Ebben a cikkben a legfontosabb napraforgó betegségek elleni kémiai védelem lehetőségeit, különösen azok időpontjának megválasztását és a védekezés hatását szeretném számba venni.
A napraforgóban végzett állománykezelések alapvetően két kórokozócsoportot céloznak meg. Az első állománykezelésnél a célszervezeteket a szárfoltosság okozók jelentik. Az utóbbi több mint egy évtized során két fontos szárfoltosság betegséget tartunk számon. Az egyik az alternáriás szárfoltosság, melyet két faj okozhat: az Alternaria helianthi és az A. helianthinficiens – a másik fómás szárfoltosság, melyet a Phoma macdonaldii okoz. (A diaportés szárfoltosság – okozója a Diaporthe helianthi – szerencsére annyira háttérbe szorult, hogy az utóbbi 2-3 évben még vizsgálati célból sem tudtunk fertőzött növényeket begyűjteni.)
A második állománykezelésnél a tányérbetegségeket okozó gombák a célszervezetek. Nevezetesen a két leggyakoribb tányérbetegség – a szürkepenész (Botrytis cinerea) és a fehérpenészes szártő- és tányérrothadás (Sclerotinia sclerotiorum) – jelenti a veszélyt. (Sokkal kevésbé gyakori és általában rovarkártétel nyomán lép fel a rizópuszos (Rhizopus spp.) tányérrothadás – megjelenése esetén a védekezés azonos a két gyakori tányérbetegségnél elmondottakhoz.)
A szárfoltosságok fertőzésének mértéke csökkent az utóbbi években, aminek okát két tényezőben látjuk: egyrészről csökkent a túlságosan korai vetések részaránya, másrészt a napraforgó jövedelmezőségének alakulása támogatja védekezési hajlandóságot, elősegíti azt, hogy a napraforgó kétszeri kémiai védelembe részesüljön. A széles körben alkalmazott kétszeri állománykezelés segített számottevő mértékben csökkenteni a fertőzött növényi maradványok tömegét, melyek a következő év állománya számára a fertőzés forrását jelentik (1. kép).
1. kép: Fekete (fómás) szárfoltosság tünetei a napraforgó állományában
Két alkalommal van szükség kémiai védekezésre
Amennyiben az első védekezést földi géppel kell végrehajtanunk, úgy a védekezés alapvetően az erőgép közel 60 cm-es hasmagasságához igazodik, tehát 70-75 cm-es állománymagasságnál kerül rá sor. Ilyen esetben a szárfoltosságok fertőzését nem korlátozzuk ugyan kellő mértékben, de a várható fertőzésnek legalább felét eliminálhatjuk.
Kedvezőbb a helyzet akkor, amikor a kijuttatás nagy hasmagasságú géppel történik, vagy művelőutas rendszert alkalmazunk, ugyanis ez esetben megvárhatjuk a védekezés biológiailag legkedvezőbb időpontját, ami rendszerint a korai bimbós állapot és a kései, ún. csillagbimbós állapot közé esik. A két időpont között legalább 2 hét telik el – de hűvösebb időben ez 3 hét is lehet. Arra kell törekedni, hogy amennyiben kiadós esőre van kilátás és bimbózásban van az állomány, úgy már a csapadék érkezését megelőzve végezzünk az állománykezeléssel.
A második védekezés elsődleges célja a tányérbetegségek, a szürke- és a fehérpenésszel szembeni védelem. Mindkét betegséget elősegíti a párás csapadékos időjárás.
A szürkepenész kettős támadási stratégiája
A szürkepenész kórokozójáról érdemes tudnunk, hogy kettős támadási stratégiája van: az egyik a sebparazitizmus, a másik egy biológiai stimuláción alapul. Sebzéseken keresztül a kórokozó bejuthat a növény szöveteibe és a növényi részek elhalását okozzák. Rendszerint viharkárok, vagy rovarkárok után indul meg a fertőzés. Érdekes, hogy megfigyeléseim szerint a poloskakártétel elparásodik, és ezek nyomán nem alakul ki a fertőzés.
Ezzel szemben a levéltetvek, egészen fiatalkori, rügyben történt szívogatása nyomán gyakori a levelek fodrosodása és ilyenkor nem ritka a levélszél sebzést jelentő torzulása, ahol a szürkepenész megtelepszik. A 10-12 leveles, vagy ennél idősebb napraforgóban gyakran már meg sem találjuk a levéltetveket – korábbi jelenlétükre már csak a katicabogarak és lárváik jelenléte utal. Ezek a korai szürkepenészes gócok nem jelentenek közvetlen mérhető kárt – veszélyességük abban áll, hogy felszaporítják a kórokozó konídiumait a napraforgó állományában és újabb fertőzések forrásaivá válnak (2. kép).
2. kép: Korai botrítiszes góc a napraforgó levelén
A szürkepenész kórokozójának másik támadási stratégiája a virágzás pillanatától jelentkezik: ugyanis a konídiumok vízben nagyon nehezen, csak ezrelék nagyságrendben képesek kicsírázni és fertőzni. Ezzel szemben a virágporok vízoldható anyagai nagymértékben serkentik a konídiumok csírázását és ugrásszerűen megnövelik a fertőzés valószínűségét.
Ebből következik, hogy a szürkepenész második stratégiája szerinti támadás első feltétele, hogy megkezdődjön a napraforgó virágzása és számottevő csapadék hulljon vagy bőségesen képződjön harmat és így lehetővé váljon, a stimulatív anyagok kioldódása a virágporból és létrejöjjön a csírázást serkentő hatás.
