Napjainkban egyre többet halljuk a zöldinfrastruktúra fogalmát, de mit is értünk ez alatt a fogalom alatt, mi minden sorolható az elemei közé? Mi a különbség a szürke és a zöldinfrastruktúra között?
Az infrastruktúra fogalma alatt valamilyen vonalas jellegű, szolgáltatást nyújtó létesítmény, kiszolgáló elem érthető, amelynek legfontosabb feladata, hogy alapot nyújtson más ágazatok, szolgáltatások, termelési és egyéb tevékenységek számára. A szó eredete az amerikai katonasághoz köthető, a II. világháborúban használták először ezt a kifejezést a távol-keleti hadműveletekkel kapcsolatban. Az infrastruktúra értelmezésének bővülésével új fogalmi rendszerek fogalmazódtak meg, mint például a zöldinfrastruktúra és a szürke infrastruktúra.
Hivatalosan egy, az Országgyűlés által elfogadott 2015. évi határozat szerint a zöldinfrastruktúra „a természetes és félig természetes területek részben létező, részben stratégiailag megtervezett hálózata, amely széleskörű ökoszisztéma-szolgáltatások nyújtására képes”. A fogalom-meghatározásban említett ökoszisztéma-szolgáltatások alatt pedig a következőt kell érteni: mindazon javakat és szolgáltatásokat, melyeket a természetes és természetszerű ökoszisztémák az ember számára nyújtanak. Ezeket négy típusba lehet sorolni: ellátó (amit az ember közvetlen vagy közvetett formában hasznosítani tud, mint például a víz), szabályozó és fenntartó (az ember számára közvetlenül fel nem használható, az életet szabályozó, körforgást biztosító folyamatok, mint például az árvizek kialakulása), illetve kulturális (tárgyilag nem megfogható, értéktöbbletet nyújtó javak, mint például az üdülési-pihenési funkciók).
Alapvetően tehát minden olyan érték, környezeti, természeti elem, amely körülvesz minket, ami meghatározza, befolyásolja életünket, a mindennapokat, beletartozik az ökoszisztéma-szolgáltatások tág körébe, ezáltal pedig a zöldinfrastruktúra részeként is értelmezhető.
Szűkebb értelemben véve, a zöldinfrastruktúra részének tekinthetőek például a fasorok, az erdők, a szántóföldi táblákat elválasztó mezővédő erdősávok, a gyepfelületek, az időszakos víztározók, a vízfelületek, valamint részben a mezőgazdasági művelés alatt álló területek is értékes elemei lehetnek, hiszen növényzettel borítottak. A vizekhez kötődő elemeket kék infrastruktúra néven is emlegetik.
Ezzel szemben a szürke infrastruktúra elsődleges célja a közlekedés és a közműellátottság biztosítása, lehetővé tétele. Az utak, a vasutak, a víz- és szennyvízhálózat, az elektromos és egyéb távvezetékek mellett a termékvezetékek (pl. kőolaj, földgáz) tartoznak e fogalomkörbe.
1. ábra: Elektromos távvezeték a Rába folyó mentén Győr közelében (Fotó: Varga Dalma, 2017)
Vonalas jellegű tájelemek, melyek néha földfelszín alatt húzódnak és ezért láthatatlanok. Néha földfelszín felettiek, ilyenkor az esetek legnagyobb részében zavaró művi elemként jelennek meg a tájképben.
Tájépítészeti szempontból tekintve, számos úgynevezett tájhasználati konfliktus forrása a szürke infrastruktúra jelenléte a tájban. Ökológiai szempontból elválasztó hatású lehet egy út (élőhelyeket szabdal szét, választ el egymástól). Funkcionális értelemben zavaró megjelenésű lehet egy kertvárosias vagy éppen falusias lakókörnyezet közvetlen közelében húzódó nagy forgalmú úthálózat jelenléte. Vizuális szempontból pedig egy távvezeték is kedvezőtlenül befolyásolhatja a látványt. Mindezen problémák, konfliktusok enyhíthetőek a zöldinfrastruktúra fejlesztési eszközeivel. Mennyivel kellemesebb látványt nyújt egy mozaikos táj, amelyben a kistáblás szántó parcellák között húzódó földutakat fasorok, mezővédő erdősávok, mezsgyék kísérik!
