Száraknázó lepkék elterjedése és jelentőségük a világ kukoricatermesztésében

E rovarok fiatal stádiumú lárvái tojásból való kibújásukat követően egyből befurakszanak a védelmet nyújtó szárba. Ezek az általában polifág fajok [tápnövényeik, azonban elsősorban pázsitfüvek (Gramineae)] táplálkozásuk, fejlődésük közben egyre vastagabb ízközökbe vonulva megrágják a szállító-edénynyalábokat. Ezzel tápanyag-szállítási, -beépülési problémákat, transzspirációs nehézségeket okoznak, mely a károsított növény csökkent terméstömegében, kényszerérésében lesz tetten érhető. Természetesen a kialakított aknák, friss növényi sebzések utat nyitnak a gyengültségi kórokozók (pl.: Fusarium spp.) megtelepedésének. Rejtett életmódjukból (1. ábra) fakadóan az ellenük irányuló kémiai védekezés nehézkes.

Az ellenük irányuló kezelések sikertelenségét okozza továbbá, hogy az öregedő növényekben (márpedig a címerhányást követően a kukoricában már a disszimilációs folyamatok dominálnak) fellépő, csökkent transzspirációs aktivitás miatt a felszívódó inszekticidek hatékonysága is jelentősen visszaesik. Így különösen nagy a jelentősége az imágók rajzáscsúcsának, illetve a fiatal lárvák tömeges megjelenésének pontos ismerete, ezen rajzásfenológiai állapotok, illetve egyedfejlődési szakaszok mind egzaktabb előrejelzése.

Ismert tény, hogy az Egyenlítő felé haladva, többek között, a rovarvilág fajainak száma is nő, sokfélesége, diverzitása jelentősen emelkedik. Természetesen ez alól a különböző agrár-élettársulások, konkrétan a kukoricakultúrák rovarközösségei sem képeznek kivételt. Így a mediterrán, szubtropikus, tropikus klímájú területeken több potenciális kártevővel is számolni kell, melyek sajnos érzékeny termésveszteségek kiváltói.

Ez magyarázza az ekvatoriális területek felé haladva a kukoricában tapasztalható rovarkárok emelkedését is. Sajnos kézzel fogható tény, hogy az intenzív kártevőnyomású és a financiálisan elmaradott területek nagymértékben lefedik egymást. Ezen, elsősorban fejlődő országokban természetesen e kártevők jelentősen veszélyeztetik a rentábilis kukoricatermesztést. Az egyszikűek szárában aknát készítő fajok jelentősége mégis ott gazdaságilag a legmeghatározóbb, ahol nagy felületen, rendszeresen állítanak elő kukoricát (2. ábra).

Ezek a területek: az USA kukoricaöve (corn belt), Közép-Amerika, Közép-Európa és többek között a Távol-Kelet kiterjedt kukoricatermő régiói.

Ezt követően tekintsük át a különböző kontinenseken a kukorica száraknázó fajok (stemborer) jelentőségét az ellenük irányuló védekezés lehetőségeit, trendjeit.

Száraknázó fajok jelentősége a kukorica európai termőterületein 

Európa kukoricaállományaiban a rovarölő szeres permetezések északról dél felé haladva gyakrabban, sűrűbben alkalmazott technológiai műveletek. Míg Dániában, Hollandiában szinte ismeretlen a szemes kukoricák rovarölő szeres állománypermetezése, Közép-Európában már az extenzív technológiájú kukoricaterületek 20-40 százalékát érinti. Spanyolország, Portugália bizonyos területein viszont (ahol többek között négy száraknázó lepkefaj is károsít) (1. táblázat), vegetációban akár két-három alkalommal is elvégzik az említett kémiai beavatkozásokat.

