Inváziós kártevők: a pettyesszárnyú muslica

Az utóbbi évek egyik legveszélyesebb inváziós betelepedője a kelet-ázsiai eredetű pettyesszárnyú muslica (Drosophila suzukii), amely az őshonos közönséges ecetmuslicával (D. melanogaster) ellentétben jelentős gyümölcskárosító. Megjelenését követő néhány éven belül komoly károkat és aggodalmat okozott mind Európában, mind Észak-Amerikában. Az elkövetkező években hazánkban is több gyümölcskultúrában új károsítóként jelenhet meg.

Rendszertani besorolás és morfológia

A pettyesszárnyú (vagy foltosszárnyú) muslica tudományos neve Drosophila suzukii (Matsumura 1931), angol neve spotted wing drosophila. A faj a kétszárnyúak (Diptera) rendjébe, a harmatlegyek (Drosophilidae) családjába, a Drosophila nemzetségbe, ezen belül a hazánkban tömegesen előforduló ecetmuslicával (D. melanogaster) együtt a Sophophora alnemzetségbe tartozik. A Drosophila nemzetség rendkívül fajgazdag, a világon mintegy 1500 faját ismerjük, hazánkban a pettyesszárnyú muslicával együtt 27 fajuk ismert. A pettyesszárnyú muslica legközelebbi rokonai (D. biarmipes, D. subpulchrella) délkelet-ázsiai szubtrópusi fajok.

A pettyesszárnyú muslica imágók testhossza 2,5-3,5 mm, a hímek a nőstényeknél valamivel kisebbek (1. kép). Összetett szemeik pirosas narancssárgák és hozzátevőlegesen a fej 50 %-át teszik ki, míg az ecetmuslica szemei arányaiban kisebbek (2. kép).

Csak a hímek szárnyán található meg a faj névadó bélyege, az első ér csúcsából kiinduló mintegy 0,4 mm átmérőjű fekete folt. Mivel hasonló folt más európai Drosophila fajon nem fordul elő, ezért a növényvédelmi gyakorlatban a pettyesszárnyú muslica hímjei általában mikroszkópos vizsgálat nélkül is felismerhetőek. A folt azonban az imágók kelését követően az első és második érből kiindulva csak fokozatosan jelenik meg, így a kelést követő 2-3 napig ez alapján a faj nem ismerhető fel (3. kép).

A hímek további megkülönböztető bélyegei az elülső pár lábon, az első és második lábfejízen található, a lábakkal párhuzamosan álló „párzófésűk” (4. kép). Ezek már az idősebb bábokon is megfigyelhetők, lehetővé téve a bábok nemének megállapítását. Az ecetmuslica esetében csak az első lábfejízen található párzófésű, melynek fogai a lábra merőlegesen állnak.

A nőstények faji azonosításához mikroszkópos vizsgálat szükséges. Fő jellegzetességük a hosszú, íves, erősen szklerotizált fűrészes tojócső, amelynek felépítése alapján a faj megkülönböztethető a többi európai muslicafajtól (5. kép). A tojócsövön két párhuzamos sorban 30-36 fog található, melyek a hátulsó részen sokkal erősebbek, mint a fej felé eső oldalon. A fűrészes tojócső teszi lehetővé a vékonyhéjú gyümölcsök külső héjának felsértését és a tojásoknak az ép gyümölcsbe történő elhelyezését.

A gyümölcsökbe rakott 0,2-0,5 mm hosszú ovális tojásokból két hosszú légzőszál vezet a gyümölcs felszínére (6. kép). A gyümölcsben fejlődő fehéres színű lárvák (nyűvek) három stádiumon keresztül érik el a bábállapotot. A báb orsó alakú, vörösesbarna színű, két jellegzetesen elágazó szarvalakú nyúlvánnyal, ami a bábot is megkülönbözteti a közönséges ecetmuslicától (7,8. kép).

Elterjedés

A pettyesszárnyú muslica délkelet-ázsiai eredetű, Kína nagy részén, a Koreai-félszigeten és Japánban gyakori, illetve jelen van Oroszország déli távol-keleti területein is. A korábban csak Délkelet-Ázsiából ismert faj az utóbbi években rohamosan hódítja meg az újabb kontinenseket. 2008-ban találták meg Észak-Amerikában, Kaliforniában, valamint Európában az észak-olaszországi Toszkánában és Spanyolországban. Észak-Amerikában a faj mára több államban és gyümölcskultúrában is jelentős gazdasági károkat okoz és elérte Kanadát, illetve 2014-ben megtalálták a dél-amerikai kontinensen Brazíliában.

