Az árpa gombás eredetű betegségei között megtaláljuk az üszögbetegségeket, a lisztharmatot, a szártőbetegségeket, a levélfoltosság okozókat és a rozsdagombákat. A felsorolás azonban közel sem teljes, sőt, még a felsorolt betegségeknek gazdasági jelentősége is rendkívül eltérő.
Az árpa üszögbetegségei
Az árpa valódi porüszögje (Ustilago nuda) kalászolástól válik szembetűnővé: a szemek helyén fekete színű laza üszögspóra (teliospóra) található, melyet kezdetben rövid ideig egy nagyon vékony hártya borít. A kalászolás folyamán ez a hártya eltűnik és a spóratömeg fokozatosan elporlik és csak a csupasz kalászorsó marad vissza (1. kép).
Az üszögspórák az egészséges kalászokra jutva promicéliumot fejlesztenek, a promicélium a bibecsatornán keresztül belenő a magkezdeménybe és a csírapajzsban lokalizálódik. Az ily módon létrejött fertőzésnek (virágfertőzés) csak akkor van jelentősége, ha fertőzött mag elvetésre kerül – amikor az abból kelt növény üszögös kalászokat nevel – és így újra indul a fertőzési ciklus (2. kép).
Az árpa fekete vagy álporüszögje (Ustilago vavilovi, syn: U. nigra) teljesen hasonló tüneteket mutat, sőt még a spórák mérete és színe alapján sem lehet megkülönböztetni a valódi porüszögtől. Ennek ellenére egy lényeges különbség van a két üszög között: míg a valódi porüszög – mint láttuk – virágfertőző, addig az álporüszög csírafertőző. Ez azt jelenti, hogy nem promicéliummal csírázik, hanem négysejtű bazídiumot fejleszt, azon bazidiospórák (sporidiumok) képződnek.
Az ellentétes nemi irányítottságú bazidiospórák az élesztőgombákhoz hasonlóan szaporodnak és másodlagos sporidiumokat hoznak létre. Az ellentétes nemi irányítottságú sporidiumok fuziója nyomán alakul ki a fertőző micélium, ami az éppen csírázó árpát fertőzi (csírafertőzés) (3. kép).
Az árpa fedettüszög (Ustilago hordei) spórái az előző két üszöggel szemben nem szóródnak szét, hanem tartósan az ezüstös hártyával fedettek, meglehetősen kemény spóratömegük csak a betakarítás folyamatában porlik szét. A teliospórák az álporüszögnél leírtakhoz hasonlóan csíráznak, ebből következően csírafertőzők.
A csírafertőző üszöggombákat a kontakt csávázószerek is képesek elpusztítani, a virágfertőző üszöggombát azonban csak a szisztémikus csávázószerekkel tudjuk likvidálni. A modern, szisztemikus csávázószerek korában az üszögbetegségek elvesztették gyakorlati jelentőségüket.
A lisztharmat
Kórokozója a Blumeria graminis f. sp. hordei. A betegség az alsó leveleken, levélhüvelyeken kezdődik, majd a növény minden földfeletti részét megbetegítheti. A gomba vegetatív teste a gazdanövény felületén található először finom, fehér színű bevonat formájában és szívótest képleteit (hausztóriumait) a gazdanövény sejtjeibe bocsátva abból táplálkozik. A felületi micéliumon ivartalan keletkezésű spórák – konídiumok – láncokban képződnek és ezek a konídiumok a fertőzés újabb és újabb hullámait indítják el.
A felületi micélium elöregedve piszkosfehér nemezes jelleget ölt és ebben a bevonatban pedig fekete pontok formájában megjelennek az ivaros termőtestek (kazmotéciumok). A kazmotéciumokban képződnek a tömlők (aszkuszok), bennük pedig az aszkospórák. Az aszkospóráknak elsősorban a betakarítás után jut fontos szerep a betegségnek az árvakelések, illetve az őszi új vetések felé történő közvetítésével.
A betegség az őszi és a tavaszi árpát egyaránt fertőzi, súlyos fertőzésnél 25-30%-os termésveszteséggel kell számolnunk. Az őszi árpát is nagymértékben képes a betegség sanyargatni, de a tavaszi árpában a betegség még súlyosabb kárt képes okozni.
Az kellően ismert, hogy a magas páratartalom elősegíti a fertőzés létrejöttét, de az már kevésbé, hogy a fény stimulálja az ivartalan keletkezésű konídumláncok fejlődését. Ez a magyarázata annak, hogy átlagos csapadékellátottság mellett a tartósan derült időben könnyen „robbanhat” a lisztharmat. (A nappali sok fény elősegíti az ivartalan spórák tömeges termelését, az erős éjszakai lehűlés által indukált magas páratartalom elősegíti az új fertőzések létrejöttét) (4-5. kép).
Levélfoltosságok, levélcsíkoltság
A hálózatos vagy recés levélfoltosság (Pyrenophora teres, anamorf: Drechslera teres) az árpa leggyakoribb levélfoltossága. Jellemzője, hogy a hosszúkás barna foltokon haránt irányú rajzolat jelenik meg. (Ritkábban mutatkozó tünet, amikor a tojásdad, kissé hosszúkás folt nem mutatja a haránt irányú rajzolatot.) A kórokozó vetőmaggal is terjedhet, de kiindulhat a talajban elfekvő fertőzött növényi maradványokból.