Európa kukoricatermő vidékein a kukoricamoly a fő száraknázó faj, mely az utóbbi évtizedben e kultúra legveszélyesebb kártevőjévé nőtte ki magát, maga mögé utasítva az amerikai kukoricabogarat (Diabrotica v. virgifera). Kárpát-medencében nem ritka az állományok 60-80 százalékos tőkárosítása sem. Európai bevezetésük, megjelenésük idején a Bt-kukoricák [Bacillus thuringiensis (Bt) által termelt rovarölő ún. CRY1Ab fehérjéhez hasonló toxint termelő kukoricák], talán egy nem létező, „kreált betegség” ellen nyújtottak „orvosságot”.

Napjainkra viszont ez a kijelentés már nem állja meg teljes egészében a helyét. Nem meglepő, hogy a legnagyobb területen Európában, pont Spanyolország területén hódítottak a Bt-kukoricák. Bár az európai országok erősen megosztottak a technológia alkalmazása vonatkozásában, de az Ibériai-félsziget országai mellett számos közép-, kelet-európai ország döntött a GM-technológia bevezetése mellett (Csehország, Szlovákia, Románia), mely „többek között” a száraknázók tevékenységére is visszavezethető.

Afrikában a permetezések száma a nagyarányú kártétel ellenére alacsony

Az afrikai országok sajnos speciális helyzetben vannak. Annak ellenére, hogy e kontinens kukoricatermelő országaiban a legnagyobb terméskiesést okozó tényezők a száraknázó hernyók, a jelentős tőkehiány miatt a vegetációban végzett permetezések ténye és száma elenyésző. Ezen afrotropikus országokban a száraknázók tőkárosítása esetenként elérheti a 100 százalékot. A kártételek a 1930-as években Indokínából a fekete kontinensre behurcolt Chilo partellus száraknázó lepke megjelenésével drasztikusan megemelkedtek.

Egy Mozambikban végzett felmérés szerint, a szárban rágó lepkehernyók általánosan a kukoricatáblák 50 százalékos tőkárosítását okozzák. Egy párhuzamos vizsgálat rámutatott, hogy e fajok Zimbabwéban mintegy 43 százalékos termésveszteséget generálnak. Etiópiában az kukoricában mért termésveszteségek 20-50 százalékát a száraknázók tevékenyégével állítják párhuzamba.

Az inszekticidek széleskörű használatának, illetve génmódosított kukoricák köztermesztésének köszönhetően egyedül Dél-Afrikában sikerült hatékonyan visszaszorítani e károsítók tevékenységét. Ezzel párhuzamosan mindenképp meg kell említeni, hogy az első generációs GM-növények közé tartozó Bt-kukoricákat a szárfúrók közé tartozó, kukoricamoly kártételét kiküszöbölendő nemesítették ki.

Ázsiában is az extenzív termesztéstechnológia dominál

Ázsiában sem sokkal kedvezőbb a helyzet. Egyes tudományos igényű felmérések szerint e kontinens termesztett kultúrái közül a kukorica az egyik leginkább rovarkárosított növény. Évente átlagosan a szántóföldön, illetve a betárolt terményben a fitofágok mintegy 10 százalékos termésveszteséget generálnak.

Közülük is kiemelkednek a vegetációban károsító, szárfúró lepkék hernyói, melyek elterjedése lefedi a kontinens legnagyobb kukoricatermesztő országainak (Indonézia, Fülöp-szigetek, Vietnám, Thaiföld, India, Pakisztán, Kína déli része) területét. Számos felmérés igazolta az általuk kiváltott súlyos termésvesztést (75-90 %). Indiában, Pakisztánban, Thaiföldön és Indonéziában ezzel szemben rovarölő szeres állománypermetezések beiktatása nélkül termelik a kukoricát. Ezt az extenzív szemléletű termesztéstechnológiát természetesen a tőkehiány magyarázza.

