Gyökerek – a szőlőtőkék láthatatlan szervei

A gyökér a szőlőtőke fontos szerve. Gyökérrendszerének tengelye a főgyökér, aminek elágazásai a gyökérágak és oldalgyökerek. A gyökerek egyik szerepe a tőkék talajhoz rögzítése. Hiába fújják erős szelek, vagy éri külső erőhatás a szőlőt, a gyökerek mindig megtartják tőkéik föld feletti testét. Ezt a gyökér a rugalmas összehúzódásával éri el. Egyes gyökerek összerövidülnek, hosszúságuk ilyenkor akár 50-70%-kal is csökken. A megrövidülés során a gyökerek felszínén körös-körül futó ráncok, ún. „összehúzódási gyűrűk” képződnek, s ezek igazolják a gyökerek mozgását (Kárpáti et al, 1968). A gyökérzet (1. kép) a tőke szervezetének szerves része és részt vesz annak bonyolult anyagcseréjében.

A növényi hormonképződés és a tartalék-tápanyagok (pl. szénhidrátok) betárolásának is helye. A gyökereknek a szaporításnál is fontos szerepük van.

Hosszanti növekedésük a tenyészőkúpból indul ki, s ha a 10 cm-es hosszúságot elérik, akkor elágazódnak. A gyökérzet, elágazó rendszere által a talajt behálózza azért, hogy minél nagyobb felületen érintkezzen a talajjal, hogy onnét vizet és tápanyagokat vegyen fel, miközben az egész tőkét stabilan rögzíti.

A gyökerek felületén fejlődnek ki a gyökérszőrök (2. kép), amelyek a talajban oldott tápanyagok felvételét végzik.

Ez a gyökerek „felszívó övezetét” jelentik. A gyökérszőrök mögötti gyökérrészek a gyökérszőrök által felvett víz és ásványi tápelemek a hajtásrendszerbe, onnét vissza a gyökérbe történő szállításért felelősek. A gyökereknek ez a része a „víz- és tápanyag-közvetítő öv”.

A gyökerek kifejlődése és a gyökerek láthatatlan élete a talajhoz kapcsolt. A talaj fizikai szerkezete, agyagásványai, nedvessége befolyásolja a gyökerek képződését, fejlődését és funkcióit. A gyökerek morfológiai jellegét és életfunkcióit a fajta genotípusa alakítja.

A szőlő mélyen gyökeresedő növény, gyökerei több méter (10-15 m) mélyre hatolnak. A gyökerek tömegének 15,5%-a 0-30 cm mélységben 56,5%-a 31-60 cm mélységben 21,9%-a 61-90 cm mélységben található. A felső gyökerek lefelé, a középsők a gyökérzónában vízszintesen és a mélyen lévő gyökerek felfelé növekszenek. A gyökerek hosszanti növekedéséért a tenyészőkúp, vastagodásáért a gyökérkambium felel. A gyökerek végén lévő tenyészőkúpot a gyökérsüveg védi. A gyökerek bőrszövete (rizodermisz) veszi fel a talajból a vizet és az abban oldott sókat. Az epidermisz sejtjeinek megnyúlásával keletkeznek a gyökérszőrök.

Ezek rövid életűek, nagy felszívó felületűek, pár napig működnek, s utána elpusztulnak. Mindig csak a legfiatalabb gyökerek végén alakulnak ki, számuk 400 db/mm². A gyökerek idősebb részein már nem képződnek gyökérszőrök. A gyökerek bélszövete parenchima-sejtekből áll és tápanyagokat raktároz be. Az öregedő gyökerekben szállító edények differenciálódnak a gyökérkambiumból (Currle et al, 1983). A szőlő gyökerei sokféle funkciót látnak el, ezért szövetük erősen differenciált. Hosszanti növekedésük mellett vastagodnak. A vastagabb, már 2 évnél idősebb gyökerek keresztmetszetén évgyűrűk is láthatóak.

