„Csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit”. Ennek szellemében természetesen mindennek lehetnek árnyoldalai, amire célszerű odafigyelni. Különösen magas ennek a kockázata, ha még nem bejáratott, új dologról van szó. Erről is beszélgettünk Lajos Mihállyal, az Agrofil-SZMI Kft. ügyvezetőjével.
A „teljesen sík” tábla sem homogén (őszi árpa, 15 ha). Egy ok a differenciált kijuttatás mellett
Miért is veszélyes a precíziós gazdálkodás?
Nem törvényszerű ennek a felvetésnek a realitása, azonban ma a mezőgazdálkodásban „rendszerváltás” van folyamatban, mely alapelemeiben kísértetiesen hasonlít a 90-es évek nagy politikai és gazdasági rendszerváltásához.
Mi volt akkor az alaphelyzet? Hol itt a párhuzam?
A naivitás. Éretlenül és védtelenül darált be bennünket a XXI. század. Nagyon sokan (én is) akkor azt hittük, hogy baráti nemzetek majd átvisznek bennünket a szürke kommunizmusból az úgy óhajtott kapitalizmusba, és ezután az oroszlán füvet eszik és a korábbi ellenfelek együtt labdáznak a jóléti kapitalizmus zöldmezején. Ez a zöldmező mára kiszáradt, és kemény, egyenlőtlen esélyű csaták helyszínévé vált. A párhuzam: a negyedik ipari forradalom minket is kaszával a kézben talál(t). Optimista esetben egy MTZ-vel az udvaron.
Ettől azért már régen eltávolodott a magyar mezőgazdaság, nem túlzás ez?
Fizikai valójában valóban jó piacai lettünk a külföldi gépgyártóknak. Nagyon sokat fejlődött a gazdálkodási kultúra is. Az így látható kép egészen más, mint ami a fejekben van. Gondolatilag, fejben valahol a második és a harmadik ipari forradalom határán vagyunk (szerelőszalagok /2./, automatizáció /3./, és az MTZ korában). A negyedikről (a 4.0-nak nevezettről) még beszélgetőtársat is nehéz találni, nemhogy „túravezetőt”. A precíziós gazdálkodás, amit mi most „csodának” élünk meg (van, aki még annak sem) ez csak egy intermezzo, csak egy átmenet a homályos jövőbe, amit ma „Mezőgazdaság 4.0” néven emlegetnek. Amit mi napjainkban precíziós gazdálkodásként ismerünk, az valójában inkább a közelmúlt, mint a jelen, de semmi esetre sem a jövő. Ez egy hátrányhelyzet, amit a jelen „edzésterv szerint” le kellene dolgozni.
Az őszi árpa terület NDVI képe
Ennyire drámai lenne a helyzet?
Nem. A tényekkel azonban szembe kell nézni. Biztosan van (lenne) más út is, de ezt a történelmi színdarabot nem mi írjuk. Mi szereplők, főszereplők, rossz esetben csak statiszták vagyunk ebben a drámában vagy komédiában. Még a műfaj nem tisztázott.
Akkor hol van a probléma gyökere?
Inkább probléma gyökerekről beszélnék. A legnagyobb gond a generációváltás elmaradása. Ez egy elhúzódó akut probléma. Nagyon sok a sikertelen próbálkozás, van ahol még meg sem próbálták. Magas a pályaelhagyók száma. A mai „középgenerációt” a SZAKMA – az adott történelmi helyzetben – kispadra ültette, vagy nagyobb részben még a stadionba sem jutott be, így nézőként sem élvezhette a gazdálkodás örömét. Ez a tudás, tapasztalat, és munkabírás nagyon hiányzik a mostani versenyhelyzetben.
Az oktatás. Azzal, hogy a politika a munkanélküliségi statisztikát kívánta javítani az oktatás színvonala helyett, „munkásszállóvá” degradálta az egyetemeket, főiskolákat. Elinflálták a diplomákat. Az enyémet is. Most meg kapálózunk, próbáljuk pótolni a hiányt. A jóléti kapitalizmus megteremte gyümölcsét. Kevés a fiatal, ők is foghíjas képzést kapnak, ráadásul nem is biztos, hogy „küzdőtérnek” tekintik hazájukat, inkább más kultúrákban keresnek boldogulást.
Hiányzik egy csomó jó gépész, mezőgazdász, agrárinformatikus ebből a rendszerből. A fiatalok munkabírása, „apportkészsége” – tisztelet a kivételnek –, elmarad attól, ami általában szükséges lenne. Ennek ellenére a generációknak ki kell egyezni, és együtt kell működni. Ennek nincs alternatívája.
