, FIGYELEM!

2020. szeptember 21. 11:31

10 éve vagyunk a piacon! Munkatársaink sokat tettek azért, hogy mostanra, amikor újabb nagy lépésre szánta el magát anyavállalatunk, mindenki számára ismertek legyenek a Caussade genetikát hordozó kalászosok. Minőségi vetőmag előállítást, eredményességet hirdető, több francia cég összeolvadásával új cégcsoport jött létre LIDEA néven.

Átlag feletti szójatermés várható Baranya megyében

2018. augusztus 7. 14:12

Magyarországon 55-60 ezer hektáron termelnek szóját, jelentős részét Baranyában. A fehérjenövény idei megyei vetésterülete meghaladja a 17 ezer hektárt.

Amerikában a mínuszok domináltak a gabonapiacon

2020. április 10. 05:37

Egy tonna búza 201,44 dollárba került a tengerentúlon, ami 0,2 százalékos csökkenésnek felel meg. A kukorica ára 0,5 százalékos mínuszt követően 129,91 dollárba került tonnánként.

Olajozottan az olajosmag piacról

2019. március 12. 15:37

Nem nehéz előre jelezni azt, hogy az olajosmag- és szójaszektor jelentősége tovább fog-e erősödni a magyar mezőgazdaságban. Az azonban, hogy ez milyen sikerrel fog történni, sok tényező függvénye. Az egyik ilyen mindenképpen az időjárás, a második a piac, hiszen az árakban megnyilvánuló motiváció döntő tényező a fejlesztések ütemének kialakításában. A harmadik tényező a technológia további, előrejelzésünk szerint gyors fejlődése. A genetikában, a precíz technológiában rejlő lehetőségek sokat lendíthetnek a hozamokon, de ez vajon elég ahhoz, hogy versenyképes maradjon a szektor?

Két hónapos mélypont után drágul a szójabab

2020. február 4. 06:35

Hétfőn 0,1 százalékos pluszban állt a szójabab, a tonnánkénti mennyiségnek megfelelő ár 321 dollárig emelkedett, de előtte a 322,2 dollárnak megfelelő szinten is kötöttek üzletet.