A gyökérzet mérete és tevékenysége összhangban van a levélfelülettel és annak funkcióival. Ez valószínűleg úgy történik, hogy az egyéves vékonyabb gyökerek egy része ősszel, a levélhullással együtt elhal, majd tavasszal a rügyfakadással újra képződik. A tőke fő gyökerei megvastagodva megfásodnak, tartják a tőkét, bennük télire betárolódik a tartalék-tápanyag és belőlük évről évre kifejlődnek a hajszálgyökerek.

A gyökerek életfunkciói

A szőlőtőkékben az évszakok örök ritmusa fejeződik ki gyökereinek tevékenysége által és vitalitásukban visszatükröződik termőhelyük éghajlata és táplálékforrásul szolgáló élettere, vagyis a talaj. A tőke gyökérzete átszövi talaját, és onnan felhozza életéhez szükséges anyagokat és a számára megfelelő feltételek között „saját birtokán” akár 400 évig is megél. Életüket, az évenként újra és újra megújuló életjelenségeit az emberek generációi élhetik át, ismerhetik meg. Fürtjei, borai – mint a természet fenséges ajándékai – Földünk legértékesebb termékeihez tartoznak. A gyökerek egész életük alatt a talajban teljesítik funkcióikat.

Amikor tavasszal a szőlőtőke talaja 30-50 cm mélységében tartósan 7-10 °C-ra felmelegszik, megindul a tőkék nedvkeringése. Ekkor a gyökerek felveszik a talajból a vizet, és sejtről sejtre nyomják a tőke felsőbb részeibe. A tavasszal gyorsabban felmelegedő talajban előbb indul a nedvkeringés, mit a kötött, hidegebb talajokban. A szőlő „vérkeringését” fajtája is meghatározza. A korábbi érésű fajták előbb, a későbbi érésűek később kezdik meg tavasszal vegetációs életüket. A nedvkeringés jele a könnyezés, amikor a sejtnedvek a metszési felületen megcsillannak, majd talajra csöpögnek. Néha olyan erőteljesen indul a nedvkeringésük, hogy metszés idején a lecsöpögő nedv lyukakat fúr a talaj felszínén. Ezt a folyamatot a gyökérnyomás (1,5-2 atmoszféra) idézi elő. A tőkeformáktól és nagyságtól függően egy tőke naponta 3-20 liter folyadékot is veszíthet a metszési felületén keresztül (Kozma, 1967).

A könnyezési folyadék mennyiségéből következtetni lehet a tőke gyökértömegére. A nagy gyökértömeg több vizet vesz fel a talajból és nyomja fel a vesszőkbe, mint a fiatal, még fejletlenebb, gyengébb tőkék. Mivel könnyezéskor még nincs asszimiláló lomb, a könnyezési nedv kémiai összetételéből következtetni lehet a gyökérbe betárolt vagy ott szintetizálódott anyagokra. A könnyezési nedv szárazanyag tartalmának 2/3-a szerves anyag, 1/3-a ásványi anyag. A szerves anyagok fele cukor (glükóz, fruktóz, szaharóz), kis részében nitrogéntartalmú vegyületek és szerves savak, és még ezek mellett megtalálhatóak a fiziológiailag nagy hatású anyagok (auxinok, aneurin, riboflavin stb.). A szervetlen anyagok között főként kalcium (Ca), magnézium (Mg), és kálium (K) mérhető, amik általában sók formájában vannak jelen.

A hormonális szabályozó tényezők részben a gyökerekből indulnak ki. A gyökerek eltávolítása esetén a levelek öregednek. Az öregedésben – az ontogenézis meghatározott szakaszában –, a gyökérzet nagy szerepet játszik. Ez a folyamat bonyolult anyagcsere-változásokkal jár. Farkas (1984) leírásából tudjuk, hogy egy „gyökérfaktor” hormonálisan szabályozza a levelek nukleinsav- és a fehérje-anyagcseréjét és ezen keresztül a levelek öregedését. A gyökerek könnyezési nedvéből izolálhatók azok az anyagok, amelyek a levelek öregedését, ezzel az asszimiláció csökkentését okozzák.

