Lehetőségek a precízebb búzatermesztéshez

A mögöttünk hagyott közel három évtized hektikusan változó hozamainak trendjei napjainkban ugyan csak szerény, 20 kg/ha-t alig meghaladó évenkénti növekedést jeleznek, de a jelenlegi és az előző évszázadot felölelő kimutatások (1. ábra) szerint 2017-ben tizedik alkalommal adtak szántóföldjeink hektáronként 5 tonnát meghaladó mennyiséget.

A legutóbbi három évjárat felcsillant némi reményt: nem mindig kiváló természeti adottságaink és több helyütt nem Lajtán-túli műszaki, pénzügyi lehetőségeink kihasználásának összhangját javítva csökkenthető napjainknak a’70-es és ’80-as évek előrehaladásához (129 kg/ha/év) viszonyított nagyságrendi lemaradása. A szántóföldi növénytermesztés más kultúráihoz hasonlóan a búza esetében is többnyire igazolódnak a kor legismertebb hívószavához, a precíziós gazdálkodáshoz kötődő új műszaki-technológiai megoldások előnyei, de az is érzékelhető, hogy jócskán vannak az agrotechnikai eljárásokban ki nem használt tartalékok.

A Martonvásáron, különböző fajtákkal végzett kísérleteink (1. kép) többéves eredményei egyrészt az itt nemesített, változatos termelői elvárásoknak megfelelő, korszerű búzák képességeinek kiteljesedését, másrészt precíziós és nem precíziós műszaki feltételekkel egyaránt hatékonyabban működő technológiák használatát célozzák.

Égi adományok

A termesztés eredményére mindenkor és mindenütt nagy hatást gyakorol a búza hosszú tenyészidejének időjárása. A technológiai elemek szemtermésre gyakorolt hatását ezért mindenkor érdemes az adott év főbb meteorológiai adatainak ismeretében elemezni – amennyiben erre lehetőség nyílik. Martonvásár főbb időjárási mutatóinak sokéves átlagait (éves csapadék 536 mm; napi átlaghőmérséklet 10,8 ^oC) az OMSz (2017) által megadott hazai jellemzőkkel (500-750 mm; 10-11 ^oC) összevetve kitűnik, hogy bár jó minőségű csernozjom talajokon kísérletezünk, eredményeinket az Alföld nagytájra jellemző meleg és száraz időjárási feltételek befolyásolják.

A búza vetésétől annak aratásáig terjedő időszakot tekintve a 2013-2017-ig terjedő évekből kettő (2013, 2016) a 30 éves helyi átlagnál csapadékosabb, kettő (2014, 2015) szárazabb, egy (2017) pedig kifejezetten aszályos volt Martonvásáron (1. táblázat).

A vetés-bokrosodás (X-III.) és a szárbaindulás-termésképződés időszakainak (IV-VI.) csapadékmennyisége alapján változatos kombinációk alakultak ki 2013 és 2017 között. Ezt a két fejlődési szakasz tekintve csapadékos-csapadékos (2016), száraz-csapadékos (2014), csapadékos-száraz (2013, 2015) és száraz-száraz (2017) búzás éveket tudhatunk magunk mögött.

Ugyanakkor a nedvességviszonyok változatosságával együtt a léghőmérséklet, az extrém hőhatások tartóssága, a hőingadozások mértéke, és azok időbeni lefolyása rendre olyan feltételeket teremthetnek, amelyekre a sok aratást megélt gazdák is többnyire csak úgy gondolnak, hogy: „No, ilyen évünk sem volt még”.

Sűrű búza, ritka búza

A búzatermesztés jövedelmezőségét többnyire keskeny mezsgyeként jellemző, vékony jégként megélő gazdálkodók folyamatosan keresik és feszegetik azokat a technológiai határokat, amelyek hozzájárulhatnak költségeik lefaragásához a vágyott bevételek remélt mérséklődése nélkül. Ennek egyik lehetőségét kínálja a vetőmag mennyiségének csökkentése, amely főként az enyhe, csapadékos telű területeken folyamatos növényfejlődéssel számoló, nyugat-európai fajtákon „szocializálódott” technológiák révén jelent meg a hazai gyakorlatban. Az ajánlások igen széles skáláját lelhetjük fel napjainkban.