A 2008-as első észlelését követően a faj rendkívül gyorsan terjedt el Európában is. 2009-ben jelentős gazdasági károkat okozott Olaszország Trentino tartományában vad bogyós gyümölcsökön, illetve áfonya-, eper- és szederültetvényekben. 2010-ben megtalálták Franciaországban, Szlovéniában és Horvátországban, majd 2011-ben Ausztriában, Németországban és Hollandiában is. Mára az európai országok zömében igazolták a jelenlétét, északi irányban elérte Svédországot, keletre Törökországot (1. ábra).

Magyarországon egy Somogy megyei autópálya-pihenőhelyen találták meg az első példányokat 2012 őszén, majd 2013-ban néhány újabb nyugat-magyarországi helyszínről is előkerült a faj. 2014-ben gyakorlatilag az ország teljes területén kimutatták a jelenlétét, az északkeleti régió kivételével mindenhonnan jelentős egyedszámokban került elő. A faj ősszel nemcsak gyümölcsültetvényekben (cseresznye, meggy, őszibarack, nektarin szőlő stb.), hanem városi területeken és természetes élőhelyeken, erdők szélén is nagy számban fogható. A nem különösebben jó repülő, de a szél segítségével nagyobb távolságokat is megtevő imágók ősszel szinte mindenhová eljutnak, és ahol még gyümölcsöt találnak, ott megjelenésükkel számolni kell.

Tápnövények és kártétel

A pettyesszárnyú muslica kártételének fő oka, hogy a nőstények fűrészes tojócsövükkel képesek a vékonyhéjú gyümölcsök héját felszakítani, és tojásaikat gyakran egészséges, érésben lévő gyümölcsökbe rakják. Ugyanakkor más muslicafajokhoz hasonlóan sérült, romlásnak indult gyümölcsön is kifejlődnek. A szúrás helye szabad szemmel nem látható, de a gyümölcs a károsítás helyén gyorsan összeesik, besüpped, gyakran színe is megváltozik és a gyümölcs így hozzáférhetővé válik más kártevők, illetve muslicafajok számára is (9. kép).

A gyümölcsben táplálkozó lárvák kártételét a tojásrakás során a gyümölcsbe jutó élesztőgombák és baktériumok is fokozzák. Az élesztőgombák bejutása nem véletlen, ugyanis a muslicalárvák fontos táplálékforrását jelentik. A pettyesszárnyú muslica elsősorban a szőlőmust erjedésében is kulcsszerepet játszó Hanseniaspora uvarum élesztőgombafajt juttatja a gyümölcsbe.

A pettyesszárnyú muslica rendkívül polifág, számtalan termesztett és vadon termő gyümölcsfajon képes kifejlődni. Fontos azonban megjegyezni, hogy ezek többségében csak a sérült, romlásnak indult gyümölcsök másodlagos károsítója. Egészséges gyümölcsökön jelentős elsődleges kártételét elsősorban puhább héjú bogyósokon és csonthéjasokon tapasztalták (szamóca, málna, szeder, áfonya, cseresznye, meggy, szilva, kajszi, őszibarack, bodza). A szőlőre való veszélyességének a megítélése nem egyértelmű. Gyakran a repedt, romlásnak indult szemeket károsítja, de egyes vékonyhéjú fajtáknál képes az egészséges szemek felsértésére is. Érdemes megemlíteni, hogy sok esetben a pettyesszárnyú muslicák tömegesen foghatók a gyümölcsültetvényekben anélkül, hogy a termésben jelentősebb kárt okoznának.

Hazánkban a faj első hazai kártételét 2014 őszén málnában regisztrálták a Nógrád megyei kormányhivatal munkatársai. A bogyók 15-20 %-ában találtak nyüveket, majd az imágók kinevelését követően azonosították a fajt. A megyében 2015 őszén szederben tapasztaltak kártételt.