Amikorra a tőkék a nyugalmi életciklusukba kerülnek, gyökereikbe betárolják a szükséges energiaforrásaikat, a vegetációban készült asszimilációs termékeiket (3. kép).

A gyökér kérgének parenchimájában vannak azok a sejtek, amelyekben a szénhidrátok tárolása szemcsék formájában történik. A nagyobb sejtekben Ca-oxalát-kritályok is képződnek rafidok formájában. Az idősebb gyökerekben már kezdetleges szállító edények formálódnak a szövetek speciális csoportosulásával (4. kép).

Ezek a szállító edények felvezetnek a hajtásokig együttműködve a szárban már korábban kialakult szállító edényekkel. Érdekes módon a szőlő gyökércsúcsában kloroplasztidokat és karotinoidokat is lehet találni (Currle et al, 1983). A föld feletti szervekhez viszonyítva, amíg a gyökerekben beraktározódott keményítőtartalom igen nagy, addig a cukortartalmuk egész évben alacsony. Az itt betárolt szénhidrátokat a szőlőtőkék a vegetáció kezdetén felhasználják, majd az asszimiláció során újra feltöltődnek.

Mivel a szőlőtőkék gyökerei termő korban már behálózzák tenyészhelyük talaját, ezért nagy részük, s főként a felszívó övezetük üzemi ültetvényeknél a sorközben helyezkednek el. Visszapótláskor a tápanyagokat a gyökérzónába kell adagolni. Ezért a trágyát (szerves trágyát, műtrágyát) a sorközökbe kell juttatni 30-60 cm-es mélységbe, ahol a gyökerek felvevő övezete alakult ki, és nem a tőkék közvetlen közelébe (5. kép).

A tápanyag így fog a legjobban hasznosulni.

Túl sok csapadék tömöríti a talajt és a gyökerek kevés oxigénhez jutnak. Ilyen helyzetben áll elő a klorózis, amivel szemben a talaj lazításával segíthetünk. Itt is arra kell törekednünk, hogy a sorközben a gyökerek felszívó övezetében lazítsuk a talajt, levegőhöz juttatva a gyökereket így segítve az oxidációs körülmények kialakulását. 

Módosult gyökerek

A szőlőtőke különlegesen módosult gyökerei a harmatgyökerek és a léggyökerek, amelyek genetikai sajátosság vagy a környezet stimuláló hatására alakulnak ki.

Harmatgyökerek

A harmatgyökerek a szőlőtőke tőgyökerének felső nóduszából vagy a tőkefejből fejlődnek. A felső talajréteg nedvességének hatására (csepegtető öntözésnél is) gyökerek képződnek a nedves talajfelszín közelében. Ezek a gyökerek „sírásói” a tőkének. Ugyanis, ha megerősödnek (6. kép), akkor ezekből táplálkoznak.

Amíg kedvező éghajlati feltételek vannak, nem jelentenek különösebb problémát. Viszont, ha tartós szárazság lép fel, a felső kiszáradt talajfelszínből ezek a gyökerek vizet, s vele együtt tápanyagokat nem tudnak már felvenni és a levelekbe szállítani. Ennek következtében ezek a gyökerek képtelenek a tőkét tovább éltetni, ami kiszáradva elpusztul. Ugyanakkor a harmatgyökerek hátráltatják a tőke körüli talajmunkákat, a kapálást, a gyomtalanítást. Ezért a fiatal tőkéken fejlődött harmatgyökereket (7. kép), a telepítést követő első három évben figyelni kell, s ha kifejlődnek, még fiatal korukban folyamatosan tőből el kell távolítani, vagy egyszerűen átvágva működésüket megszüntetni.

