Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Duplán jó duó

Agromag Kft.

Nem kell kompromisszumot kötnie! Vannak olyan búzafajták, amelyeknél a kiemelkedő termőképesség mellé megbízható malmi paraméterek társulnak. Az Agromag Kft. olyan szerencsés helyzetben van, hogy a termékpalettáján szerepel két ilyen fajta is. A hitelesség kedvéért egy olyan kísérletsorozat eredményeinek segítségével fogom bemutatni ezt, amely mindenki számára elérhető.

A GOSZ-VSZT országos őszi búza posztregisztrációs fajtakísérlet immáron 11. alkalommal fogja a termelőket segíteni a választásban. A szervezők a kísérletben szereplő fajtaösszetételt évről-évre frissítik, ennek köszönhetően az elmúlt 10 év alatt 129 fajta vett részt a megmérettetésben. A mi, pozitív tulajdonságkapcsolattal rendelkező fajtáink közül a Babona 7, a Weronka 3 alkalommal szerepelt ebben a sorozatban.

A Babona 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban első lett a búzafajták között, csak egy gyenge beltartalmú hibridbúza termett többet nála. 2014-ben az egyike volt annak a két fajtának, amely 8 tonnánál nagyobb termésátlag mellett 30% feletti sikért produkált. 2015-ben csak a Babona és a Weronka volt arra képes, hogy a 9 t/ha termésátlagot elérje és mellette átlépje a 30%-os sikértartalmat, ezáltal a két kiválóságunk lett a legjobb minőségű, kiemelkedő hozamot elérő fajta. 2017-ben a Weronka 35% sikértartalmat elérő fajták között 7,36 t/ha eredménnyel a legnagyobb termésátlagot produkálta. Az elmúlt három év átlagában csak a Babona és a Weronka tudta azt a kivételes eredményt nyújtani, hogy termésben és minőségben is a megfigyelt időszakban résztvevő fajták átlagán felül teljesítsen (1. ábra).

1. ábra: 2015 és 2017 között a GOSZ-VSZT posztregisztrációs kísérletben szereplő fajták termésátlaga és sikértartalma

(forrás: GOSZ-VSZT, szerk.: szerző)

2015 és 2017 között 21 fajta vett részt mindhárom évben a kísérletben. A 1. grafikon I. szegmensében található a 9 nagy termőképességű fajta, amelynél az átlagon felüli termésátlag mellé átlagon aluli sikértartalom társul. A II. részben látható az a két fajta, amely pozitív tulajdonságkapcsolattal rendelkezik, azaz átlagon felüli termésátlag mellé átlagon felüli sikértartalom is társul. A III. szegmensben mindkét paraméterben átlagon alul teljesítő fajta látható. A IV. részben található a 9 minőségi búzafajta, amely átlagon felüli sikértartalommal és átlagon aluli termésátlaggal rendelkezik.

Ha Ön is jó adottságok között gazdálkodik, mindenféleképpen próbálja ki mindkét kiválóságunkat, de legalább az egyiket a kettő közül! Nem fog csalódni ebben a két remek genetikai háttérrel rendelkező fajtában. Vesse el akár a Babonát, akár a Weronkát, adja hozzá szakértelme legjavát és büszkélkedjen el a kiemelkedő termés mellé társult remek minőséggel! Sikeres búzatermesztést kíván az Agromag Kft.

Farkas-Csamangó Tamás
30/471-9874
www.agromag.hu

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Alapozza meg a jó búzatermést már most ősszel!

2020. szeptember 30. 09:31

Ha ősz, akkor búzavetés, és ezzel együtt őszi alaptrágyázás. Legfontosabb kultúrnövényünk termésmennyiségét számos tényező befolyásolja. Ezek között is a tápanyag-ellátottság szerepe a legnagyobb, mintegy 30%-ban ezen múlik, milyen termést aratunk a következő nyáron.

Kalászosok trágyázása, de mikor hasznosul a „hasznos”?

2020. szeptember 25. 07:59

Termesztett növényeink táplálását szolgálja termőtalajaink tápanyagtőkéje, mely áll a talajképződés folyamán akkumulálódó természetes tápanyag tőkéből és a gazda által alkalmazott, azt kiegészítő és gazdagító trágyaanyagok hatóanyagaiból. Ezen talajban lévő tápanyagok (tőke formák) körfolyamatai határozzák meg a hozzáadott tápanyagok sorsát és hasznosulását (is).

Egy szerethető KWS Kashmir kukoricaállomány a Nyírségben

2020. szeptember 24. 19:04

Az 500 hektáron szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó Agro-Szolg Szövetkezetnél 2018 óta pedig KWS repce és kukorica is kerül a talajba.

FIGYELEM, FIGYELEM!

2020. szeptember 21. 11:31

10 éve vagyunk a piacon! Munkatársaink sokat tettek azért, hogy mostanra, amikor újabb nagy lépésre szánta el magát anyavállalatunk, mindenki számára ismertek legyenek a Caussade genetikát hordozó kalászosok. Minőségi vetőmag előállítást, eredményességet hirdető, több francia cég összeolvadásával új cégcsoport jött létre LIDEA néven.

Syngenta a világ élvonalában a kalászos vetőmagban is

2018. július 31. 14:14

A Syngenta elsősorban növényvédelmi termékeiről és napraforgó genetikájáról ismert. Azonban azt kevesen tudják, hogy az elmúlt néhány év során a kalászos genetikában is a világ egyik vezető vállalatává lépett elő.

RAPOOL-REPCÉK. DYNAMIC – modern idők modern hibridje

2019. július 12. 09:33

Terméspotenciálja kimagasló, ezt bizonyítja a tavaly Polgárdi határában beállított fejlesztői kísérletekben elért közel 5,5 t/ha-os terméseredménye, amit a Magyar Kukorica Klub hitelesített.

SAATEN-UNION-hibridbúzák terméseredményei, 2014-2018

2019. július 11. 09:03

A Magyar Kukorica Klub 2014 és 2018 júliusában öt-öt, 2015 és 2016 júliusában hat-hat, 2017 júliusában pedig hét helyszínen végzett terméstanúsítást a SAATEN-UNION Hungária Kft. megbízásából.

Kockázatokat rejt a génszerkesztés

2018. január 23. 12:00

Óvatosságra int a modern génszerkesztési eljárásokkal kapcsolatban a Földművelésügyi Minisztérium.