A konvencionális, október első két dekádjára időzített, és magyar nemesítésű, leginkább hazai viszonyokhoz adaptált búzafajtákkal végzett vetésekhez a klasszikusok által jegyzett tankönyvek 4-6, de jellemzően 5,0-5,5 millió csíra magágyba juttatását tartják szükségesnek hektáronként. A nyugati, jól bokrosodónak ítélt fajták prospektusai általában ennél kevesebb, 3,5-4,4 millió csíra/ha vetésére tesznek javaslatot.

Hagyományosan időzített, vagyis október első felében vetett háromtényezős kísérletünkben 2013 óta folyamatosan vizsgáljuk ugyanazon három búzafajta teljesítményét 3,5 – 4,5 – 5,5 millió csíra/ha sűrűséggel, csak fungicid, valamint fungicid + inszekticid csávázószeres kombinációkban. A kísérleteket minden évben átlagos, nem optimális termőhelyi feltételeket reprezentáló területen állítjuk be, vagyis nitrogénnel, foszforral és káliummal közepesen ellátott talajon, kizárólag évi 300 kg/ha dózisú N-műtrágya (27% N) kijuttatásával, napraforgó vagy kalászos elővetemény után. Ilyen feltételek között – a fajták és a növényvédelmi kezelések átlagában – a növényszám-kezelések termésmennyiségének rangsorrendje alapján a vizsgált öt év során a 3,5 millió csírával vetett kezelés 1 alkalommal (2016), a 4,5 millió csíra sűrűség 3 évben (2014, 2015, 2016), az 5,5 millió csíra/ha kezelés 2 évben (2013, 2017) bizonyult a legkedvezőbbnek (2. ábra).

A terméseredményeket a főbb időjárási paraméterekkel (1. táblázat) összevetve megállapítottuk, hogy a produktív sarjkalászok kialakulását korlátozó közepes N- és P-ellátottság és a kora tavaszi kizárólagos N-műtrágyázás főként azokban az évjáratokban (2014, 2017) növelte a kis vetőmag-normával vetett állományok termésveszteségét, amikor a téli félév az átlagosnál jóval szárazabb volt, és a gyors tavaszi felmelegedés miatt a növények gyorsan szárbaindultak. Az öt év összesített eredményei alapján a vizsgált fajták októberi vetése 4,6-5,2 millió csíra/ha intervallumban volt optimális.

Az októberben vetett növényszám kísérlet csávázásos kezelései (1: csak gombaölő szer; 2: gomba- és rovarölő szer) között az 5 évből kettőben lehetett bizonyítani a rovarölő szeres kezelés előnyét. 2013-ban 6,1%-kal, 2016-ban pedig 2,5%-kal adtak több termést a kártevők ellen csávázással is védett vetőmagból kelt növények. Öt év átlagában a kettős védelem adta előny 2,8% volt. Az eredményeket az időjárási adatokkal (1. táblázat) együtt értelmezve kitűnik, hogy az optimális időben elvetett búzák teljesítménye a rovarölő szeres védelemnek köszönhetően azokban az évjáratokban javult kimutathatóan, amelyekben a tél a szokásosnál melegebb, és jóval szárazabb novemberrel köszöntött be.

Ezt a meglátást erősíti egy korábbi, vetésidővel kombinált csávázásos kísérletünk is (3. ábra).

