Hogyan jött létre Mexikóváros? Hogyan alakulhatott ki egy város egy tavon? Mi köze van az aztékoknak, a kígyónak és sasnak a város létrehozásához? Mexikóváros egy tavon (pontosabban egy szigeten) jött létre, ma viszont súlyos vízhiánnyal küzd. Miért süllyednek ma egyes épületek? Két részes sorozatunkban ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Mexikó fővárosa (Ciudad de Mexico), a világ egyik legnépesebb metropolisza nagyrészt a feltöltött Texcoco-tó helyén terül el. Hogyan, miért alapítottak egy várost egy tó területén (pontosabban egy szigeten)? A mondák szerint az aztékok (akik a mexikák törzséből származtak) körülbelül két évszázados vándorlás után telepedtek meg a tó egy szigetén 1325-ben. A nép főpapja számára a háború istene Huitzilopochtli azt jövendölte, hogy a nép ott talál otthonra, ahol egy sas leszáll egy kaktuszra és megöl egy kígyót. A mexikák ezt a helyet a Taxcoco-tó szigetén egy mocsárvidék közepén találták meg és itt alapították meg városukat. A szigetet „Tenochtitlán”-nak a „A fügekaktusz helyének” nevezték el (1. ábra). A választott helyszín egy magasan fekvő völgyben helyezkedik el, hegységekkel, vulkánokkal körülvéve, amelyekről lefolyó vízfolyásoknak köszönhetően több sekélyvízű tó, mocsár volt (Viczenik, 1985).
Az aztékokat kezdetben a térségben már virágzó városállamok népei lenézték, rabszolgasorban tartották, azonban hamarosan beházasodtak egykori uraik családjába és megerősödtek, felemelkedtek és meghódították a környező népeket. Sőt, mire Hernán Cortés a térségbe érkezett a környező népek éppen annyira félték, gyűlölték az aztékokat mint amennyire tisztelték is őket, ennek is volt köszönhető a spanyolok gyors hódítása (Onstott, 2011).
Eredetileg a tórendszer a völgy nagy részét, mintegy 80%-át foglalta el (7,868 km2). Később egy édesvízű tó és egy jóval nagyobb kiterjedésű sós tó keletkezett (délen Xochimilco és északon a Texcoco-tó). Mikor az aztékok letelepedtek, már inkább 4 egymással kapcsolatban levő tóról beszélhetünk a völgyben: Zumpango, Xaltocan, Texcoco, és Xochimilco. Majd az aztékok is komoly vízépítési munkákat folytattak és további kisebb tavakra osztották a tó- és mocsárrendszert. Például az egyik legjelentősebb ilyen az „Albarradón de Nezahualcóyotl” gát megépítése volt a 15. században, amely 16 km hosszú és 20 m széles kövekből és agyagból épült földmű volt. A gát elválasztotta a sós vízű Texcoco-tavat és a kevésbé sós Mexico tavat, egyúttal az áradásoktól is védve Tenochtitlánt (Alcover, 1996) (2. ábra).
A viszonylag kedvezőtlen földrajzi helyzetet a mexikáknak sikerült előnyükre fordítani, a mocsárvidék katonai védelmet nyújtott, a mocsaras területet feltöltötték, csatornákat építettek, a város gyorsan nőtt. Friss vízellátást biztosító vízvezetéket alakítottak ki. A csatornák öntözési lehetőséget is nyújtottak, továbbá úgynevezett úszó kertek, amelyeket „chinampas”-nak hívtak, biztosították az élelmiszerellátást (May, 2017). A város hamarosan fontos kereskedelmi és katonai központtá vált.
A város közepén hozták létre a szakrális központot, ahol mintegy 68 templom helyezkedett el, de egyértelműen a legmeghatározóbb a Temple Mayor volt, az Esőistennek és a Háború istenének (Tlaloc és Huitzilopochtli) szentelt szentélyeket egy lépcsőzetes piramis tetején (Templo Mayor vagy Huey Teocalli) helyezték el (4. ábra). A mezoamerikai piramisok az egyiptomiakkal ellentétben általában nem temetkezési helyek, hanem szentélyek voltak, a piramiscsúcson az isteneknek áldozó templomnak adtak helyet. A templomot élénk színekkel dekorálták és az évszázadok során többször átépítették, Hernán Cortés és a konkvisztádorok a hetedik és utolsó formáját láthatták (Martos).