Életmód, környezeti igények

A pettyesszárnyú muslica veszélyességének egyik oka a rendkívüli szaporasága. A gyümölcsbe rakott tojásokból optimális körülmények között 1-2 nap alatt kikelnek a lárvák, melyek három lárvastádiumon keresztül 5-6 nap alatt elérik a bábállapotot és újabb 5-6 nap múlva kikelnek az első imágók, melyek 1-2 napon belül szaporodni kezdenek, így akár 12-13 nap alatt kifejlődhet egy nemzedék, így Délnyugat-Európában 13 nemzedéke is kifejlődhet egy évben.

Az imágók élettartama több hónap lehet (vegetációs szezonban jellemzően 60-70 nap), termékenységük csúcsidőszakában a nőstények naponta 5-10 tojást is rakhatnak, életük folyamán a teljes tojásprodukció több száz lehet. Egy gyümölcsben általában több lárva is fejlődik. A bábozódás a gyümölcs szélén vagy a talajban történik, az imágók a talajra hullott, vagy kiszáradó gyümölcsökből is kikelnek. A telet hibernált állapotban, imágó alakban töltik.

Noha a faj globális szintű gyors elterjedése nagyfokú alkalmazkodóképességre utal, a magyarországi kontinentális éghajlati viszonyok kevésbé optimálisak számára. A hideg tél és a forró, száraz nyár egyaránt korlátozhatja a felszaporodását. Áttelelni hazánkban zordabb teleken valószínűleg csak épületekben, védett helyeken képes, ugyanakkor az áttelelő állomány mellett a kártevő folyamatos betelepülése is valószínű a fertőzöttebb nyugat-európai régiókból. A pettyesszárnyú muslicák szaporodása és egyedfejlődése 20 és 25 °C között optimális. A faj hőtűrését vizsgálva –2 °C alatt és +32 °C felett az imágók 75 %-os pusztulását tapasztalták. 30 °C felett a lárvák, bábok fejlődése lelassul, az imágók szaporodása leáll és jelentős mortalitás lép fel.

A levegő nedvességtartalmára és hőmérsékletére való érzékenységgel állhat összefüggésben az a megfigyelés, hogy erdőszéli csapdákban gyakran nagyobb egyedszámban fogható, mint a szomszédos gyümölcsösökben. Szintén elsősorban ezzel magyarázható, hogy a hazai csapdázások során a 2014-es, hűvös, csapadékos nyáron tapasztalt robbanásszerű elszaporodást követően 2015-ben a forró nyár után sokkal kisebb mennyiségben volt jelen.

A faj hazai fenológiája tekintetében még sok a bizonytalanság, mivel mindössze két, ellentétes nyári időjárású évből rendelkezünk adatokkal. 2014-ben július második felében, 2015-ben augusztus végén jelentek meg értékelhető mennyiségben az imágók a csapdákban. Az egyedszámok ősz folyamán jelentősen megemelkednek, az imágók tömeges előfordulása az első fagyokig, jellemzően november elejéig tart.

A faj késői felszaporodása miatt úgy tűnik, hazánkban elsősorban az ősszel beérő gyümölcsöket veszélyeztetheti, de például egy Dél-Németországban meggyben tapasztalt kártétel alapján a korábban beérő gyümölcsfajoknál is érdemes a kártevőre figyelni. Bár kártételről nem tudunk, cseresznye- és meggyültetvényekben nyár végén, hetekkel a szedés után, hazánkban is magas egyedszámokat tapasztaltak.

Monitorozás és védekezés

Mivel magyarországi ültetvényekből mindössze két éve vannak adataink a kártevőről, ezért rendkívül fontos feladat hazai előfordulásának, kártételének nyomon követése. A faj egyszerű, 1-1,5 m magasan felfüggesztett csapdákkal könnyen csapdázható. A csapdák felső részen 10-15 db 3-4 mm átmérőjű lyukkal ellátott műanyag PET palackból házilag is könnyen elkészíthetők (10. kép), illetve a faj fogására ajánlott, többször felhasználható varsacsapdák készen beszerezhetők.

Csalogatóanyagként jól használható az almaecet (1-2 dl), aminek hatékonysága vörösbor hozzáadásával fokozható. Sajnos szelektív csalogatóanyag nem áll rendelkezésre, ezért a fogásokban a pettyesszárnyú muslicáknak az egyéb Drosophila fajoktól való elkülönítése gondosságot igényel. Ugyanakkor mivel a muslicák általában nagy számban vannak jelen, ezért gyakran elégséges lehet csak a pettyesszárnyú hímek felismerése is, ami mikroszkóp nélkül is megvalósítható. Kártétel gyanúja esetén fontos az ültetvényben végzett csapdázáson kívül az imágóknak a gyümölcsmintából történő kinevelése.