A korán (9. 24.), az időben (10. 13.) és a későn (11. 5.) vetett búzák 2010 novemberében a szokásosnál 2 ^oC-kal melegebb időben fejlődhettek, ez azonban az azokon táplálkozó rovarok (pl. kabócák, vírusvektor levéltetvek) jelenlétének is kedvezett. A károsítás mértékét jól mutatja, hogy a legkorábban elvetett, legfejlettebb búzák termése a rovarölő szeres védelemnek köszönhetően 15,5%-kal volt több (4,33 t/ha vs. 3,75 t/ha) 2011-ben. A vetésidő későbbre tolódásával, vagyis a novemberben még kevésbé fejlett, kisebb levélzetű, és a kártételnek rövidebb ideig kitett állományokban ez az előny fokozatosan csökkent (10. 13.: 8,2%; 11. 5.: 3,3%).

Az időzítés

A fentebb megidézett csávázásos kísérlet is jól példázza, hogy a vetőgépek elindításának megfelelő időzítése precíziós eszközök hiányában is kedvezően hat a termesztés végeredményére. A 4. ábra azt mutatja, hogy a legutóbbi 5 évben milyen terméseket értünk el minden esztendőben ugyanazon 3 búzafajta, és 7 N-fejtrágya kezelés átlagában a korai (9. 24.), az optimális (10. 8.), a késői (10. 23.), és az igen késői (11. 10.) vetésekkel.

Az ősszel rovarölő szerrel nem kezelt kísérletekben a korai, szeptemberi vetés 2014-ben azonos, a sokéves átlagnál két és félszer csapadékosabb októberű 2016. évben jobb hatású volt, mint a hagyományosan kedvezőbb, október első dekádjában végzett vetések. A korai vetés kockázata 2015-ben mutatkozott meg leginkább. A szeptemberi kiadós esők után a nyárias meleget hozó októberben igen gyorsan fejlődő növényeken a rovarok okozta károsítás olyan mértékű volt, hogy a termések még a novemberi vetésű búzák felét sem érték el (9. 24.: 2,19 t/ha; 11.10.: 4,46 t/ha).

A novemberi vetések hátránya többnyire a késő őszi csapadékbőséggel, a talajművelés és vetés minőségének romlásával kapcsolódik össze a szakmai köztudatban. Ám 2013-ban az országban több helyütt, így a martonvásári búza vetésidő kísérletben példát kaptunk ennek ellentettjére. A csapadék nélküli, forró augusztus, száraz, meleg szeptember után az októberi átlagos esők csak a hónap végéig elvetett búzák elindulásához adtak elegendő nedvességet. Az igen későn vetett magok aszályos november-december után csak a tél végén keltek ki, és ritka, alig bokrosodott állományaik (2. kép) még 30%-át sem teremték az október elején földbe került búzákénak (10. 8.: 5,82 t/ha; 11. 10.: 1,67 t/ha).

Minden mindennel összefügg

A N-fejtrágya adagokkal kombinált vetésidő kísérletek 5 éves eredménysorai a vizsgált kezelések közötti összefüggésekre is rávilágítottak. Az 5. ábrán jól látható, hogy az eltérő N-mennyiségekkel trágyázott parcellákon a legnagyobb termésekhez különböző optimális vetésidők tartoztak.

Nem fejtrágyázott, gyenge N-ellátottságú parcellákon a 3,74 t/ha maximumnál október 15., míg a tél végén 150 kg/ha N-hatóanyaggal trágyázott parcellákon – 5,26 t/ha terméssel – október 11. bizonyult a legkedvezőbb időpontnak. A vetés logisztikájának tervezése során tehát az is szempont lehet, hogy egymáshoz közeli táblák esetében először a jobb N-ellátottságú, a N-trágyát jobban megháláló területrészen indítsuk el a vetőgépeket.

Az ábra görbéi azt is jól szemléltetik, hogy az optimálistól jelentősen eltérő vetési időpontok a felvehető tápanyagok hasznosulásának romlását idézik elő. Az utóbbi 5 év eredményei alapján ez azt jelentette, hogy a szeptember 29-e előtt, és az október 24-e után vetett búzák termése még 150 kg/ha N-fejtrágya adaggal sem érte el a csak 100 kg/ha N-hatóanyaggal fejtrágyázott, de optimális időben (10. 12.) vetett búzák átlagát.

