Mi a kapcsolat az 1990-2006 közötti Bostoni „Big Dig” (Nagy Ásás) és a 100 évvel ezelőtt kezdeményezett park-hálózat között?
Bostonban a 19. század második felében Frederick Law Olmsted által tervezett park-rendszer tekinthető az első zöldút kezdeményezésnek. A félkör alakú park-hálózatot a 20. század végén egy forgalmas belvárosi út alagútba helyezésével, a felszín parkosításával egészítettek ki. Ez a hatalmas volumenű építkezés kapta a „Big Dig” (Nagy Ásás) nevet. Mielőtt a bostoni parkrendszerrel foglalkoznánk, ejtsünk néhány szót a zöldutakról, egy napjainkban egyre népszerűbb kezdeményezésről. A zöldút vagy Greenway tulajdonképpen olyan „zöld” hálózat, útvonal, mely felfűzi, összekapcsolja egy régió környezeti és kulturális értékeit, ötvözi a rekreációs hasznosítást és a természetvédelmi törekvéseket, ezáltal elősegítve egy adott régió fenntartható fejlődését (Sallay és Bárcziné, 2010). A legtöbb amerikai szerző szerint a zöldút mozgalom Frederick Law Olmsted nevéhez fűződik, aki az Amerikai Egyesült Államokban a zöldút-tervezés úttörőjének tekinthető, a bostoni park-hálózat megtervezésével a 19. század második felében.
Frederick Law Olmsted nevéhez fűződik az amerikai tájépítészet megalapítása, az ő irodája tekinthető a világ első tájépítész műhelyének. Munkássága sokrétű: farmer, újságíró, tájépítész, projektmenedzser, természetvédő, az amerikai vöröskereszt elődjének megalapítója. Olmsted szerint a parkok „az civilizáció önfenntartó ösztönének megnyilvánulásai”. Olmsted tervezte a New Yorki Central Park-ot, a Capitolium környezetét Washingtonban továbbá a Mount Royal Park-ot Montrealban, a Prospect Park-ot Brooklynban (https://www.emeraldnecklace.org).
Tekintsük át először röviden a Bostonban tervezett park-hálózat történetét. Egy komolyabb közpark létesítésének gondolata Bostonban az 1850-es évekből származik, amikor a város még nem rendelkezett jelentősebb park-rendszerrel, csak a Boston Common (korábban közlegelő területe) állt rendelkezésre. A Boston Common parkot 1634-től védik, tartják fenn zöldfelületként, így ez a park tekinthető az USA első közparkjának.
1867-ben Massachusetts állam jogszabályt hozott egy park létesítésére Bostonban. A város Frederick Law Olmsted tanácsát kérte a lehetséges közpark helyszínének kiválasztásához 1875-ben. Olmsted ekkor egy komplex park-rendszer létesítésének tervét dolgozta ki.
Az 1877-ben a kialakított, több mint 11 km hosszú, félkör alakú park-hálózatot „parkway”-nek nevezték el. A 19. században a parkway, parkokat összekötő gyalogosok, kerékpárosok, lovas kocsik által használt útvonalat jelentett, amelyet gyakran később sajnos forgalmas autóúttá fejlesztettek (Bárcziné 2014). Az Olmsted által tervezett parkhálózat, az Emerald Necklace legfontosabb részei: Boston Common, a város szívében, amelyet a Commonwealth Avenue fasorokkal keretezett sétánya köt össze a Back Bay Fens, korábban mocsaras területével, majd a Muddy folyó vezet a Jamaica tóhoz. Később kapcsolták az Arborway parksávját a parkláncolathoz, amely kapcsolatot biztosít az Arnold arborétummal és a Franklin parkkal. Az Olmsted által tervezett „Emerald Necklace”/ „Smaragd nyaklánc” példa-értékűen integrálja a védett természeti területeket ökológiai folyosókkal, továbbá épített vonalas elemekkel, többféle funkciót szolgálva, mint rekreáció, közlekedés, vízminőség-védelem, árvízvédelem, élőhely, tájesztétikai értékek.
De mi is az a „Big Dig” és hogyan kapcsolódik a park-hálózathoz? A „nyaklánc” két vége közötti hiányt tölti ki többé-kevésbé a Zöldút, amelyet egy, a város egyik legforgalmasabb főútjának alagútba helyezésével hoztak létre. Ez a projekt kapta a „Big Dig” nevet, hiszen a hatalmas volumenű építkezés 8 éves csúszásával, 15 milliárdos (a kölcsön kamataival 24 milliárd lett a teljes összeg, a tervezett 2,6 milliárdhoz képest) költségével jelentősen befolyásolta a bostoniak életét. Az 1959-ben épített, emelt szintű, hatsávos „Central Artery” az USA egyik legforgalmasabb belvárosi autópályájává vált, rendszeresen hatalmas dugókkal terhelve. Több mint egy évtizedes tervezés után 1990-ben kezdődött a túlterhelt út alagúttá alakítása majd a felszíni területek parkosítása. Az építkezés során rengeteg probléma merült fel, mint például a talaj instabilitása, ami drasztikusan megemelte a költségeket. A munka volumenét jól szemlélteti, hogy a projekt csúcsán több mint 5000 munkás dolgozott rajta. A projektet 2006-ban fejezték be (https://www.bostonglobe.com/magazine/2015/12/29/years-later-did-big-dig-deliver/tSb8PIMS4QJUETsMpA7SpI/story.html).
A problémák ellenére az átadott zöldút hatalmas siker lett, teljesen átalakította a belvárosi környezetet, zöldfelületekké varázsolta a szürke betont, bűzös zajos autóforgalom helyett átadta a helyet a gyalogosoknak, kerékpárosoknak, megemelte az ingatlanárakat, virágzó városrészt hozva létre. Mára mind a 140 évvel ezelőtt kialakított parkrendszer, mind a 21. században létesített zöldút kikapcsolódási lehetőséget nyújt a nyüzsgő belvárosban a nagyvárosi ember számára.
Összeállította: Filepné Kovács Krisztina
Felhasznált források:
Bárcziné Kapovits Judit (2014): „A magyarországi zöldút-tervezés tájépítészeti metodikájának megalapozása”, Doktori értekezés, Budapesti Corvinus Egyeterm
Emerald Necklace https://www.emeraldnecklace.org
http://people.umass.edu/jfa/pdf/Greenways.pdf
SALLAY Á. ÉS BÁRCZINÉ KAPOVITS J. (2010): Zöldúttervezés, Ormos Imre Tudományos ülésszak, LOV 2009, 4D Könyvek, BCE Tájépítészeti Kar, Budapest
Anthony Flint (2015): 10 years later, did the Big Dig deliver? The $15 billion project is a road paved with failures, successes, and what-ifs. https://www.bostonglobe.com/magazine/2015/12/29/years-later-did-big-dig-deliver/tSb8PIMS4QJUETsMpA7SpI/story.html
City walk, Boston https://www.youtube.com/watch?v=0E-ygn0-2r4