Léggyökerek

A normálisan fejlődő gyökerek a talajban képződnek, fejlődnek és élnek. Gyakran előfordulnak azonban azok a gyökérképződési rendellenességek, hogy a tőkék talajfelszín feletti részein – vagy a törzsön, vagy a vesszőkön – is képződnek gyökerek. Ezek a módosulással kifejlődött léggyökerek (8. kép).

Keletkezésük helye és működése a rendes fejlődésű gyökerektől eltér. Mivel levegős körülmények között vannak, számukra lehetővé válik a légzés is. Különleges képződmények. A léggyökerek csúcsa rövid időn belül elpusztul (leszárad), s akkor befejezi növekedését. Ezért mindig rövidek maradnak. Ha azonban fejlettebbek és elérik a talajt, akkor normális szerveződésű gyökerekké válnak.

Főként nedves, csapadékos időjárásban, magas páratartalom mellett fejlődnek a tőke felső részein. Szép példáját láttuk ennek 2010-ben, a rendkívül csapadékos évben (1100 mm/év) több szőlőfajtánál. Ekkor a Cserszegi fűszeres törzsén is megjelentek a léggyökerek. A léggyökerek képződése a fajta jó gyökeresedő képességére is utal.

A rendszeres léggyökérképződés genotípusosan meghatározott fajtajellemző is lehet (pl. Reflex rezisztens hibridnél). Vesszőin és törzsén minden évben képződnek léggyökerek. Megjegyzendő, hogy ennek a fajtának ivartalan részei is (hajtások és vesszők) rendkívül jól gyökeresednek épp úgy, mint a Cserszegi fűszeres.

A léggyökerek képződése kóros is lehet. Megjelenésük vegyszerhatásokra vagy hibás növényvédelmi technológiára is utalhat. A magas törzsű ültetvényekben előfordult olyan rendellenes léggyökér-képződés, ami részleges vagy teljes tőkeelhalással járt. Ennek oka a 2,4,5-T (2,4,5-triklór-fenoxi-ecetsav) hatóanyagú gyomirtó szerek használata volt. 3-20 mm hosszú, 2-3,5 mm átmérőjű, vöröses, sötétbarna gyökérképletek tömegesen kifejlődnek a nódusz táján a törzs alsó harmadán vagy a kordonkaron. De rendellenes gyökérképződés az oltványokon is a szőlőiskolákban vagy a fiatal telepítésekben is megjelenik.

Ilyenkor a rügyek károsodnak, nem fakadnak ki, de a gyökerek az oltványokra oltott nemes csapon bújnak elő. Ez sok tőkekiesést jelent a fiatal telepítéseknél (Lehoczky, 1979). A Tormona 100 és a Trifenoxin 100, a Buvinol (gyomirtó szerek) okoztak ilyen károsodást sokfelé az országban az 1970-es évek végén. Ezek a herbicidek stimulálják növekedésre a kambiális sejteket, ahonnét a kóros léggyökerek kifejlődnek.

A gyökérképződés jelentősége a szaporításnál

A szőlőnél kétféle szaporítást alkalmazunk. Egyik az ivaros, azaz a magról szaporítás, amit kizárólag nemesítésnél végzünk. A mag csírázása során a kis növénynek (magoncnak) tőgyökere alakul ki, és majd ebből megerősödő gyökérzet fogja egyedi genotípusú magonctőkéjét éltetni. Mivel minden magból más-más, azaz egymástól küllemében és genotípusában igen eltérő egyedeket kapunk, ezt a módszert üzemi szőlőültetvények létesítéséhez nem használjuk.

A másik módszer, az ivartalan szaporítás. A szőlőfajták nagy tömegű elszaporításához és egyenletes állomány kialakításához a tőkék ivartalan részeit (vessző, szár, testi sejtek) szaporítjuk, amikből egységes, azonos genotípusú állományt kapunk. Ehhez egyenletes minőségű, fejlettségű, és certifikált szaporítóanyag szükséges. Telepítésekhez a szaporítóanyagot (alanyt, nemest, oltványt) különféle módon: szabadföldi iskolában, hajtatóházak alatti konténerekben, vagy ’in vitro’ (9. kép) körülmények között tudjuk gyökeresíteni.

