A termőhelyi adottságok és termelési kultúra, a magyarországi feldolgozói kapacitások bővülése, valamint a piaci és agrárpolitikai környezet egyaránt jó perspektívát jelentenek a hazai olajos magvak termelésének – állítják napraforgó és a repce lehetőségeit körüljáró elemzésükben az OTP Agrár szakértői.
A hazai környezeti és talajadottságok és a gazdasági tényezők is kedveznek a „nagyüzemi” növénynek számító olajos magvak termesztésének. Ráadásul az olajos magvak termelésének a szántóföldi növénytermesztésen belüli jelentős szerepe közép és hosszú távon is megmarad. Ugyanakkor az ágazat jövőbeni jövedelemtermelő képességét az határozza meg, hogy a magyar termelőknek mennyire sikerül alkalmazkodniuk az időjárási szélsőségekhez, illetve milyen mértékben képesek fejleszteni technológiájukat és szaktudásukat.
A világ szántóterületének kétharmadán gabonát és olajnövényt termesztenek és az EU-ban is hasonló az arány. Globálisan a szója a legnagyobb termőterületű, amit a repce és napraforgó követ. Az EU-ban viszont a repce és napraforgó a meghatározó, a szója marginális szerepet játszik, így a továbbiakban csak a repcével és a napraforgóval foglalkozunk.
Az Európai Bizottság adatai szerint a világ napraforgómag-termelésének mintegy felét Ukrajna és Oroszország, egyötödét az Európai Unió, 7 százalékát Argentína, 5 százalékát pedig Kína adja. A globális napraforgómag termelés 2018-ban 52,5 millió tonna volt. A Bizottság előrejelzése szerint az elkövetkező években is a termelés lassú növekedése várható, és a világ napraforgómag termelése 2027-ben elérheti az 55,5 millió tonnát. Az EU-ban is növekedni fog a termelés, de valamivel mérsékeltebb ütemben, így az unió globális termelésből való részesedése közel egy százalékkal csökkenhet.
A 2013/2014. gazdasági évig töretlenül nőtt a világ repce iránti igénye. Ekkor az előállított repce mennyisége már megközelítette a 70 millió tonnát, ami 19 százalékkal haladta meg az öt évvel korábbi mennyiséget. Ezután, a folyamatos csökkenést követően, 2016-ban 63 millió tonna repcét takarítottak be. Az Európai Unióban azóta is folytatódik a repcetermelés évek óta tartó csökkenése, jelenleg évi 21-23 millió tonna körül alakul. A világ hat vezető repcetermelő országának vagy ország-csoportjának – Európai Unió, Kanada, Kína, India, Ausztrália és Ukrajna – kibocsátása a világtermelés 50 százalékát képviseli.
Európai vezető szerepben
A hazai növénytermesztésben a gabonaágazat után az olajos növények termesztése a meghatározó és hosszabb távon is az marad. Lényeges szempont az eredményesség, márpedig a napraforgó és a repce ágazati eredménye 2010 után – az évek átlagában – jóval meghaladta a hektáronkénti 100 ezer forintot. Az pedig nem valószínű, hogy a szántóterületért versenyző más ágazatok helyzete jelentősen erősödne az elkövetkező években. Az olajnövény ágazat pozícióját és stabilitását erősíti, hogy termesztése a kiépült eszközparkhoz illeszthető, valamint a nagyobb gazdaságoknál rendelkezésre áll a megfelelő szakismeret is.
Az EU mezőgazdaságán belül a vizsgált két növényfaj hazai termelése jóval nagyobb részesedéssel bír, mint a magyar mezőgazdaság egésze. Míg a magyarországi mezőgazdasági termékek az EU mezőgazdasági kibocsátásából 2018-ban 1,9 százalékkal részesedtek, az olajos magvak 6,8, ezen belül a napraforgó 18, a repce pedig 2,6 százalékkal. Az Európai Unióban az elmúlt években a második legnagyobb napraforgó-termesztők voltunk a tagországok között.
Magyarországon a napraforgó vetésterülete az elmúlt tíz évben 524 ezer hektár és 704 ezer hektár közt változott és növekvő tendencia volt megfigyelhető. Ugyancsak növekedett a repce vetésterülete, 167 ezer hektárról 307 ezer hektárra. E növények forgalmát a keresleti piac jellemezte.
