Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Búzát termeszteni pedig kell! Akkor csináljuk jól és hatékonyan!

YARA Hungária Kft.

A magyarországi vetésszerkezet kihagyhatatlan része a búza. Lehet csökkenteni, más kalászosra cserélni, de azért a búza mindig ott lesz a vetésszerkezet legfontosabb tagjai között. Ha nem lehet kihagyni, akkor az a cél, hogy minél gazdaságosabban, eredményesebben termesszük. Egy pár gondolat a sikeres technológiához tápanyagellátási oldalról közelítve.

A makroelemek közül kiemelném a foszfor szerepét és jelentőségét. Egyrészt a magyarországi talajok foszfor ellátottsága általában közepes vagy gyenge. A növény számára felvehető részét tekintve még rosszabb a helyzet. Nagyon fontos, hogy folyamatos és jó minőségű foszfor utánpótlásban gondolkodjunk. Ha csak a foszfor lekötődését, a talajban lévő immobilitását vesszük alapul, akkor máris érhető ez a kijelentés. Azt se felejtsük el, hogy búza esetében a 10 kg/t foszforigényből 8 kg, repce esetében a 25 kg-ból 18 kg az a mennyiség, amit a terméssel leviszünk, tehát tovább rontjuk az amúgy is gyenge foszfor ellátottságot. Az elmúlt évtizedek kísérleti eredményei alapján kijelenthető, hogy átlagos körülmények között 60-70 kg/ha P2O5 kijuttatása szükséges. Természetesen kiváló minőségben, jó oldékonyságban. Az alábbi képen a piacon jelenleg is kapható 3 NPK termék oldékonysága látható 72 óra után.

Mindezek ismeretében a Yara technológiában a YaraMila 16-27-7 (5 SO3, Zn) termék használatát javasoljuk partnereinknek, átlagosan 250 kg/ha dózisban.

A következő elem, amire felhívnám mindenki figyelmét az a kén kérdése. Az őszi búza esetében is létfontosságú – a megfelelő S/N arányt ismerve, legalább egy alkalommal javasolt – kénes nitrogén kijuttatása. A YaraBela Sulfan erre ideális, nemcsak az összetételt illetően, hanem a talajra gyakorolt hatását is figyelemebe véve.

Harmadik beavatkozási pont a lombtrágyázás, ahol a növényspecifikus YaraVita Gramitrel a vezértermék. Ennek ősszel 2 l/ha az ajánlott mennyisége, a magas hatóanyag-tartalom (604 g/l!) miatt ez elegendő.

Ez a standard technológia természetesen, ha bármi egyéb probléma felmerül vagy hiánytünet jelentkezik, keressen bennünket a kiadványainkban vagy a www.yara.hu weboldalunkon feltüntetett elérhetőségeken. Sikeres búzatermesztést kívánok!

Gyuris Kálmán
+36 30 383 9341
Yara Hungária Kft.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Alapozza meg a jó búzatermést már most ősszel!

2020. szeptember 30. 09:31

Ha ősz, akkor búzavetés, és ezzel együtt őszi alaptrágyázás. Legfontosabb kultúrnövényünk termésmennyiségét számos tényező befolyásolja. Ezek között is a tápanyag-ellátottság szerepe a legnagyobb, mintegy 30%-ban ezen múlik, milyen termést aratunk a következő nyáron.

Kalászosok trágyázása, de mikor hasznosul a „hasznos”?

2020. szeptember 25. 07:59

Termesztett növényeink táplálását szolgálja termőtalajaink tápanyagtőkéje, mely áll a talajképződés folyamán akkumulálódó természetes tápanyag tőkéből és a gazda által alkalmazott, azt kiegészítő és gazdagító trágyaanyagok hatóanyagaiból. Ezen talajban lévő tápanyagok (tőke formák) körfolyamatai határozzák meg a hozzáadott tápanyagok sorsát és hasznosulását (is).

Egy szerethető KWS Kashmir kukoricaállomány a Nyírségben

2020. szeptember 24. 19:04

Az 500 hektáron szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó Agro-Szolg Szövetkezetnél 2018 óta pedig KWS repce és kukorica is kerül a talajba.

FIGYELEM, FIGYELEM!

2020. szeptember 21. 11:31

10 éve vagyunk a piacon! Munkatársaink sokat tettek azért, hogy mostanra, amikor újabb nagy lépésre szánta el magát anyavállalatunk, mindenki számára ismertek legyenek a Caussade genetikát hordozó kalászosok. Minőségi vetőmag előállítást, eredményességet hirdető, több francia cég összeolvadásával új cégcsoport jött létre LIDEA néven.

Hogyan előzze meg a gabonatermesztő a súlyos vetésfehérítő lárvakártételt?

2019. április 1. 05:35

A tavalyi év folyamán igen nagy problémát okozott egyes régiókban a vetésfehérítő bogár lárvái elleni védekezés. Többen farkast kiáltottak, mondván, biztosan rezisztenciáról van szó.

A tavaszi árpa csaknem felét elvetették Zala megyében

2019. március 26. 17:37

A tavaszi árpa csaknem felét, a búza mintegyl 40 százalékát elvetették Zala megyében: a korai vetések kikeltek, az állományok szépek - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke.

Duplán jó duó

2018. szeptember 11. 13:54

Nem kell kompromisszumot kötnie! Vannak olyan búzafajták, amelyeknél a kiemelkedő termőképesség mellé megbízható malmi paraméterek társulnak. Az Agromag Kft. olyan szerencsés helyzetben van, hogy a termékpalettáján szerepel két ilyen fajta is. A hitelesség kedvéért egy olyan kísérletsorozat eredményeinek segítségével fogom bemutatni ezt, amely mindenki számára elérhető.

Kicsit drágulhat a vetőmag

2019. augusztus 13. 09:11

Az elmúlt évhez képest kissé magasabb, nettó 101 ezer forintos tájékoztató árat tett közzé a tagságtól kapott adatok feldolgozását követően a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. A szervezet előrejelzése szerint az előállítási költségek növekedése miatt idén enyhén emelkedhet az őszi kalászosok ára.