Fülöp-szigeteki és vietnámi farmerok véleménye szerint is a kukorica termésbiztonságát leginkább befolyásoló kártevők a száraknázó molyok. Egy a régióban elvégzett kísérlet rámutatott, hogy a granulált inszekticidek használatával mintegy a 60 százalékkal megnövelhető a kukorica fajlagos termésmennyisége. Bár a kontinens említett országai széleskörű használói, élvezői a GM-technológiának, nagy felületen egyedül a Fülöp-szigeteken termesztenek Bt-kukoricát (2013-ban mintegy 800 ezer hektáron).

Észak- és Latin-Amerika: eltérő intenzitás a termesztésben

Az amerikai kontinens kukoricatermesztése világviszonylatban meghatározó. Ezzel párhuzamosan meg kell említeni, hogy az észak-amerikai kukoricatermesztés intenzitása és kártevő rovarspektruma jelentősen eltér a latin-amerikai országok hasonló sajátságaitól. Bár több a kukoricán károsító száraknázó ismert az újvilágban is, a legveszélyesebb ilyen jellegű károsítót, egyben a nearktikus kukoricatermesztést ért legnagyobb csapást éppen Európából kapta a kontinens. A kukoricamoly seprűcirok szállítmányokkal történő 1917-es behurcolása mai napig érezhető sokkot idézett elő az észak-amerikai kukoricatermesztésben.

A betelepedést követő évtizedekben nem volt ritka a kukoricában kiváltott 80-100 százalékos termésveszteség sem. A tövenkénti 6-8 lárva teljesen elpusztította a fejlődő növényt. E száraknázó jelentőségét jól példázza, hogy a kukoricabogár fajokat (Diabrotica v. virgifera, D. v. zea, D. undecimpunctata, D. barberi, D. balteata) maga mögé utasítva napjainkban is a legmeghatározóbb kukorica-kártevő az USA-ban. Az USA financiális adottságai lehetővé teszik kukorica intenzív termesztését (3. ábra).

Ezzel szemben a közép- és dél-amerikai országok kukoricatermesztése tőkehiányos, így termesztésük extenzív technológia felé hajlik. Tropikus klímájukból adódóan generalista, elsősorban a cukornádat károsító lepkék aknázzák az ott termesztett kukoricákat. Az egész kontinensen kiterjedten termesztik a Bt-kukoricákat (Venezuela, Ecuador és Peru kivételével), melyek egyértelműen elsősorban a száraknázók kártételét hivatottak kiküszöbölni.

Legveszélyeztetettebb régiók, legnagyobb kártételű fajok

Az 1. táblázatban láthatók a világ legfontosabb kukorica száraknázó lepkéi és elterjedésük.

Megfigyelhető, hogy a világ különböző régióiban jelentősen eltér a fajok megoszlása, s kiviláglik, hogy vannak száraknázók által jelentősen sújtott területek. E tekintetben vezető pozícióban van Nyugat- és Kelet-Afrika 6-6 száraknázó fajával, de a Közel-Kelet kukoricatermesztését is jelentősen veszélyezteti az 5 egyszikűeket aknázó lepkefaj. A kiemelt kukoricatermesztő övezetek közül Észak-Amerika különösen sújtott, az öt lokálisan előforduló, endemikus (helyi, őshonos) faj, illetve a megtelepedett kukoricamoly miatt.

A Távol-Kelet gazdaságos kukoricatermesztését 4 faj veszélyezteti, míg a közép-európai régió „szerencsés” helyzetét az őshonos kukoricamoly „monopóliuma” magyarázza. Itt kell megjegyezni, hogy egyes rovarterjedést körülíró klíma-szcenáriók e speciális növényegészségügyi státusz – a déli kukorica-bagolylepke [Sesamia nonagrioides, Növényvédelem, 51 (8): 374-375] (4. kép) északi előretörése miatt – közeljövőben történő megváltozását vetítik előre.