Az olajnövények magyarországi átlaghozamai a két-három évtizeddel ezelőtti szinthez képest határozottan növekedtek. Az uniós csatlakozás előtti évtizedekben csupán négy olyan év akadt (1981,1986, 1987 és 1991) amikor a napraforgó, és két olyan (1986 és 1988), amikor a repce hektáronkénti terméshozama meghaladta a két tonnát. 2004 után azonban már csak a napraforgó esetében volt egy év (2010), amikor a termésátlag két tonna alatt maradt, 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban a napraforgó hektáronkénti hozama megközelítette, illetve elérte a 3 tonnát, a repcéé pedig 3,6, 3,1 és 3,0 tonna volt. Megfigyelhető, hogy hazánkban az olajos növények átlagtermése – a gabonafélékkel ellentétben – lépést tartott a világban tapasztalható hozamnövekedéssel.
Ezekben a kiváló eredményekben kétségtelen szerepe volt a genetikának, a fajtaváltásnak. A napraforgó magyarországi vetőmagpiaca az elmúlt 10 évben a linolsavas, konvencionális hibridek (LO) mellett megjelenő, magas olajsavas (HO) és a különböző herbicid toleráns (HT) vetőmagvak megjelenésével bővült, így a minőségben a világ élvonalába sorolható. Az utóbbi évek nemesítési eredményeinek köszönhetően jelentős változások következtek be a repcetermelés biológiai alapjaiban is, vagyis a genotípus előállítási módjában és értékmérő tulajdonságaiban. A hibridrepcék egyre nagyobb területet foglalnak el a vetésterületből nemcsak az EU-ban, hanem Magyarországon is, meghaladva a 80 százalék feletti részesedést.
Technológiai hiányok miatti termésingadozás
A nemzetközi tendenciák ugyanakkor azt mutatják, hogy a termésátlagok emelkedésével növekszik a termésingadozás, ami hazánk esetében egyébként is meghaladja az időjárási hatásokkal magyarázhatót. Ez kockázati tényezőt jelent! Az elmúlt évtizedben a napraforgó és a repce hozama hektáronként 1,9 – 3,0 tonna, valamint 2,1 – 3,6 tonna között alakult. Ez az ingadozás magasabb az Európai Unió régebbi, tehát 2004 előtt csatlakozott tagállamainak átlagában tapasztaltnál, de elmarad a gabonaágazat növényfajainál megfigyelhetőtől. Következménye azonban mindenképpen a jövedelem-instabilitás.
A hozamingadozásokban az időjárási tényezők mellett egyéb hatások, főleg a technológiai hiányosságok játszottak szerepet. Egyrészt az indokoltnál alacsonyabb szintű a műtrágya-felhasználás, de a növényvédelem hatékonysága is elmarad a megkívánttól. Így a kedvezőtlen időjárás negatív hatásai könnyebben érvényesülhettek. A kisebb méretű egyéni gazdaságok esetében gondot jelentett a speciális szaktudás hiánya is, amely növeli a termelés kockázatát. Mindezek alapján úgy véljük, hogy az időjárási hatásokkal nem magyarázható hozameltérések a technológiai fegyelem szigorításával, a szakmai felkészültség erősítésével, illetve a még jobb genetika használatával mérsékelhetők.
A jövedelemkockázatban szerepet játszanak az értékesítési árak ingadozásai is. Az olajmagvak és származékaik piaci árait alapvetően a készletek és a főbb termelő és exportőr országok terméskilátásai, valamint a növényi olajok iránti globális kereslet alakítja. Piaci előrejelzések ugyanakkor azt valószínűsítik, hogy a következő években nem számíthatunk az árak olyan nagy kilengéséire, mint az előző évtizedben.
Az olajos magvak árában az elmúlt 3-4 év során összességében csökkenő tendencia volt megfigyelhető. A repcemag esetében a tőzsdei árak határozzák meg a hazai áralakulást. A napraforgómagot nem jegyzik a nemzetközi jelentőségű árutőzsdéken. A magyarországi árak elsősorban más olajmagvak és növényolajok határidős jegyzéseihez, valamint a feldolgozott termékek fekete-tengeri és rotterdami exportáraihoz igazodnak.