2. ábra: Patakparti fasor, egyben gyalogos- és kerékpáros út szegélye Szombathelyen (Fotó: Varga Dalma, 2018)
3. ábra: A zöldinfrastruktúra szerepe a tájképben, ökológiai szemléletben: egykori folyómeder beszántva (fent) – egykori folyómeder erdősödve a Rába mentén (lent) (Forrás: https://www.google.com/maps)
Mennyivel jobban mutat egy olyan közút, amelynek a jelenléte a takaró növényzetnek köszönhetően inkább csak sejthető, mint látható a tájban. Vagy egy természetszerű mederben kialakított csatorna, vízelvezető esztétikai képe, ökológiai értéke mennyivel magasabb szintű, mint egy betonmederben mesterségesen irányított vízfolyásé.
4. ábra: A Gyáli-patak: egy betonmederben haladó szakasz (fent) és egy gyepes partfal (lent) (Fotó: Hajnal Kitti, 2014)
Tehát minden szempontból előnyt jelent a zöldinfrastruktúra jelenléte, hiszen a kedvező tájképi hatásai mellett mikro-élőhelyként funkcionálnak, hó- és szélfogó szerepűek is egyben. A települések zöldfelületi ellátottságának javításához is pozitívan hozzájárul a zöldinfrastruktúra fejlesztése. A jelenleg tapasztalható klímaváltozás helyi szinten is érzékelhető hatásainak ellensúlyozását szintén elősegíti a zöldfelületek arányának növelése.
Egy konkrét példával élve, az egykori holtágak, korábbi vizes élőhelyek visszakapcsolása a vízfolyásainkhoz hozzájárulhat a helyi éghajlati viszonyok javításához, egyben tehermentesítheti a mesterségesen létrehozott csatornák terheltségét. Mindezek által „zöldebb” módon, a természet igényeihez alkalmazkodva lehet az érintett területek fejlesztését elérni, miközben tájhasználati konfliktusok oldhatóak fel.
A szürke infrastruktúra jelenléte a tájban megkerülhetetlen, hiszen olyan szerepet tölt be a szolgáltatások, ellátások között, amelyek elengedhetetlenek mindennapi életünkhöz – elég csak az úthálózatra, a közművekre vagy az internetre gondolni. Egy térség fejlettségét, gazdasági, társadalmi viszonyait többek között meghatározza a fizikai elérhetősége, a központoktól való távolsága, melyet az ország úthálózatának rendszere szemléltet. Mind az épített környezet, mind a táj tekintetében igazodni szükséges a fejlődéshez. A kérdés tehát az, hogy a szürke infrastruktúra miként és hol jelenik meg a tájban, mennyire tájbaillesztett, mennyire érzékeny területeket érint (például tájképi szempontból). A tájbaillesztésnek lehet egyik hatékony eszköze a cikkben kifejtett zöldinfrastruktúra fejlesztése: mindez elérhető például a szürke infrastruktúra „zöldítésével” – fasorok telepítése, mezsgyék alkalmazása az utak mentén.
Egyre több esetben tapasztalható, hogy a természet visszahódítja a korábban tőle elvett területeket: ilyen látható például felhagyott vasútvonalak esetében, ahol az egykor működő szürke infrastruktúrát fokozatosan „felülmúlja” a zöldinfrastruktúra. Ezen téma is érdemel bővebb kifejtést egy következő cikkben.
5. ábra: Felhagyott vasútvonal a Pinka folyón Körmendnél (Fotó: Varga Dalma, 2017)
Felhasznált források:
– http://ec.europa.eu/environment/pubs/pdf/factsheets/Eco-systems%20goods%20and%20Services/Ecosystem_HU.pdf
– https://www.eea.europa.eu/hu/articles/zold-infrastruktura-jobb-elet-termeszetes-megoldasokkal
– https://tudasbazis.sulinet.hu/hu/szakkepzes/kornyezetvedelem-es-vizgazdalkodas/telepulesi-alapismeretek/telepulesek-halozatai/infrastruktura-fogalma-jellemzoi
– Varga Dalma (2018): A fenntartható árvízkezelés és a zöldinfrastruktúra kapcsolata, fejlesztési lehetőségei Rába menti területek példáján – Diplomamunka, SZIE TÁJK, Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék, Budapest