Ezek általános problémák. Hol van itt a közvetlen veszélyhelyzet?
A naivitásban. A „Sokol” rádió, a digitális tévézés, az okos telefonok, az okos házak, az okos utak önvezető járművekkel. Ebben a mondatban benne van a múlt, a jelen, a jövő. Mind átéltük, vagy át fogjuk élni. Nem vagyunk abban a (mentális) helyzetben (sem), hogy írjuk a saját történelmünket. Teljes naivitással magunkra szabadítottuk a digitalizációt. Magam is elgondolkozom, nem volna-e érdemes visszatérni a megbízható nyomógombos telefonomhoz és elindítani egy privát „ellenállási mozgalmat”? DE: egy kiber-háborúban, a „görbe kés” szerény fegyvernek bizonyul. Azzal csak áldozat lehetek. Meg kell tanulnom használni a korszerűt. Nagy paradoxon az is, hogy a korszerű sajnos már nem mindig megbízható. A modern ember már tudatosan gyárt „selejtet”. A drágaság – a márka – már nem mindig jelent értéket, vagy minőséget. Ez is közismert tény, és el kell, hogy ismerjem, hogy ez egy alapos indok lehet a modernizáció ellen. DE ELFOGADTUK, mint ahogy azt is, hogy oktatást is lehet ÍGY csinálni. Akkor ne csodálkozzunk!
Nagy veszély szerintem a mindenre kiterjedő (ha akarom, ha nem) adatgyűjtés. A még nem közismert nevén: BIG DATA. Elkésett kiáltás már ez részemről, de ha már kijött belőlem, befejezem. Ma már szinte minden eszköz „okos”. Adatot gyűjt használójáról tervezőjének azért, hogy hasznosabb legyen… Az már kérdés, hogy ki foglal helyet a VALÓS HASZON oldalán, és kinek jut csupán a virtuális profit. Nagyon durva, de még hajlandók is vagyunk fizetni azért, hogy használják az adatainkat. Ez az a VESZÉLY, aminek alapja az emberi NAIVITÁS.
Az őszi árpa terület hozamtérképe, amely összefüggést mutat az NDVI képpel
Terjedelmi korlátok miatt biztosan nem tudjuk felsorolni az összes buktatót, ugyanakkor hol lehetnek a megoldások?
• A demográfia és a minőségi oktatás stratégiai kérdés, ott nincsenek rövid távok. Vannak jó kezdeményezések, ha azok nem öncélúak, az oktatáson sokat javíthatnak.
• A minőségi eszközöket és a minőségi szolgáltatást meg kell találni. Nem a méret a lényeg. A jó szolgáltatás és a személyes jelenlét sokkal fontosabb. Ennek ára van. Ezt ne várjuk ingyen. A távgyógyítás fajlagosan olcsóbb ugyan, mint a testre szabott minőségi szerviz, de ne feledjük a modernkori mondást, hogy: „olcsón eladni és rosszul nősülni mindenki tud”.
• Nem a méret a lényeg. A BIG DATA helyett elég lehet a SMALL DATA.
Ez mit jelent?
Itt és most, az én konzervativizmusomat. A beszélgetés elején utaltam rá, hogy több út lehetséges. Ez is egy alternatíva. Példa: amióta az élelmiszerláncban a minőségbiztosításon alapuló tömegtermelés felváltotta a kölcsönös bizalmon és személyes kapcsolatokon alapuló élelmiszer-biztonságot, azóta – szerintem – egy csomó jogilag élelmiszernek nevezett hulladékot fogyasztunk. Én még hiszek REL-ben (rövid ellátási láncok) a precíziós gazdálkodás esetében is. Kisméretű, átlátható, egymást virtuálisan és valóságosan is ismerő termelői közösségek közös munkájáról, bizalmon és kézfogáson és nem terjengős, apró betűs szerződéses kötelmeken alapuló biztonságos közös adatgyűjtésről és adathasználatról beszélek. Nem gyűjtünk számunkra irreleváns adatszemetet, a gyűjtött adatok biztonságát a közösség garantálni tudja. Használjuk a legmodernebb technológiákat, de azt a közösség hasznára.
AGROFIELD programunk két precíziós kutatás-fejlesztési témája is erre az innovációs közösségépítésre alapoz. Ehhez keresünk innovatív, a jövő megoldásait kereső, de az emberi kapcsolatokat is kedvelő, sőt igénylő partnereket, (termelőket, szakembereket). Ehhez a kutató munkához pályáztunk, és támogathatónak bizonyultunk a GINOP programban. Ez új lehetőségeket és még szélesebb, és elmélyültebb szolgáltatást tesz lehetővé partnereink részére.
