Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Systiva® Lombvédelem kalászosokban vetőmagcsávázással

BASF Hungária Kft.

Az idei év kora tavasza feladta a leckét a gazdáknak. Tél végén, márciusban az átlagos csapadéknál jóval több hullott, ami feláztatta a talajokat, sok helyen alakultak ki belvizek. Nem lehetett a földekre rámenni április elejéig, kötöttebb talajokon április végéig, így az időszerű munkák késtek, később pedig hirtelen egyidőben sok mindent kellett volna elvégezni.

Ugyanakkor a nagyobb téli hidegek hiányában a kórokozók át tudtak telelni, a gombabetegségek tünetei már a téli hónapok során észlelhetők voltak a kalászosállományokban. A gazdák igyekeztek volna minél előbb elvégezniaz első védekezéseket, azonban a talaj állapota ezt sokáig lehetetlenné tette.

Az olyan kihívásokkal teli időszakban – ami az egyre szélsőségesebb időjárási viszonyok miatt csak fokozódni fog – minden olyan lehetőség nagyot segíthet, ami javítja a munkák hatékonyságát a növénytermesztésben.

Ebben nyújt megoldást a BASF új kalászos-növényvédelmi megoldása, a Systiva® csávázószer, ami tulajdonképpen egy vetőmagra felvitt lombvédelmi kezelés. Ezzel a Xemium® alapú technológiával árpában és búzában is hatékonyabb gombavédelmet tudunk biztosítani.

A Systiva® név nemcsak egy új készítményt és egy új hatóanyagot takar, hanem új fungicides technológiát is”
– hangsúlyozta Hangyel Attila, a BASF fejlesztőmérnöke.

Az eljárás újdonsága abban rejlik, hogy a vetőmag csávázás során felvitt Systiva® hosszú hatástartama miatt képes kiváltani az első, szárba szökkenés idején elvégzett lombvédelmi kezelést – búzában és árpában egyaránt –, mivel a csávázással felvitt hatóanyagot a növények gyökerükkel felveszik és eljuttatják a növekvő lombozatba. Ennek köszönhetően pedig a gombák elleni védelem hatékonyabbá válik, mivel a korai lombbetegségek támadásakor a Systiva® már rendelkezésre áll a növényben, és belülről, megelőzően védi azt. Az eljárás másik nagy előnye, hogy a gazdának nem kell figyelnie arra, hogy mikor mehet ki a földre permetezni, nincs megkésett kezelés, könnyebb a munkaszervezés, jobban lehet összpontosítani a legfontosabb védekezési időpontra, a zászlóslevél védelmére.

Kezeletlen kontroll

Systiva®-val csávázott őszi árpa (Szekszárd, 2018. 04. 25.)

„Az állomány maradéktalan védelme pedig a korai betegségek elleni Systiva®-s vetőmagcsávázás után optimális időpontban végzett állománykezeléssel biztosítható” – emelte ki Hangyel Attila. Ez utóbbira pedig kiválóan alkalmas a Priaxor® gombaölőszer.” Systiva® dózisa őszi búzában 1,0 l/t, árpában 0,75 l/t vetőmag. Javasoljuk más gombaölő csávázószer partnereként történő felhasználásra. Használata egyszerű, más rovar- illetve gombaölő csávázószerekkel jól keverhető.

A Systiva® használatával:

  • Az első kora tavaszi lombvédelmi kezelés elhagyható.
  • Használatával idő takarítható meg, hiszen a védekezéssel csapadékos tavaszokon nem kell várni a talaj felszáradására.
  • Az első állománykezeléssel a termésképződésben legnagyobb szerepet játszó zászlóslevél védelmére összpontosíthat.
  • Hatékonyabb védelem érhető el, mivel a Systiva® belülről, preventíven véd a korai lombbetegségek ellen.
  • Magasabb a várható hozam, nagyobb a biztonság az együttes AgCelence® és gombaölő hatásnak köszönhetően.
A növényvédő szereket biztonságosan kell használni. Használat előtt olvassa el a címkét és a használati útmutatót! II. forgalmazási kategóriás termék.
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Alapozza meg a jó búzatermést már most ősszel!

2020. szeptember 30. 09:31

Ha ősz, akkor búzavetés, és ezzel együtt őszi alaptrágyázás. Legfontosabb kultúrnövényünk termésmennyiségét számos tényező befolyásolja. Ezek között is a tápanyag-ellátottság szerepe a legnagyobb, mintegy 30%-ban ezen múlik, milyen termést aratunk a következő nyáron.

Kalászosok trágyázása, de mikor hasznosul a „hasznos”?

2020. szeptember 25. 07:59

Termesztett növényeink táplálását szolgálja termőtalajaink tápanyagtőkéje, mely áll a talajképződés folyamán akkumulálódó természetes tápanyag tőkéből és a gazda által alkalmazott, azt kiegészítő és gazdagító trágyaanyagok hatóanyagaiból. Ezen talajban lévő tápanyagok (tőke formák) körfolyamatai határozzák meg a hozzáadott tápanyagok sorsát és hasznosulását (is).

Egy szerethető KWS Kashmir kukoricaállomány a Nyírségben

2020. szeptember 24. 19:04

Az 500 hektáron szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó Agro-Szolg Szövetkezetnél 2018 óta pedig KWS repce és kukorica is kerül a talajba.

FIGYELEM, FIGYELEM!

2020. szeptember 21. 11:31

10 éve vagyunk a piacon! Munkatársaink sokat tettek azért, hogy mostanra, amikor újabb nagy lépésre szánta el magát anyavállalatunk, mindenki számára ismertek legyenek a Caussade genetikát hordozó kalászosok. Minőségi vetőmag előállítást, eredményességet hirdető, több francia cég összeolvadásával új cégcsoport jött létre LIDEA néven.

Megjelent a RAPOOL idei repcevetőmag-katalógusa

2020. május 6. 18:30

Csírára kiszerelt, frakcionált vetőmagok extra csávázással és repcebiztosítási szolgáltatással.

Indokoltak a mutagenezissel kapcsolatos kutatások

2018. július 31. 07:51

A NAK és a MAGOSZ továbbra is egyetért az elővigyázatosság elvének alkalmazásával, a megfelelő kockázatértékelés nélkül nem szabad az ilyen módszerekkel létrehozott termékek forgalmazását megengedni.

GLOBUS: A nagyjából jó nem elég, csak a százszázalékos…

2019. november 11. 11:06

Elsősorban borsó, kukorica és zöldbab, illetve szárazáru feldolgozása történik a GLOBUS-nál. A borsó, a kukorica és a zöldbab egyaránt hazai termelőktől érkezik a gyárba.

A HySEED-hibridkalászosok termesztéstechnológiája

2020. augusztus 7. 13:44

A változó termelési körülmények az őszi kalászosokban és a hibridek terén is új növényvédelmi stratégiákat kívánnak.