Termesztett növényeink táplálását szolgálja termőtalajaink tápanyagtőkéje, mely áll a talajképződés folyamán akkumulálódó természetes tápanyag tőkéből és a gazda által alkalmazott, azt kiegészítő és gazdagító trágyaanyagok hatóanyagaiból. Ezen talajban lévő tápanyagok (tőke formák) körfolyamatai határozzák meg a hozzáadott tápanyagok sorsát és hasznosulását (is).
Elméletek és gyakorlatok 2020-ból
Az agrokémia hőskorában lefolytatott „jelzett” hatóanyagú műtrágyákkal végzett kísérletek eredményei bizonyítják, hogy a mesterségesen kijuttatott tápelemeknek csak töredéke épül be a növényi szervezetbe, amely még mindig nem jelenti azt, hogy a hatóanyag közgazdasági értelemben is hasznosul. A trágyaanyagok hasznosulása attól is függ, hogy keletkezik-e deficit, űr, a növények tápanyag-felvételének kielégítése közben, azaz a természetes tápanyagtőke feltáródás és annak üteme képes-e lépést tartani a növény igényeivel. Ha nem képes, akkor van esélye a pótlólagosan kijuttatott tápanyagnak -közgazdasági értelemben is- hasznosulnia.
Egyéb esetekben -egyfelől- a talajban lezajlódó tápanyag-ciklusok a stabil, a talajban raktározható formák irányába viszik el a tápanyagokat, melyek a növény számára már közvetlenül nem elérhetők. Másfelől- a talajban a tápanyag „túlkínálat” a növények luxus fogyasztását eredményezi, mely csak egyes, igényes és intenzív növények termesztés technológiájának alkalmazása során válik forintosíthatóvá. A luxus fogyasztás során felvett tápanyag a növényi maradványokban évekre, esetleg évtizedekre biológialag fixálódik, mely a talajt gazdagíthatja ugyan, de a növény számára közvetlen tápanyag forrásként, operatívan elvész.
Az ily módon „hasznosuló” trágyaanyagokra fordított pénzt akár a kútba is dobhattuk volna, mert egy káros, „nassoltató” tápanyag-utánpótlási stratégia az egyensúlyi folyamatokat a raktározás (lekötődés) irányába tolja el, miáltal a fixált tápanyag újra feltárásának esélyei jelentősen tovább romlanak. A magas (túlzott) tápanyagszint tartása a talajban drága és pazarló, ezen kívül bizonyos klíma és talaj szituációban környezetszennyező is. Ezt bizonyítja a Duna-deltában, a Duna felső és középső vízgyűjtő területein folytatott intenzív mezőgazdasági gyakorlat nyomán megjelenő és felhalmozódó kálium.
Szabadföldi körülmények között -ideális esetben- a talaj tápanyag készletének meghatározó részét a talajképződési folyamatok során felhalmozódó természetes tápanyagtőke adja. (Ilyen esetekben az emberi beavatkozás lehetősége – a nagyságrendi eltérések miatt- elenyésző.) A talajképződés során a hullott csapadék mennyisége -más paraméterekkel egyetemben- meghatározza a kialakuló növényzet mennyiségét és minőségét és egyben a terület ökológiai egyensúlyát jellemző záró növénytársulást.
A kialakult talajszelvény vastagsága és a talaj tápanyagtőkéje függ az évente keletkezett biomassza mennyiségétől és annak klímára jellemző elbontási sebességétől. A kontinentális klíma alatt, megfelelő szemcseeloszlású alapképző kőzet esetén komoly vastagságú talajszelvény és hatalmas mennyiségű tápanyagtőke volt képes felépülni az évezredek alatt. Egy ilyen talaj tápanyagtőkéjének mennyiségi és minőségi befolyásolására emberi oldalról -az elmondottak alapján- kevés lehetőségünk adódik.