Magyarországon az Agrárgazdasági Kutató Intézet Piaci Árinformációs Rendszerének adatai szerint a napraforgómag a 2016. évinél 5 százalékkal volt olcsóbb 2017-ben, de az év első 25 hetében még így is stabilan 100 ezer forint felett voltak a tonnánkénti árak. 2018-ban azonban már csak 95 ezer forint körüli árak jellemezték a felvásárlást, ami az idei év eddig eltelt heteiben sem változott érdemben. A repce esetében a hazai felvásárlási áraknál inkább ingadozás volt megfigyelhető. Az elmúl négy évben a termelői árak jellemzően 100 és 120 ezer forint közt alakultak. Ez alól kivételt jelentett egy rövid időszak 2017. év elején, amikor a repcemag tonnánkénti ára meghaladta a 120 ezer forintot.
Ágazati költségelemzések azt bizonyítják, hogy a különböző termelők az olajos magvakat esetenként jelentősen eltérő költségen állítják elő. Az önköltségek szóródásának fokozatos növekedése a rendszerváltás óta megfigyelhető, amely összefügg az alacsonyabb színvonalon termelő egyéni gazdaságok térnyerésével. Az egyes olajnövény fajokon belül például akár két-háromszoros különbségek vannak a minimum és maximum értékek között.
A kistermelők helyzete nehezedhet
Az ágazat perspektívájának megítélésekor figyelembe kell venni a támogatási rendszert is. Az uniós támogatáspolitika kiemelt kedvezményezettje a szántóföldi növénytermesztés. A bőkezű támogatások ugyanakkor sokak szerint elkényelmesítik az ágazat szereplőit. Ez különösen a magasabb fajlagos támogatásokhoz jutó kisebb termelők esetében jelentett és jelent veszélyt, mert míg a kevesebb fajlagos támogatáshoz jutó nagyobb gazdaságok rákényszerültek (rákényszerülnek) az egyre takarékosabb, hatékonyabb gazdálkodásra, a kisebb üzemek nem, így a támogatások elkerülhetetlen csökkenésekor – amit előrevetít az EU 2020 utáni közös agrárpolitika (KAP) tervezete – nehéz helyzetbe kerülhetnek.
A beruházási támogatási lehetőségeket leginkább a szántóföldi kultúrákat – így olajos növényeket is – termesztő gazdaságok használták ki. A mezőgazdaság egészében az uniós csatlakozástól kezdődően a traktorok állományának kW-kapacitása közel egyharmadával, míg a kombájnoké mintegy ötödével növekedett.
A napraforgó viszonylag jól tűri a szárazabb időjárást, de a repce esetében felvethető az öntözés szükségessége. Emellett a precíziós gazdálkodás térnyeréséhez is elengedhetetlen az öntözésfejlesztés. A mezőgazdasági vízfelhasználásban azonban az elmúlt években sem történt érdemi előrelépés. A jelenlegi hazai öntözési helyzet nemzetközi összevetésben is tarthatatlan.
Az olajos növények termesztésével kapcsolatban is felmerül a termelés diverzifikálásának kérdése. A hazai agrárgazdaság termelési szerkezete meglehetősen egysíkú, a szántóföldi növénykultúrák 4,3 millió hektár területének mintegy felét a gabonafélék, közel egynegyedét pedig a repce és a napraforgó foglalja el. A hazai ökológiai és talajadottságok a jelenleginél sokkal strukturáltabb növénytermesztést is lehetővé tennének, a diverzifikálás a gazdaságpolitika egyik fontos feladata lehetne. Ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy ez a folyamat csak lépésről-lépésre, több tényező egymásra hatása mellett történhet meg.
Bár a termelési szerkezet közel két évtizede folyamatosan szűkül, jelenleg a termelés diverzifikációja ellen hatnak az ágazati jövedelmezőségi viszonyok, a munkaerő, különösen pedig a képzett munkaerő hiánya, de a hazai birtokméret csökkentése is, amely növénytermesztés szerkezetét még inkább egysíkúvá (gabona- és olajnövény-túlsúlyossá) teszi. A kisebb területeken gazdálkodók jellemzően nem szereznek be többféle, egyéb kultúrák termesztését is lehetővé tevő speciális gépet, az uniós szabályrendszer keretein belül pedig még inkább egyszerűsítik a vetésszerkezetüket, ami így továbbra is a gabonafélék, a napraforgó és a repce irányába mutat.
Pozitívan hat az ágazat pici helyzetére és jövőbeli kilátásaira az is, hogy az elmúlt években a napraforgó hazai feldolgozása másfélszeresére (közel 600 ezer tonnával) nőtt, míg a repce exportlehetőségei javultak és így Magyarország repcekivitele csaknem megduplázódott.
