Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Hibridválasztásból a maximumot

Agromag Kft. (x)

Tegye gazdaságosabbá a kukoricatermesztését! Válasszon a gazdálkodás színvonalának és az abiotikus tényezőknek megfelelő biológiai hátterű növényt, így csökkentve a stresszhatásokat, kihozva a maximumot a lehetőségeiből.

Érdemes átgondolni, hogy a gazdaság területein melyik hibrid mit tud nyújtani. Nem biztos, hogy megéri a legnagyobb termésátlaggal kecsegtető fajtát megvásárolni ott ahol szélsőséges időjárás várható vagy esetleg olyanok az ökonómiai adottságok, hogy a választott hibrid feltételezett jobb biológiai hátterét nem képes felszínre hozni. Sok esetben célravezetőbb és költséghatékonyabb a várható termésátlag mellett még néhány tényezőt figyelembe venni.

A termésátlag mellett lényeges szempont lehet a termésbiztonság növelése, amit a helyes agrotechnikán kívül jó fajtaválasztással is tudunk befolyásolni. A rövid tenyészidejű hibridek használatával, mint például az Eric, a Salonta vagy a Temes nagy valószínűséggel elérhetjük, hogy a virágzás ne az aszályos időszakra essen, ezáltal lényegesen csökkentve a stresszhatást, növelve a termésbiztonságot. Vannak hibridek, melyek jól tűrik a korai vetést, ilyen a Jennifer is, melyet időben elvetve szintén jó eséllyel elkerülhetjük az aszályos időszakra eső virágzást.

A termelés sikeressége tovább növelhető olyan hibridek választásával, amelyek az átlagnál jobb víz- és tápanyag-hasznosító képességgel rendelkeznek, mint a Temes, a Tomasov és az Isztria. A mélyre hatoló és nagy gyökértömegüknek köszönhetően jobban átvészelik a kedvezőtlen körülményekből adódó megrázkódtatásokat. Számos stresszhatás elkerülhető jó kezdeti fejlődésű hibridek használatával, mint például a Salonta, a Temes vagy a Magdolna. Ezek az állományok gyorsan kinőnek a fiatalkori kártevők foga alól, valamint helyes tőszám megválasztása esetén az átlagnál kedvezőbb a gyomelnyomó képességük. Néhány hibridnek, mint például a Salontának a megszokottnál jobb a tőszámreakciója, azaz jól sűríthető, ugyanakkor alacsony tőszámnál jól kompenzál.

A termésbiztonság mellett lényeges szempont a gazdaságosság. A fajtaválasztás oldaláról nézve ezt a zöld száron érő, remek vízleadású, kiváló ár-érték arányú hibridek választásával támogathatjuk leginkább, mint a Salonta, a Temes vagy az Isztria.

A termőhelyi adottságoknak és a ráfordítás színvonalának megfelelő hibrid kiválasztása mellett a sikeres kukoricatermesztéshez elengedhetetlen a helyes agrotechnika. A megfelelő vetésváltással, az okszerű tápanyag-utánpótlással, a lehetőségek szerint legjobban elvégzett talajművelésekkel, a helyesen megválasztott vetésidővel és a jól megválasztott tőszámmal nagymértékben hozzájárulunk a sikeres, stresszmentes termesztéshez.

Válasszon az Agromag Kft. remek biológiai hátterű és ár-érték arányú hibridjei közül, adja hozzá szakértelme legjavát és gyönyörködjön a termésben! Sikeres kukoricatermesztést kíván az Agromag Kft.!

Farkas-Csamangó Tamás
farkas-csamango.tamas@agromag.hu
+36 30/471-9874
http://www.agromag.hu

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Alapozza meg a jó búzatermést már most ősszel!

2020. szeptember 30. 09:31

Ha ősz, akkor búzavetés, és ezzel együtt őszi alaptrágyázás. Legfontosabb kultúrnövényünk termésmennyiségét számos tényező befolyásolja. Ezek között is a tápanyag-ellátottság szerepe a legnagyobb, mintegy 30%-ban ezen múlik, milyen termést aratunk a következő nyáron.

Kalászosok trágyázása, de mikor hasznosul a „hasznos”?

2020. szeptember 25. 07:59

Termesztett növényeink táplálását szolgálja termőtalajaink tápanyagtőkéje, mely áll a talajképződés folyamán akkumulálódó természetes tápanyag tőkéből és a gazda által alkalmazott, azt kiegészítő és gazdagító trágyaanyagok hatóanyagaiból. Ezen talajban lévő tápanyagok (tőke formák) körfolyamatai határozzák meg a hozzáadott tápanyagok sorsát és hasznosulását (is).

Egy szerethető KWS Kashmir kukoricaállomány a Nyírségben

2020. szeptember 24. 19:04

Az 500 hektáron szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó Agro-Szolg Szövetkezetnél 2018 óta pedig KWS repce és kukorica is kerül a talajba.

FIGYELEM, FIGYELEM!

2020. szeptember 21. 11:31

10 éve vagyunk a piacon! Munkatársaink sokat tettek azért, hogy mostanra, amikor újabb nagy lépésre szánta el magát anyavállalatunk, mindenki számára ismertek legyenek a Caussade genetikát hordozó kalászosok. Minőségi vetőmag előállítást, eredményességet hirdető, több francia cég összeolvadásával új cégcsoport jött létre LIDEA néven.

A BASF belép a napraforgó-vetőmagok piacára

2019. június 28. 16:17

A napraforgó hibridek először várhatóan 2020-ban jelennek meg a piacokon.

Megújult kukoricaportfólió termésrekordokkal

2019. november 7. 15:33

Rendkívül kiterjedt kísérleti rendszerünknek köszönhetően a SAATEN-UNION Hungária Kft. megújuló kukoricaportfóliója minden termelői igény kielégítésére alkalmas, kiemelkedő termőképességű és nagy termésbiztonságú hibridekkel támogatja partnerei munkáját.

KWS repcevetőmag: Így kezdődik egy nyereséges gazdálkodás!

2019. július 1. 05:47

Ismerje meg a KWS repcevetőmag kínálatát és rendelje meg most kedvezményes előszezoni áron!

MEGJELENT: ŐSZI ÉS TAVASZI TAKARMÁNYBORSÓ

2018. augusztus 28. 08:39

A SAATEN-UNION Tudástár sorozat első, ingyenesen letölthető szakmai kiadványa az őszi és tavaszi takarmányborsóról. Hiánypótló összefoglaló neves kutatók, fejlesztők, nemesítők és termelők cikkeivel, érdekes adatokkal és gyakorlati tanácsokkal.