A kórokozónak több nemzedéke van, ezek 20 oC hőmérséklet felett 6-9 naponként követhetik egymást. Az őszi árpán is súlyos asszimilációsfelület-veszteséget okozhat, de a tavaszi árpa fogékony fajtáiban szélsőséges esetben az egész termést megsemmisítheti. (Az 1970-es években a Kaposvári Fajtakísérlet Állomáson két fajta olyan súlyosan megbetegedett, hogy a levélzet teljes pusztulását követően virágzó állományuk elhalt, nem hoztak termést) (6-7. kép).
A sötétbarna levélfoltosság (Cochliobolus sativus, anamorf: Bipolaris sorokiniana) az árpákat és a búzát egyaránt fertőzi, leggyakrabban az őszi vetésű kalászosok betegsége. Az előzőekben tárgyalt betegségtől a levélfolt egészen sötét színe alapján különíthető el. Amennyiben ősszel erőteljes a fertőzés, úgy sok növény elpusztulhat a tél folyamán. Ennek a kórokozónak is több nemzedéke lehet. A betegségről és kórokozójáról hosszú ideje nem jelent meg információ, indokolt lenne bővíteni ez irányú ismereteinket (8. kép).
Az árpa levélcsíkossága (Pyrenophora graminea, anamorf: Drechslera graminea) leggyakrabban vetőmaggal terjedő betegség. A fertőzött magból kelt növény szisztemikus fertőzést mutat, ami azt jelenti, hogy a kórokozó micéliuma az egész növényi testet behálózza. A beteg növény valamennyi levelén a levélalapról kiinduló, kezdetben sárga csíkot látunk, később a levélcsík elbarnul és elszárad.
A levélcsíkokon képződnek a kórokozó konídiumai, melyek az egészséges növények kalászaira jutva fertőzik a még éretlen szemeket – így biztosítva a betegség továbbvitelét. A kórokozónak nincs több nemzedéke. A beteg növényben a kalászok léhák, üresek, ezért könnyebbek és az állományból kiállnak, nem bókolnak (9-10. kép).
Az árpa rinhospóriumos levélfoltosságát (Rhynchosporium secalis) 1980 óta tartjuk nyilván Magyarországon. Bárhol előfordulhat az országban, de nagymértékű fertőzésével elsősorban Baranyában találkoztam. A nagy, sokszor trapéz alakú vagy szabálytalan foltok sötét kékesszürke, máskor barna színűek. Súlyos fertőzésnél nagymérvű levélpusztulást okoznak. A kórokozó több nemzedéket produkáló konídiumos gomba (11. kép).
Rozsdagombák
A fekete- vagy szárrozsda (Puccinia graminis f. sp. secalis) és a sárgarozsda (P. striiformis) megfertőzi ugyan az árpákat – elsősorban az őszi árpát – de a megbetegedés nem gyakori, mértéke is csak ritkán számottevő.
Az árpa törperozsdája (P. hordei) az árpák leggyakoribb rozsdája – fertőzésével gyakrabban találkozunk az őszi, ritkábban a tavaszi árpán. Nevét az apró, világos barna vagy narancssárga uredotelepeiről kapta, teleutótelepei epidermisszel borítottak. Fogékony fajtákon rendkívül gyorsan terjed a betegség és az ezerszemtömeg csökkentésével akár 35-40 % termésveszteséget is képes okozni.
*
Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy bár a röviden ismertetett betegségek mindegyike képes számottevően károsítani az árpákat, legnagyobb veszélyt a recésfoltosság és a lisztharmat szokta jelenteni – őszi árpák esetében egyes években a törperozsda is „csatlakozik” az előző kettőhöz. Ezek a betegségek az őszi árpát nagymértékben károsíthatják, de a tavaszi árpában még nagyobb lehet a baj: szélsőséges esetben csaknem a teljes termés megsemmisülhet.
A védekezésről – röviden
Genetikai védelem
Valamennyi ismertetett betegségre igaz, hogy a fajták irántuk tanúsított magatartásában nagy különbségek tapasztalhatók. Ez azt jelenti, hogy a fajtaismeret a védelem alapvető része. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a közepesnél fogékonyabb, még inkább a nagyon fogékony fajták esetében a kémiai védelem hatékonysága is kisebb, mint kisebb fogékonyság esetén.
Agrotechnikai védelem
Az agrotechnikai rendszabályok közül kiemelkedik az árpatarlók gondos ápolása és őszi árpánál még inkább a korai vetés kerülése. Ebben a cikkben az árpa betegségeit – főként azok tünettanát – helyeztem a középpontba, ennek ellenére hangsúlyoznunk kell, hogy a korai vetéseket a vírusos eredetű fertőzések nagymértékben veszélyeztetik. Sőt, az állati kártevők – mindenekelőtt a levéltetvek – mint vektorok szükség szerinti irtásáról gondoskodni kell.
A korai vetés nemcsak a vírusvektorok, hanem a tárgyalt gombabetegségek mindegyike esetében növelheti a fertőzés továbbvitelének kockázatát.
Kémiai védelem
Mint az egyes betegségek ismertetésénél már rámutattam, az üszögbetegségek és az árpa levélcsíkossága esetében a szisztemikus csávázószerek jó minőségben történő felhasználása megbízható védelmet jelent.
A többi betegség ellen az azolokkal, azol-strobilurin kombinációkkal végzett állománykezeléssel védekezhetünk.
A lisztharmatnak, az árpa recésfoltosságának és a törperozsdának a kórokozója több nemzedékű faj és a kórfolyamatra kedvező időjárás esetén rendkívül gyors terjedésre képes, ezért az idejekorán végzett védekezés (előrejelzésre vagy az állomány gyakori szemléje alapján) döntő az eredményesség szempontjából.
Fotó, mikrofotó: A szerző felvételei