Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Hibridekre szabott vetés és műtrágyázás

Többféle termesztéstechnológiai kísérlet eredményeivel segíti cégünk a precíziós gazdálkodást végzőket a napraforgó- és kukoricakultúrákban is.

Földünk és a Kárpát-medencei térség éghajlata is komoly változásokon megy keresztül, ahogy azt az elmúlt években és idén is megtapasztalhattuk. A 2019-es tavasz szinte minden kultúrában több kihívás elé állította a hazai gazdálkodókat. A SAATEN-UNION követi a változásokat, valamint a nemesítési és a technológiai fejlesztéseket, és ezek alapján többféle kísérlet beállításával igyekszünk a kínálatunkban lévő hibridekről minél pontosabb információval szolgálni azon partnereinknek is, akik precíziós gazdálkodásra alapozzák munkájukat.

Ebből a célból végzünk kukorica- és napraforgóhibridjeinkkel is Magyarországon több helyszínen, különböző talajadottságok és egyéb feltételek mellett Cegléden, Békéscsabán, Bólyban és Dalmandon, valamint Nyitrán tőszámreakció-vizsgálatokat.

A kukoricahibridjeinkkel folytatott kísérletek alapján elmondhatjuk, hogy új portfóliótagjaink kisparcellás kísérleti körülmények között kifejezetten jól reagálnak a sűrítésre. Érdekes azonban, hogy a nagyüzemi tapasztalatok és az eltérő tőszámú állományok csőméret-alakulása alapján az ELDACAR (FAO 430) esetében mégsem tűnik indokoltnak a 68 000 tő/ha-nál magasabb tőszám, viszont a BADIANE (FAO 360) és a REPLIK (FAO 380) minden feltétel mellett jól sűríthető.

A 2019-es évtől elindítottuk kukoricahibridjeink nitrogénreakció-vizsgálatát is, amelynek segítségével partnereink pontos képet kaphatnak arról, hogy milyen módon tudják optimalizálni műtrágya-felhasználásukat a SAATEN-UNION kukoricahibridjeinek vetésével.

Püskiben, humuszos öntéstalajon beállított kísérletünk alapján világosan látszik, hogy az idei évjáratban a REPLIK 90 kg nitrogén hatóanyag kijuttatása mellett is hasonló teljesítményre volt képes, mint a 180 kg/ha-os dózis esetében. A BADIANE és a PIAFF (FAO 320) számára egyértelműen a 120–150 kg/ha-os kijuttatott nitrogénmennyiség bizonyult optimálisnak. Bár a BADIANE a 180 kg/ha-os szinten produkálta a legnagyobb termést, az eltérés mértéke nem feltétlenül indokolja a plusz ráfordítást.

Az NDVI-értékek vizsgálata arra enged következtetni, hogy az alacsonyabb és a magasabb tápanyagszintek sem befolyásolták hibridjeink fejlődését ebben a tekintetben.

Az eddigi vetésidő-kísérleteink alapján elmondhatjuk, hogy a JUDOKA (FAO 340), a BADIANE és a REPLIK is jól tűri a korai vetést, amennyiben ezt szükségessé teszi a tavaszi munkák ütemezése vagy a várható időjárás. Árendás Tamás (MTA ATK Mezőgazdasági Intézet, Martonvásár) elemzése alapján pedig, melyet 2017-ben a Magyar Kukorica Klub Top 20 versenyében szereplő hibridekkel végzett el, nagyon szépen kirajzolódik a REPLIK termőhelyi stabilitása, amely minden termésszinten 100% feletti teljesítményre volt képes.

Ezen kísérleteink eredményeit és kollégáink magas szintű szaktudását felhasználva igyekszünk megfelelő információval ellátni minden kedves partnerünket, aki a teljes vetésforgóját a SAATEN-UNION egyedülálló vetőmagkínálatával szeretné megtervezni.

Marsai Viktor
termékfejlesztő
SAATEN-UNION Hungária Kft.
www.saaten-union.hu

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Alapozza meg a jó búzatermést már most ősszel!

2020. szeptember 30. 09:31

Ha ősz, akkor búzavetés, és ezzel együtt őszi alaptrágyázás. Legfontosabb kultúrnövényünk termésmennyiségét számos tényező befolyásolja. Ezek között is a tápanyag-ellátottság szerepe a legnagyobb, mintegy 30%-ban ezen múlik, milyen termést aratunk a következő nyáron.

Kalászosok trágyázása, de mikor hasznosul a „hasznos”?

2020. szeptember 25. 07:59

Termesztett növényeink táplálását szolgálja termőtalajaink tápanyagtőkéje, mely áll a talajképződés folyamán akkumulálódó természetes tápanyag tőkéből és a gazda által alkalmazott, azt kiegészítő és gazdagító trágyaanyagok hatóanyagaiból. Ezen talajban lévő tápanyagok (tőke formák) körfolyamatai határozzák meg a hozzáadott tápanyagok sorsát és hasznosulását (is).

Egy szerethető KWS Kashmir kukoricaállomány a Nyírségben

2020. szeptember 24. 19:04

Az 500 hektáron szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó Agro-Szolg Szövetkezetnél 2018 óta pedig KWS repce és kukorica is kerül a talajba.

FIGYELEM, FIGYELEM!

2020. szeptember 21. 11:31

10 éve vagyunk a piacon! Munkatársaink sokat tettek azért, hogy mostanra, amikor újabb nagy lépésre szánta el magát anyavállalatunk, mindenki számára ismertek legyenek a Caussade genetikát hordozó kalászosok. Minőségi vetőmag előállítást, eredményességet hirdető, több francia cég összeolvadásával új cégcsoport jött létre LIDEA néven.

Európai Precíziós Gazdálkodási Konferencia Budapesten

2019. július 19. 05:38

A precíziós gazdálkodás kiemelten fontos nemzetgazdasági szempontból is, mert a digitális technológiák kulcsszerepet játszanak abban, hogy a gazdálkodók megfeleljenek a klímaváltozás, a fenntarthatóság és a versenyképesség kihívásainak.

A magyaroknak NAGYOBB van, mégis JOBBAN kihasználja az adottságait ez a picike ország a BUSA KS segítségével!

2020. május 12. 10:24

Hollandia, az ország, ami fentről szemlélve egy óriási patcheworknek tűnik. Amerre a szem ellát mindenütt szigorúan rendezett mezőgazdasági területeteket látunk.

Nem gond többé a nitrátjelentés - Így csökkentheti gazdasága adminisztrációs terheit

2019. február 21. 08:13

A FARMDOK egy nyilvántartásvezető- és kezelő szoftver, ami jelentősen csökkenti a termelők adminisztrációs terheit, gyakorlatilag kiváltja a régi táblatörzskönyvet.

Gépészet Videó

Hasznosabb-e a precízen kijuttatott tápanyag?

2018. december 2. 20:57

Beszélgetés Lajos Mihály szaktanácsadóval, az Agrofil-SZMI Kft. ügyvezetőjével.