A pettyesszárnyú muslica elleni védekezés a kártevő által súlyosabban érintett országokban sem megoldott. Agrotechnikai szempontból törekedni kell a sérült, romlott gyümölcsök eltávolítására. A visszamaradt növényi hulladékot célszerű legalább 30 cm mélyre elásni, vagy megsemmisíteni. Néhány speciális esetben a növényeket 1 mm-nél kisebb lyukméretű izolátorhálóval lehet megvédeni.

A kémiai védekezést megnehezíti a lárvák rejtett életmódja és a gyakran nehezen tartható élelmezés-egészségügyi határidők.

A pettyesszárnyú muslicának számos természetes ellensége ismert, és intenzív kutatások folynak különösen a lárvákat, illetve a bábokat elpusztító parazitoid hártyásszárnyú fajok esetleges felhasználása érdekében. Ennek ellenére mindezidáig a kártevő elleni sikeres biológiai védekezésről nem tudunk.

Összefoglalásként elmondható, hogy a pettyesszárnyú muslica magyarországi megtelepedése biztosnak tekinthető, de csak az elkövetkező években dől el, hogy mely kultúrákban és termelési régiókban válik rendszeres kártevővé. Ugyanakkor, még ha remélhetőleg a délnyugat-európainál kisebb mértékű is lesz a rendszeres kártétele, szem előtt kell tartanunk, hogy enyhe telet követő hűvös nyári időjárás esetén váratlan helyszíneken is problémát okozhat. 

Kapcsolódó irodalom

• Asplen M. K. és 21 szerzőtársa (2015): Invasion biology of spotted wing Drosophila (Drosophila suzukii): a global perspective and future priorities. Journal of Pest Science 88(3): 469-494.
• Cini A., Ioriatti C., Anfora G. (2012): A review of the invasion of Drosophila suzukii in Europe and a draft research agenda for integrated pest management. Bulletin of Insectology, 65: 149-160.
• Kiss B., Lengyel G., Nagy Zs., Kárpáti Zs (2103): A pettyesszárnyú muslica (Drosophila suzukii) első magyarországi előfordulása. Növényvédelem, 49: 97-99.
• Kiss B., Lupták R., Kis A., Szita É. (2014): A pettyesszárnyú muslica tömeges megjelenése Magyarországon 2014-ben. Integrált termesztés a kertészeti és szántóföldi kultúrákban (XXXI.), Budapest (Konferencia-kötet): 34-35.
• Kiss B., Szántóné Veszelka M., Pesti J-né, Lupták R. Szita É., Orosz Sz. (2015): A pettyesszárnyú muslica megtelepedése és első kártételei Magyarországon. 61. Növényvédelmi Tudományos Napok, Budapest (Összefoglaló-kötet): 18.
• Kimura M. (2004). Cold and heat tolerance of Drosophilid flies with reference to their latitudinal distributions. Oecologia 140: 442-449.
• Szántóné Veszelka M., Pesti J-né, Zagyvai D. (2015): A pettyesszárnyú muslica – Drosophila suzukii (Matsumura 1931) 2014-2015. évi csapdázásának tapasztalatai Nógrád megyében. Integrált termesztés a kertészeti és szántóföldi kultúrákban (XXXII.), Budapest (Konferencia-kötet): 121-124 .
• Renkema J. M., Buitenhuis R., Hallett R. H.  (2014): „Optimizing Trap Design and Trapping Protocols for Drosophila suzukii (Diptera: Drosophilidae).” Journal of Economic Entomology 107(6): 2107-2118.
• Tochen S., Dalton D.T., Wiman N., Hamm C., Shearer P.W., Walton W. M. (2014): Temperature-Related Development and Population Parameters for Drosophila suzukii (Diptera: Drosophilidae) on Cherry and Blueberry. Environmental Entomology 43: 501-510.

Az AF szaklap átszerkesztett változata Dr. Kiss Balázs, Kákai Ágnes: A pettyesszárnyú muslica (Drosophila suzukii) (2016. E63. 65. old.) című írása alapján.