Hernán Cortés és katonái 1519. november 8-án léptek be Tenochtitlánba, az azték fővárosba, amely akkor a világ egyik legnagyobb városa volt (Maestri, 2019). Mintegy 300 000 ember élhetett a földgáttal körülvett városban. Az impozáns templompiramisok és tornyok, kőházak és gyönyörű kertek lenyűgözték a spanyolokat.
A várost a spanyol hódítók sajnos lerombolták. A hajdani azték főváros, Tenochtitlán maradványait mára a modern főváros, Mexikóváros épületei fedik. A főtér – Zócalo északkeleti sarkánál tárták fel a Templo Mayor alépítményének egy részét. A hódítás után számos beszámoló, rajz, térkép készült, amelyek alapján viszonylag jó elképzelésekkel rendelkezhet az utókor az azték fővárosról, amelyet úgy ábrázoltak, mint az aztékok világi és kozmológiai központját (5. ábra).
Az azték kultúrában igyekeztek védeni a környezetet, például gyűjtötték a hulladékot és trágyázásra vagy bőrcserzésre újrahasznosították. Nem tudták azonban elkerülni a Texcoco-tó vizének szennyeződését, emiatt volt szükség tisztavíz utánpótlást biztosító vezeték építésére, amihez Moctezumának Nezahualcóyotl (Tescoco urának) beleegyezését kellett kérnie. Valószínűleg az is hozzájárulhatott, hogy kénytelenek voltak megadni magukat a spanyol hódítóknak, hogy a spanyolok tönkretették az ivóvízcsatornát.
Bernal Diaz, spanyol konkvisztádor, aki Hernán Cortéz vezetése alatt részt vett Tenochtitlán meghódításában, időskori memoárjában ekként emlékezett meg a maja fővárosról: a város és a partmenti települések „kiemelkedtek a vízből mint valami varázslat”(Malkin, 2006).
A törékeny környezeti egyensúly a spanyolok 1519-es érkezésével és berendezkedésével tovább romlott. Nemcsak a gátak lerombolása, hanem sok egyéb változás, amire a spanyolok életmódja miatt szükség volt, a lovakkal és a kocsikkal történő közlekedés előtérbe kerülésével a csónakok rovására a tavak, a csatornák már inkább problémát okoztak, mint hasznot. Míg az aztékok igyekeztek hasznosítani a tórendszert, együttélve a természettel, a spanyolok betemették a csatornákat, a tórendszert igyekeztek lecsapolni, kivágták az erdőket a tó körül és a környező hegyoldalakon és egyre tovább növelték a város méreteit. Az áradások egyre komolyabb károkat okoztak, a városnak a következő századokban súlyos, hosszantartó áradásokkal kellett szembenéznie. Komoly vízépítési munkákat kezdtek a koloniális korszakban is, de a 17. században a tórendszer teljes megszüntetését határozták el (Alcocer, 1996). A szisztematikus lecsapolási, tájátalakítási tevékenységeknek köszönhetően, ma komoly kihívásokkal kell a 21 milliós nagyvárosnak szembenéznie, de ez már a következő történet…
Felhasznált irodalom:
Elisabeth Malkin, March 16, 2006, Once a Vision of Water, Mexico’s Capital Now Thirsts for It http://www.nytimes.com/2006/03/16/international/americas/16mexico.html
Jack May (2017): Mexico City is drinking itself into the ground, https://www.citymetric.com/fabric/mexico-city-drinking-itself-ground-2838
Javier Alcocer: Historical and recent changes in Lake Texcoco, a saline lake in Mexico Article in International Journal of Salt Lake Research · March 1996, https://www.researchgate.net/publication/227117430
Jane Onstott (2011): Mexikó, Évszázados utazási tapasztalat egy kötetben, National Geographic Traveler, Geographia Kiadó
Luis Alberto Martos: Archeological Mexico, Monclem
Maestri Nicoletta. (2019): „Aztec Origins and the Founding of Tenochtitlan.” ThoughtCo, Jul. 3, 2019, thoughtco.com/aztec-origins-the-founding-of-tenochtitlan-170038
Viczenik Dénes (1985): Mexikó, Panoráma Útikönyv, Debrecen
http://www.latinamericanstudies.org/tenochtitlan.htm