A talajban zajló és a tápanyag-utánpótlás szempontjából fontos tápanyag ciklusok intenzitását nagyban befolyásolja, hogy a talaj mennyire aktív, mennyire élő. A szilárd, folyadék és levegő fázisok kedvező aránya (víz-szemcseméret) és a hőmérséklet meghatározó tényezők a talajélet szempontjából. A csapadék és/vagy öntözés és a talajművelés (levegő) megfelelő hőmérséklet mellett, robbanásszerű folyamatokat indíthatnak el az talaj élő folyamataiban.
Ilyen körülmények között a természetes talajflóra és fauna rendkívül gazdag és stabil. A vázolt ideális körülmények között, a talaj egyensúlyi folyamatok mellett, a tartalékaiból jelentős mennyiségű tápelemet szabadít fel és helyez a növény számára elérhető formába és tesz alkalmanként szükségszerűtlenné emberi beavatkozásokat növényeink tápanyagellátásában. (Mindezen folyamatok katalizálása mellett a talaj bolygatása (levegő) a szén ciklus, az eróziós és deflációs folyamatok fokozásával meglehetősen káros, a talaj művelésének ésszerű keretek közé szorítása kívánatos.)
A talajélet szempontjából elterjedt „városi legenda”, hogy a talajba juttatott, a gyárakban fermentált baktérium trágyák és kultúrák a körfolyamatok fokozásával segítik a tápanyag feltáródást. Ez az elmélet – sajnos – szabadföldi körülmények mellett, a mi klíma- és talajviszonyaink között egyszerűen nem bizonyított. A talajbaktériumok számának alakulására legnagyobb hatással a körülmények vannak (víz/levegő arány és a hőmérséklet). A kijuttatott baktérium trágyának rövidtávon ellenben semmilyen hatása nincs a körülményekre. (Nem tudják maguknak előmelegíteni és beöntözni a száraz-hideg talajt.) Amennyiben a körülmények az alkalmazáskor kedvezőtlenek, a baktériumok elpusztulnak.
Abban az esetben, ha a viszonyok kedvezőek, a talaj „őshonos” baktérium flórája stabil, az egyedszámok a rendszer saját szabályozása alatt állnak. Gátolják a saját és minden hasonló szubsztrátumot termelő mikróba túlszaporodását, esélyt sem adva a jövevények érvényesülésének. Az is elgondolkodtató, hogy a talajban jelenlevő fajszám és élő baktérium tömeg gazdagsága nagyságrendekkel tér el az alkalmazott készítményekkel bevihető mikróba népességtől. Arányait tekintve, tulajdonképpen „…pipettával töltjük a tengert”. Tápanyag-utánpótlási megközelítésben a baktérium trágyák alkalmazása mellett a pótlólagos tápanyag dózisok csökkentésére semmilyen vizsgált és valid algoritmus nem létezik, kalkulálni hatásukkal a tápanyag-utánpótlásban szakmailag megalapozatlan. Amit esetleg érzékelünk ilyen hatásként az sokkal inkább vezethető vissza a fentiekben tárgyalt, a talajképződéshez és a tartalékok feltáródásához kötődő folyamatokhoz. (Az a feltételezés is nélkülözi a tudományos alapokat, hogy ezen „trágyák” jelentős befolyással rendelkeznének a talaj művelhetőségére, esetleg javítanák a talajnak a talajművelő eszközökkel szembeni ellenállását. Ezek inkább marketing elméletek, melyek számszerűsítése kellő számú -módszertanilag is helyes- vizsgálattal még mindig nem került megerősítésre.)
Elméletek jelennek meg a hazai gazdálkodás gyakorlatában a takarónövény-kultúrnövény mikorrhiza kapcsolatainak a tápanyagellátást befolyásoló folyamatairól. Kétségtelen, hogy az egyszerű szervezetek (gombák) és a termesztett növények szimbiózisán alapuló mikorrhiza kapcsolat komoly jelentőséggel bír a növények víz és tápanyag felvételében. Jelentős szerepe van a tápanyag feltárásban is. Bizonyítható, hogy ha a gátló folyamatok miatt a mutualizmus nem tud kialakulni a talajban a növény és a talajgombák között, a növény fejlődése lassul, gyarapodása elmarad az egészégesen mikorrhizált növényekétől. A mikorrhizáltság kialakulásához azonban nem szükségesek takaró és/vagy köztes növények, hiszen ezek a folyamatok akkor is léteztek és működtek, mielőtt divatos lett volna szónokolni a takarónövények jelentőségéről.