A magról kelt növények (magoncok) karógyökeret fejlesztenek (10. kép), a szőlő vegetatív részein (dugványokon, oltványokon) hajtás eredetű, járulékos gyökerek fejlődnek (11. kép).

A szaporításra felhasznált dugvány szára ültetéskor a földbe kerül, amiből lesz a tőke tőgyökere. A gyökérnyak a tőgyökér szárban folytatódó része, ami a tőkék átoltásának helye lehet (gyökérnyakba oltás). Ennek legalsó nóduszából előtörő gyökerek a talpgyökerek, a középső nóduszoknál az oldalgyökerek és a felső nóduszokból ill. a tőkefejből előtörő hajtások a harmatgyökerek (Hegedűs et al ., 1966).

Gyökérképződés

A kedvező gyökeresedés a szaporítóanyag-előállítás alappillére. A szaporításnál (dugványozás, bujtás) a növényi részek megsebzett felületein járulékos gyökerek fejlődnek (12. kép).

A sebzések felületén először körben sebhormonok hatására sebkambium keletkezik, ami a sebet befedő kalluszt fejleszti. A sebkallusz zárja, fedi a metszéssel ejtett sebfelületet, majd a belső szövetekből (az elsődleges bélsugarak kambium részéből) megindul az új gyökér-tenyészőkúp fejlődése és áttöri a kallusz sejtjeit. Tehát bármelyik növényi rész nem a kalluszból gyökeresedik, hanem a kambiumból, ahonnét alakulnak ki a gyökerek, függetlenül a gyökereztetés módjától, és a gyökerező vegetatív résztől, legyen az in vitro növény, sima szőlővessző vagy oltvány.

A szaporítóanyagoknál igen fontos a körkörös gyökérképződés. A gyökérképződést kémiai anyagokkal, sugárkezeléssel lehet stimulálni. Kísérleteinknél a Chardonnay sugárkezelt dugványvesszőin feltűnően nagy gyökértömeget kaptunk (13. kép), ami túlnőtte tenyészedényét, ugyanakkor a dugvány első levelei korcsok maradtak.

A vessző nóduszainál (közvetlen alatta és felette) raktározásra alkalmas szövetek képződnek, amelyekben a tartalék-tápanyagok koncentráltabban vannak jelen, mint a vesszők egyéb részeiben, pl. az internódiumában. Ezért a vesszők a nóduszaiknál gyökeresednek legerőteljesebben, mert a gyökérkezdemények itt több tápanyaghoz és növekedési hormonokhoz jutnak. A dugványozás előkészítésénél – még a gyökereztetés előtt – ezért kell a vesszőket a nódusz közelében visszametszeni, mert ott fognak erőteljes gyökereket hozni. Ez nem zárja ki a vesszők egyéb helyein lévő gyökérképződését sem, ami azonban nem számottevő. A szőlő tőkepótló bujtásánál a talajba lehúzott vessző nóduszai alatt bevágásokkal sebzéseket ejtenek, azért, hogy erőteljesebb legyen a gyökeresedése, ezáltal sikeresebb legyen a tőkepótlásuk.

A szőlő gyökerét közvetlenül károsító élő szervezetek

A talajban nagyon sok élő szervezet található, amikről tudomásunk van ugyan, de róluk még nincs elég ismeretünk. A szőlőtő közvetlen életterében is léteznek ezek az alacsonyabb rendű élő szervezetek. Közülük egyesek a szőlő számára hasznosak, mások viszont károsak.