A lerághatatlan csont

A trágyázás hatékonysága, azon belül is a N-műtrágyák hatóanyagainak hasznosulása, a búzatermesztésben is a szakmai kérdések egyik „örökzöld” kiinduló pontja. Azzá teszik a folyamatosan változó műtrágya- és terményár arányok, a piacon megjelenő újabb és újabb búzafajták, a technológia egyéb elemeinek változásai, no és persze a már többször is felemlegetett, „eddig soha nem tapasztalt” évjáratok beköszönte.

Martonvásáron négyes vetésforgóban (búza – kukorica – tavaszi árpa – olajretek) beállított N-műtrágyázási tartamkísérletben is vizsgáljuk a kutatóközpontban nemesített búzafajták képességeit. Foszforral és káliummal feltöltött, „jó ellátottságú” területen igen széles, 0-280 kg/ha N-hatóanyag határok között, 40 kg-onként növekvő adagok hatását mérjük 1980 óta. Az évente 15 búzával folytatott munka során a nagy múltú, régóta vizsgált, ezáltal egyfajta zsinórmértéket adó fajták (pl. Bánkúti 1201, Mv Magdaléna) mellett az új, köztermesztésbe kerülő fajtákról is legalább 3-4 éves tapasztalatok alapján törekszünk technológiákba beépíthető, szaktanácsokban, előadásokban, prospektusokban is testet öltő ajánlásokat megfogalmazni.

A legutóbbi öt esztendő eredményei szerint ugyanazon műtrágyaadagok ugyanazon fajták termékenységét ugyanazon a helyen is széles határok között változtathatják (6. ábra).

Így történhetett meg, hogy N-nel évtizedek óta nem trágyázott parcelláinkról 7 fajta átlagában 2015-ben csak 2,53 tonnát, 2013-ban 5,36 tonnát takarítottunk be hektáronként. Az egyes évek eredményeit összevetve látható, hogy a N-műtrágyázás 2014-ben járt a legkisebb eredménnyel, hiszen a hét fajta átlagában mért legnagyobb termés csak 6,43 t/ha volt, amihez a számítások szerint 186 kg/ha N-hatóanyagra volt szükség. A „bűvös” 170 kg/ha N-mennyiséggel elérhető szemtermés 6,40 t/ha, illetve a maximum 95%-ának (gazdaságos termésszint) eléréséhez (6,11 t/ha) szükséges N-adag 128 kg/ha volt a legkevésbé sikeres évben. A nem trágyázott parcellákkal összevetve (3,20 t/ha) a gazdaságos termésszintig az 1 kg N-műtrágya hatóanyagra jutó átlagos szemtermés többlet 22,7 kg volt.

A legnagyobb hozamokat adó évben, 2016-ban a 7 fajta átlagának maximumához (9,57 t/ha) 210 kg/ha N-re volt szükség, míg a gazdaságos (95%-os) termésszintet 147 kg/ha N-műtrágya hatóanyaggal lehetett elérni (9,09 t/ha). Ez utóbbi fajlagos terméstöbblete a rekordévben 33,2 kg búza/1 kg N-hatóanyag volt. 170 kg/ha N-adaggal 9,37 t/ha búza termett 2016-ban Martonvásáron a 7 fajta átlagában.

Gyorsan, pontosan, hitelesen

A kísérletes mérések eredményei, az ezek alapján ajánlott műtrágya mennyiségek természetszerűen soha nem képesek önmagukban a kizárólagos, biztos és üdvözítő megoldás kulcsát a termelő kezébe adni. A válaszok mindig újabb eldöntendő kérdéseket vetnek fel. Csak a búza N-műtrágyázásánál maradva: mikor, mifélét, hányszor, milyen arányban megosztva?