A takarónövények esetében tápanyag-utánpótlásban szakmailag is értelmezhető elmélet a keverékekben szereplő pillangós növények nitrogén gyűjtő tevékenysége (lenne). A keverékekben jelentős mértékben eltér a pillangós komponens mennyisége, de eltérhet a pillangós fajok egyedi nitrogén fixálási aktivitása is. A legnagyobb kérdés azonban az, hogy viszonylag rövid 60-90 napos életciklus mellett vagy áttelelve, mélyen a hőmérsékleti optimum alatt fejlődve, fixálódik-e valóban nitrogén? Ha igen, akkor a termelődött mennyiség valóban megéri-e a fáradozást? A tény az, hogy semmilyen keveréknek nincs számszerűsítve a nitrogén fixációs kapacitása, arról már nem is szólok, hogy ezen vélt kapacitások eltérő körülmények között (talaj, évjárat, időjárás, elővetemény, talajművelés) nitrogén megkötés tekintetében- leírhatatlan számú variációt képezhetnek a nulla és a végtelen között.
Áttekintve a hagyományos és legújabb kori „modelleket” ráközelíthetünk a már sokszor és számos helyen és még számosabb szakember által tárgyalt kalászos növényeink tápanyagutánpótlási szabályszerűségeire. A leírtakból kitűnik, hogy az alaptrágyázás tervezésekor szem előtt kell tartani a tápanyag készleteket. Túlzott ellátottság esetén el is tekinthetünk az őszi alaptrágya (PK) felhasználástól. Ezen a ponton elválasztanám az őszi starter trágyázás és az alaptrágyázás témakörét. A gyakorlatban egyre inkább -a mértékében és az alkalmazás helyében is- elmosódnak határok a két, egyébként különböző stratégia között. Az elmút években, évtizedekben az alaptrágya mennyiségében is és elhelyezésében is inkább starternak tűnik a gyakorlatban.
Az alkalmazott mennyiség egyre inkább jelzésértékű, a minden évben használt alaptrágya inkább „nassoló” jellegű, a műtrágyát sekélyen a magágyba helyező gyakorlat válik mind általánosabbá. Az általánosan használt mennyiség starternek sok, alaptrágyának kevés. A starter jellegű alkalmazás nem haszontalan, de hatása függ a talaj és az időjárási viszonyoktól. A strartertrágyázás esetében mennyiségében kevés, 5-20 kg/ha foszfor hatóanyagról beszélünk, melynek is csak töredéke táródik fel ősszel, ellenben a növényállomány indulásához szükséges csekély mennyiséget szolgáltatja. A foszfor -az alkalmazott trágya szempontjából- startertrágyaként nem mennyiségi, hanem inkább minőségi kérdés lenne. Azonban sajnos, a minőség túl drága ahhoz, hogy a felhasznált anyag csak esetileg hasznosuljon, így a gyakorlatban a széleskörű alkalmazásnak csak az olcsóbb, hagyományos műtrágyákkal való startertrágyázásnak vannak meg a közgazdasági fundamentumai.
Amennyiben talajunk tartalékai megengedik, alaptrágyázásunkat végezhetjük starter jelleggel is, keveset és kockázatmentesen a magágyban alkalmazva. Amennyiben alaptrágya használata indokolt, akkor a művelési mélységben egyenletesen elkeverve célszerű kijuttatni a teljes adagot, ami azonban már adagjában sem hasonlítható össze a starter mennyiségével. A kalászosok esetében megtehetjük azt is, hogy a káliumot nem a vetésforgó gabona elemében pótoljuk, hanem más, káliumra igényesebb növény alá ütemezzük.