A tőkék gyökerén gombafonalak élnek vele egy életközösségben (mikorrhiza kapcsolatban). Ezek a gombák a gyökérszőrök hiányában könnyítik a szőlőtőkék tápanyagfelvételét, viszont a tőke asszimilátáival táplálkoznak. A termesztésben használják már ezeket a hasznos gombákat. A talajban élő más szervezetek azonban veszélyesek, mert károsítják a tőkéket, csökkentik vitalitásukat és termőképességüket, majd pusztulásukat okozzák. Ehhez a csoporthoz tartoznak a károsító baktériumok, penészgombák, néhány ismert fonálféreg és rovar faj.

Baktérium

A baktériumok között a szőlő gyökérgolyva (Agrobacterium tumefatiens /Smith et Town./ Conn.) veszélyes betegsége a szőlőtőkéknek. A baktérium a talajban él, s onnan fertőz. Sokáig látensen van a tőkékben. Amikor valamilyen seb (fagytól, metszéstől, nagy turgornyomástól) keletkezik, akkor a seb helyén karfiolra emlékeztető tumorokat stimulál, melyek érdekes módon nem a gyökéren, hanem a föld feletti részeken, törzsön, vesszőkön jelennek meg. A betegség legyengíti a tőkéket, terméketlenné válnak és elpusztulnak. 

Penészgombák

A gyökérpenészek közül szőlőre a fehérpelyhes gyökérpenész (Rosellinia necatrix /Hart./ Berl.) a legveszélyesebb. Károsítása során a tőkék hajtásai rövidek maradnak apró, elsárgult levelekkel. A tőke annyira legyengül, hogy már termést sem hoz, majd elpusztul. A tőkék az ültetvényben kör alakú területen pusztulnak. A beteg tőke gyökerein fehéres, pehelyszerű gombafonalak (micéliumok) képződnek, közöttük barna színűek is megtalálhatóak. Az élő gyökereken csak fehér micéliumok fejlődnek. Ha a gyökerek elhalnak, azokon fekete, kitartó képletek, (szkleróciumok) alakulnak ki. Főként tartósan nedves talajokban fejlődnek (Hegedűs et al., 1966).

A másik pusztító gyökérpenész a szegesfejű gyökérgomba (Coniocybe pallida /Pers./ Fr., vagy a Roesleria hypogea Thüm. et Pass.). Ez a gomba micéliumát a gyökér belsejében fejleszti. A gyökerek felszínén csak a nyeleken ülő, szegre emlékeztető fejecskékből álló, szürke termőtestei láthatóak. Fertőzött szaporítóanyaggal terjed. A fertőzött tőke legyengül, növekedésben lemarad, s végül a tőke kipusztul.

Rovarok, százlábúak

A talajban élő rovarok közül a szőlőgyökértetű vagy filoxéra, a lótücsök, és a cserebogarak lárvái sértik és pusztítják a szőlőtőkék gyökereit.

A filoxéra (Dactulosphera vitifolii Shin; Daktulosphairae vitifoliae FITCH.) igen bonyolult fejlődésű. A szárnyatlan alakja pusztítja a szőlő gyökereit. A szívó szájszervű puha testű, sárgás színű lárvái élnek rajta. Becker (1979) szerint ez a „kicsi, alig 1,5 mm-es állat” a „vincellérek első számú ellensége”, ami megírta a szőlőtermesztés tragikus történetét.

Szívogatásukkal nodozitásokat és tuberozitásokat (vastagodást) okoznak a gyökereken. Ezzel működésük csökken, majd elrothadnak, s a tőke pár év alatt kipusztul. A tőke föld feletti gyenge növekedésű részein is látható a károsításuk hatása. A területen a tőkepusztulás mindig foltszerűen terjed. Évente több nemzedéke fejlődik. Védekezés a nemes szőlőfajták a filoxérával szemben ellenálló alanyokra oltásával (oltványhasználattal) történik (Bognár, 1978; Bognár-Huzián, 1978; Schmid et al., 2009).