Régóta tudott, hogy ezekre a kérdésekre a talajból a növény által könnyen felvehető N-tartalomnak, valamint a búza aktuális tápláltsági állapotának az ismeretében lehet leginkább választ adni. Ezt szolgálják még napjainkban is a kora tavaszi ásványi-N (N_min) vizsgálatok, és növényanalízisek, amelyek általános, széleskörű alkalmazásának azonban – egyebek mellett – határt szab a laboratóriumok mintavételi és mérési kapacitása, az analízisek költsége, s nem utolsó sorban – a növények folyamatos fejlődése okán – az idő rövidsége.

A szántóföldi növények táplálására, ápolására, védelmére alkalmas, a táblán belüli heterogenitásokra gyorsan reagálni képes, műhold-vezérelt eszközrendszerek mára már nem számítanak kuriózumnak a magyar szántókon. A szenzorok (NDVI, SPAD) adatai alapján szabályozott precíziós műtrágyaszórás azonban ma még nem tekinthető azonosnak a növény aktuális és valós N-hiányának pótlását biztosító okszerű növénytáplálással, de: segíthet közelebb jutni ahhoz.

A gyorsmérés-adatok érdemi hitelességéhez, az ezek segítségével adható javaslatok megbízhatóságához még hagyományos laboratóriumi mérésekkel kalibrált, nem rövid út vezet. Ezt sejtetik az ilyen eszközökkel végzett eddigi, évtizedes martonvásári méréseink is, annak ellenére, hogy ezek legtöbbször igen szoros kapcsolatot igazoltak a különböző N-dózisokkal kezelt búzák klorofill-sűrűsége és termésmennyisége között. Ezt a meglátást erősíti a 7. ábra is.

Ugyanakkor ennek oszlopdiagramjai azt is mutatják, hogy két fajta ugyanazon N-szinten (pl. 80 kg/ha N) mért szenzoros-eredményei között az eltérés esetenként nagyobb lehet, mint egyazon fajtán belül akár a két kategóriával is rosszabb N-ellátottságból fakadó különbség (pl. Mv Ménrót 40 kg/ha, ill. 120 kg/ha N).

A fajták sajátosságain túl a búzák tápláltsági állapota is befolyásolja az ilyen mérések megbízhatóságát. Vizsgálataink eredményei szerint ugyanis a rosszul táplált, vagy bármi oknál fogva (pl. N-felvételt gátló vízhiány miatt) éhező búzák esetében kifejezetten szoros volt a szenzorok által mért adatok és a termések közötti összefüggés. A közepesnél jobban etetett, kevésbé éhes búzáknál – kísérletünkben 120 kg/ha N-dózisok felett – azonban ez a megbízhatóság egyes fajtáknál jelentősen romlott, vagy eltűnt. Ez annak következménye, hogy a 120-150 kg feletti N-adagok ugyan legtöbbször bizonyíthatóan növelik a szenzorok által mért értékeket, viszont a szemtermésben csak ennél kisebb arányú többletet eredményeznek, sőt vannak olyan helyzetek, amikor már csökkenést okoznak.

A mai műszaki eszközök adta pontosság és kényelem talán még utópiaként sem létezett a múlt évezredvég hazai növénytermelőinek gondolataiban. A szinte pillanatok alatt valósággá vált, és csak a precíziós eszközök által elérhető lehetőségek igazi kihasználásához, a finomhangolásokhoz azonban még sok új ismeretet kell tehát összegyűjtenünk, s talán még többet számszerűsíteni a korszerű robotok számára a jóval korábban, már őseink által megszerzett empirikus tudásból.      

Dr. Árendás Tamás, Dr. Bónis Péter, Dr. Vida Gyula, Dr. Láng László, Dr. Sugár Eszter, Dr. Fodor Nándor
MTA Agrártudományi Kutatóközpont, Martonvásár