A virágzás kezdetétől bekövetkező tartós esőzés – különösen a nagyon fogékony fajták állományában – akár közel 100 %-os mértékű tányérrothadást okozhat. Az időjárásnak később, az érés folyamán is nagy jelentősége van: minél csapadékosabb az idő, annál gyorsabban terjed a rothadás a tányérokon.
Tehát virágzáskor dől el, hogy a tányérok hány százaléka betegszik meg, a virágzás utáni időjárás „arról dönt”, hogy az adott fertőzött tányéron belül a rothadás milyen ütemben terjed.
Szürkepenész esetében a jó hír az, hogy ha virágzás végéig nem jött létre fertőzés – akár az idejében végrehajtott védekezés, akár a csapadékmentes, száraz időjárás miatt –, úgy a virágzás végétől a tányérok fertőzhetősége minimálisra csökken (3. kép).
3. kép: Szürkepenész a napraforgó tányérján
Amit a fehérpenészről érdemes tudni
A fehérpenész kórokozója „másképp működik”: leggyakrabban a talajban elfekvő szkleróciumokból indul ki a fertőzés. A talaj felső, akár 10-15 cm-es rétegében a több évig életképesen elfekvő szkleróciumok micéliumos csírázása szártő-megbetegedést okoz, ami a növények hervadásával jár, majd a folyamat súlyosbodik és az egész növény elhal (4. kép).
4. kép: A szklerócium micéliumos csírázása nyomán létrejött szártő fertőzés korai tünete
Azonban a legfelső 2,5-3 cm-es rétegben elhelyezkedő szkleróciumok kiadós csapadékhullást követően ivaros úton is csírázhatnak: kis nyélen ülő őzbarna színű, 4-8 mm átmérőjű tányérszerű képletekben (ún. apotéciumokban) aszkuszok, bennük aszkospórák milliói képződnek. Az aszkospórák kilökődnek a levegőbe és a légáram segítségével az állomány felső részeire kerülnek: a levélen és levélnyélen át a szárba, vagy közvetlenül a tányérra jutnak: Első esetben szárközép-fertőzés jön létre és a fertőzés helye feletti rész elpusztul, második esetben a tányér rothad (5,6. kép).
5. kép: Aszkospórás eredetű szárközép fertőzés. A kórokozó a levelet fertőzi, majd a levélnyélen keresztül a szárba jut – a szárfertőzés feletti rész elhal
6. kép: Fehérpenészes tányérrothadás
A rossz hír az, hogy amíg a szürkepenész kórokozójának támadása a virágzás folyamatához (vagy erős sebzésekhez) kötött, addig a fehérpenész kórokozója minden kiadósabb esőzést követően újra és újra fertőzhet. Fontos azonban tudnunk, hogy az aszkospórás fertőzés létrejötte árnyékoló hatáshoz kötött, ugyanis az ivarosan csírázó szklerociumból földfelszínre emelkedő termőtest-kezdemény (apotécium kezdemény) a közvetlen napfény hatására elpusztul. Ez a magyarázata annak, hogy a túl sűrű vagy gyomos állományokban mindig sokkal több aszkospóra képződik, és így súlyosabb a szárközép- és tányér-fertőzöttség.
A fehérpenész elleni védelem egyik lehetősége egy hiperparazita gomba, a Coniothyrium minitans felhasználása: a belőle készült készítmények Contans WG és ÖKO-NI néven kerülnek forgalomba. A Coniothyrium minitans használatával kapcsolatban gyakran elhangzik, hogy drága a kezelés. Ez esetben azt is figyelembe kell venni, hogy a hiperparazita gomba addig hatékony, amíg életképes szkleróciumokat „talál” a talajban – tehát nagyon „szklerotíniás” éveket követően az elszennyezett táblákat érdemes kezelni akkor, ha ismét a kórokozó gazdanövénye (repce, napraforgó, szója stb.) kerül az érintett területre.
Kémiai védekezésre használható hatónyagok és kombinációik
A napraforgó betegségei ellen hatóanyagok és kombinációk egész sora áll rendelkezésre az állománykezelések végrehajtásához: strobilurin-azol kombinációk, folpet, prokloráz, azol-prokloráz kombináció, stobilurin-boszkalid kombináció, iprodion, cimoxadin-famozadon. A tapasztalat és az azzal összefüggő ár/érték arány alapján dönthet a termelő a szer kiválasztásában.
A védekezés idejének optimális megválasztására hívtam fel a figyelmet az egyes betegségeknél. A védekezés gazdaságosságának megítélésénél rendszerint csak a védekezés közvetlen hasznát, a megmentett értéket szoktuk figyelembe venni. Van azonban a védekezéseknek egy közvetett haszna, nevezetesen, hogy a jól végrehajtott védekezés nagyon hatékonyan korlátozza a korokozók biológiai tartalékait, a következő évre kiható fertőzőanyag-maradványok tömegét, megkönnyíti a következő időszak eredményes védekezését.
A cikkben található növényvédő szerekre vonatkozó információk tájékoztatásul szolgálnak, az aktuálisan engedélyezett készítmények engedélyokiratai a Nébih Növényvédő szerek adatbázisában érhetők el.
Az AF szaklap átszerkesztett változata Dr. Békési Pál: A napraforgó-betegségek állománykezeléséről (2016. 05. 26. old.) című írása alapján