A lőtücsök (Gryllotalpa vulgaris Latr.) rovarlárva, földigiliszta táplálék hiányában a szőlő gyökereit rágja. Talajban él, ahol járatai vannak. A friss istállótrágyával kerül a talajba. Hidegre érzékeny, ezért a talaj mélyebb rétegeibe húzódva telel át. Fejlődésének ideje 2 év.

Cserebogár pajor főként a fiatal ültetvényekben károsítja a fiatal növények gyökereit. A cserebogarak közül a májusi cserebogár (Melolontha melolontha L.) és a kalló cserebogár (Polyphylla fullo Fabr.), amely tojásaikat a talajba rakják. Azokból kifejlődő lárvák (pajor, csimasz) 1 vagy több évig élnek a talajban, amíg imágókká válnak. Ez idő alatt a gyökerek rágásából élnek. Ellenük nehéz védekezni. Leghatékonyabb, ha a talaj forgatásánál összegyűjtjük őket és elpusztítjuk. De a bogarakat is érdemes összegyűjteni, amikor rajzanak, mert akkor már tojásaikat nem tudják a talajba lerakni, s ezzel szaporodásuk gátolt.

Jelentéktelenebb károsításuk van a szerves trágyával talajba került százlábúaknak, de előfordul, hogy azok is megrágják a szőlő gyökereit.

Fonálféreg

A fonálférgek közül a nagy tőrös fonálféreg (Xiphinema index Th.-All.) a szőlő fiatal gyökerein táplálkozik. Szívogatása hatására a gyökereken kis duzzanatok, tumorszerű vastagodások, torzulások, majd csavarodások és számos kóros elágazódás keletkezik. A szívogatott gyökerek folyamatosan elhalnak.

Ez a fonálféreg vektorként közvetíti tőkéről tőkére a szőlő vírusokat (a szőlő vírusos leromlása és a sárgamozaik vírust). A vírusátvitellel súlyosabb kárt okoz, mint a gyökér közvetlen szívogatásával. Fiatal és termő ültetvényben, de legsúlyosabban szőlőiskolában a szaporítóanyag befertőzésével okoz kárt (Bognár, 1978).

*

A cikkben leírtak a szőlő gyökérzetének fontosságát, a szőlőtőkék életében és életterében betöltött szerepét igazolják. Vigyáznunk kell rájuk, s megfelelő talajkezelésekkel gondoskodni működésük feltételeiről.

Irodalom:

• Becker, Theo (1979): In der Rebe das Leben Pfälzische Verlaganstalt. Neustadt an der Weinstrasse. (190) 84-85.
• Bognár Sándor (1978): Kertészeti növényvédelem Mezőgazdasági Kiadó. Budapest (593) 235-241.
• Bognár Sándor – Huzián László (1979): Növényvédelmi állattan Mezőgazdasági Kiadó. Budapest. (557) 133-136.
• Currle Otto – Bauer, Ottmar – Hofacker, Werner – Schumann, Fritz – Frisch, Wolfgang (1983): Biologie der Reben Meininger Verlag. Neustadt an der Weinstrasse. (301) 34-38.
• Farkas Gábor (1984): Növényi biokémia Akadémiai Kiadó. Budapest. (476) 450.
• Hegedűs Ábel – Kozma Pál – Németh Márton (1966): A szőlő Akadémiai Kiadó. Budapest. (325) 25-196.
• Kárpáti Zoltán – Görgényi Lászlóné – Terpó András (1968): Növény szervezettan Mezőgazdasági Kiadó. Budapest. (381) 125-143.
• Kozma Pál (1967): Szőlőtermesztés 1. Mezőgazdasági Kiadó. Budapest. (347) 284-289.
• Lehoczky János (1979): Veszélyes jelenség a 2,4,5-T által indukált léggyökérképződés a szőlőtőkéken. Szőlőtermesztés. Kecskemét. 1 (1) 11-15.
• Schmid, Jochahim – Frank, Manty – Lindner, Bettina (2009): Geisenheimer Rebsorten und Klone Geisenheimer Berichte 67. Geisenheim. (156) 92-93.