Az egyes kontinensek kukoricaaknázó fajainak jelentősége, azok növényvédelmi súlya szintén karakteres különbségeket mutat. A szakirodalmi forrásmunkák elemzése egyértelműen rámutat, hogy a legveszélyesebb, legnagyobb gazdasági veszélyt hordozó száraknázók mindegyike rendkívüli adaptációs képességű, tágtűrésű, inváziós faj. E rovarok közül is elsőként kell említeni a kukoricamolyt (Ostrinia nubilalis) (1. kép), mely bár palearktikus gyökerű, napjainkra Észak-Afrikától Közép-Ázsiáig elterjedt. Sőt egy szerencsétlen kereskedelmi ügyletnek köszönhetően már az USA-ban is majd egy évszázada jelen van. E kártevő elterjedési területének függvényében eltérő nemzedékszámban fejlődik (4. ábra).

Így például Tennessee, Alabama, Georgia, Florida államokban 4 nemzedékben is megjelenhet, szemben az északi területek mérsékeltebb generációszámú populációival. A faj gazdasági jelentőségét hangsúlyozza, hogy azokon a területeken, ahol jelen van a kukorica legjelentősebb károsítójaként tartják nyilván.

Az újvilág száraknázói közül elterjedtség, kialakított kártétel vonatkozásában még az Elasmopalpus lignosellus (1. kép) fajt kell kiemelni. Géncentruma az USA területére tehető, de XX. század első évtizedeiben kolonizálta Dél-Amerika kukorica- és cukornádültetvényeit, sőt az ezredfordulót megelőző évtizedben megtalálták a Hawaii-szigeteken, sőt Franciaországból is van a fajra vonatkozó szórványadat. Veszélyessége rendkívül polifág voltával, kivételes vagilitásával magyarázható.

Ázsiában kissé vegyesebb a kép. Több veszélyes száraknázó is felvonultatható. Közülük az ázsiai kukoricamoly, Ostrinia furnacalis (1. kép) talán a legveszélyesebb, mely közép-ázsiai területekről kiindulva már Mikro-, Melanézia és az Ausztrál kontinens kiterjedt területein is megtalálható. Az utóbbi évtizedekben a régió legveszélyesebb egyszikűeket károsító lepkefajává nőtte ki magát. Biológiája, ökológiája nagymértékben párhuzamot mutat hírhedt európai rokonával. Jelentőségét tekintve nem sokkal marad el mögötte a Sesamia inferens (1. kép) bagolylepke, mely a dél- és kelet-ázsiai területek mellett Japánban, Salamon-szigeteken, Malajziában is jelentős kártevőként ismert.

A harmadik, indiai gyökerű Chilo partellus (1. kép) nevű faj elsősorban Afrikában áttelepülve kapott kártételéhez méltó hírverést. Az 1930-as években Kelet-Afrikában megjelenve rohamosan terjedt el a fekete kontinensen, háttérbe szorítva az őshonos száraknázókat, mint például a Busseola fusca-t vagy a Chilo orichalcociliellus-t. Jelentős kártétele és agresszív terjedése miatt a szubszaharai területek legveszélyesebb egyszikűeket aknázó lepkefaja.

Mint látható, minden kukoricatermesztő régiónak megvan, megvannak a jellemző szár belsejében élő károsítói. Vannak olyan kitett agrárterületek, ahol több faj is tolong a száraknázók által elfoglalható ökológiai fülkéért. Ebben az esetben mindig a legjobb adaptív képességekkel felvértezett faj a legsikeresebb, egyben ő felel a leginkább a szántóföldi kártételek kialakításáért is.

Azon fajok jelentősége kiemelkedő gazdasági szempontból, melyek elterjedési területe lefedi a világ legfőbb kukorica, cukornád, cirok, vagy köles termőterületeit. Összességében mind a lokális, mind a globális kiterjedésű száraknázók a velük együtt élő összes kártevőt figyelembe véve az adott termőterület legveszélyesebb károsítói, melyek elleni küzdelem az esetek többségében konkrét technológiába illesztett biotechnológiai vagy kémiai védekezést is megkövetel.