Sokkal hangsúlyosabb a gabonaféléknél az őszi nitrogén trágyázási technológia. Annál is inkább mert a szükségletek és a lehetőségek egyre jobban egymás ellen hatnak. Az Európai Unió (Közép- és Kelet- Európa tekintetében hibás) nitrát direktívájának a hazai körülmények közé szolgai hűséggel történő gyakorlatba erőltetett másolása miatt, egyes termőhelyeken fogynak a legális lehetőségek. A valós szakmai igények és a szabályozás pillanatnyilag meglehetősen széttart, ugyanis a kalászosok fajta használata, azok termesztés technológiája és még ráadásul a téli időjárás is teljesen átalakult az elmúlt 20-30 évben.
A klíma a telek tekintetében „atlantiasodott”, minek hatására a telek, ezáltal a téli biológiai stop-ok eltűnni látszanak, azaz a növény télen is dolgozik, nitrogént vesz fel, melyet a kialakult talajbiológia már nem tud feltáródási folyamatokkal mennyiségében lekövetni. Így keletkezik űr az, amelyet pótolni szükséges és kifizetődő. Ennek mennyisége ősszel vetés előtt 30-60 kg/ha hatóanyag lehet, melynek mennyisége természetesen függ a talajtól, az előveteménytől és az évjárathatástól is. (Az elmúlt évben voltak olyan üzemi szituációk is, hogy a repce esetében őszi kijuttatáskor akár 80-90 kg/ha is szükséges lehetett volna, de ez nagymértékben eltér attól, amit a jogszabályi környezet -de akár a gyakorlat is- őszi alkalmazásra megenged számunkra.)
Az őszi kijuttatásra létezik gyakorlat, mely szerint az említett nitrogén adagot ősszel megosztva (magágyba és állományra) juttatják ki. Ezt a magam részéről nem tartom jó gyakorlatnak, mert sokszor az őszi állomány kijuttatással elkésnek és a pentozánhatással terhelt állományok téli lemaradását nem lehet már tavasszal korrigálni, mind e mellett a kijuttatása (ősszel!) extra talajtaposással és kiadással jár. A helyes őszi-téli N/P arány beállítása (bokrosodás, kalász differenciálódás) bőtermőképességű kalászos fajták és hibridek adottságainak kiaknázásához alapvető és elengedhetetlen (ez a felismerés azonban genotípusonként eltérhet). Erre oda kell figyelni és sokkal fontosabb kérdés, mint némely újszerű, bár marginális elmélet, vagy annak már a gyakorlatba épülő torzója.
A mezzo- és mikroelemek alaptrágyaként való pótlására inkább ösztönös, mint tudatos gyakorlat alakult ki. A kialakult gyakorlat hasznosságára semmilyen, a rendszer szükségességét (számában jelentős) országosan áttekintő vizsgálat nem történt. Ebben az esetben is inkább a tudás illúziója, mintsem a tények hajtják előre az alkalmazott gyakorlatot. Talán a „legkiforrottabb” a kén trágyázás kérdésének gyakorlata, bár annak megalapozása is jószerivel kimerül a kénforrások megcsappanásának marketing mantrázásával, ugyanakkor kevés tény elérhető ebben az esetben is a valós országos helyzetről és annak valós gazdaságossági jelentőségéről. Az elmondottakat összefoglalva leszögezhetjük, hogy:
- A kalászosok őszi alaptrágyázásának esetében tehát fokozottan célszerű számolni a talaj készleteivel.
- A tápelem arányokat, különösen N/P arányt is ennek szellemében kell kialakítani és szakítani kell a sulykolt komplex műtrágya arányok fogságával. A növény fajlagos tápanyag igényének arányai nem azonosak az adott helyzetben szükséges műtrágya hatóanyag arányokkal. (A valóságban a legszélsőségesebb mértékig is eltérhetnek egymástól.)
- A termelésben alkalmazandó elméletek közül előnyben kell részesíteni azokat, amelyeknek mért és valós, számszerűsített leágazása van a gyakorlat felé.
- A kalászosok termesztéstechnológiája és fajtahasználata is nagyon sokat változott az elmúlt évtizedekben, ezeket a változásokat a tápanyag-utánpótlás gyakorlatában is le kell követni.