Tápanyag-utánpótlás
Fizetett tartalom

Napraforgó tápanyag-ellátási sajátosságok

Yara Hungária Kft. (x)

A napraforgó tápanyag-ellátási rendszerében a régi beidegződést (a napraforgó rendkívül jó tápanyagfeltáró képességgel rendelkezik) a mai intenzitási feltételeknek jobban megfelelő személettel kell felváltani, miszerint a napraforgó rendkívül jó tápanyag-hasznosító képességgel rendelkezik. Az elmúlt évek kedvező ökonómiai feltételei között a napraforgónál befektetett források megtérülése a legbiztonságosabb és a leghatékonyabbak egyike.

Ennek a gondolatnak a jegyében az alaptrágyázás esetén a következőkre kell figyelni: a csökkenő nitrogéndózisok mellett emelkedő foszfor- és kálium-ellátottságot kell biztosítani. A relatíve magasabb káliumigény mellett a foszfor-ellátottságra is hasonló figyelmet kell fordítani, a következők miatt: a növény életében a foszfor biztosítása a vegetáció teljes időszakában szükséges (gyökérképződéstől a szemtelítődésig), illetve a talajok gyengébb foszfor-ellátottságát is figyelembe véve tesszük meg javaslatunkat. Első helyen és egyértelműen a YaraMila 8-24-24 használata javallott, technológiától függően teljes felületre (300 kg/ha), vagy vetéssel egy menetben (150-200 kg/ha).

Az alaptrágyázáskor kijuttatott alacsony nitrogéntartalmú NPK műtrágyák nitrogén kiegészítésénél egy visszafogott NPK arány (1:1:1, lazább talajon 1,5:1:1) kialakítása a cél.

Ennek függvényében fejtrágyázáskor egyrészt figyelni kell a nitrogén összmennyiségére (ami ne legyen több 70-90 kg/ha-nál), és ezt YaraBela Sulfan, kénes nitrogén alkalmazásával oldjuk meg.

A következő, napraforgóhoz köthető technológiai javaslat a lombtrágyázásnál jelentkezik. Intenzív termesztésnél a technológia részét képező, növényspecifikus termék, a YaraVita Brassitrel használata javasolt, 3 l/ha dózisban az első fungicides kezeléssel kijuttatva.

A napraforgó fokozott bórigényét figyelembe véve az előzőekben kiadott 210 g/ha bór mellett szükséges és elégséges 1,5-2 l/ha YaraVita Bortrac alkalmazása. Ezt lehetőség szerint csillagbimbós állapot környékén juttassuk ki, így tudjuk folyamatosan a legmagasabb szinten tartani a bórtartalmat a növényben.

A teljes technológiai javaslat az alábbi ábrán látható. További információért látogasson el honlapunkra, vagy keresse szaktanácsadó kollégáinkat!

A YaraVita termékek növényvédő szerek széles skálájával keverhetőek, melyről a www.tankmix.com weboldalon, vagy a TankmixIT mobilalkalmazás segítségével tájékozódhatunk.

YaraMila

A YaraMila műtrágyákban olyan kiegyensúlyozott nitrogénforrást találunk, amely ammonium és nitrát alapú nitrogént tartalmaz, valamint olyan könnyen hasznosítható foszforforrást, amely hosszabb időn át tartó foszforellátást biztosít egy sor talajtípus esetén, továbbá kloridot vagy szulfátot káliumforrásként.

Az összes YaraMila termék (akár prillezett, akár granulátum) úgy készül, hogy megfeleljen a meghatározott növénytermesztési követelményeknek. A YaraMila egységes minőségű keverékei anélkül biztosítják a tápanyagok egyenletes eloszlását, hogy fennállna a tápanyagok szétválásának kockázata szállítás, kezelés vagy kijuttatás közben.

Néhány YaraMila termék bizonyos növények számára fontos másodlagos és mikrotápanyagokat is tartalmazhatnak. Ezek közé tartozik a magnézium (Mg), a kén (S), a bór (B), a vas (Fe), a mangán (Mn), a molibdén (Mo), illetve a cink (Zn). A YaraMila műtrágyákat a termelők és a forgalmazók világszerte az állandó minőségükről ismerik – mind az összetételét, mind pedig a kezelés során történő viselkedését tekintve –, ami jelentősen hozzájárul a jobb terményminőséghez és hozamhoz.

Ha megfelelő arányban és megfelelő körülmények között juttatják ki, a YaraMila keverékek biztosítják, hogy a növények pontosan és kiegyensúlyozottan jussanak hozzá ezekhez a tápanyagokhoz.

Gyuris Kálmán
Yara szaktanácsadó
06 30 383 9341

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Starterek, fungicidek és lombtrágyák a kalászosoknak

2020. július 10. 18:48

A Kwizda Terepszemlén a szakemberek a koronavírus-járvány miatt ezúttal nem személyesen, hanem élő videóban mutatták be a 2020-as tápanyagos és növényvédelmi kísérletek eredményeit.

A jó repcetermés alapja az átgondolt tápanyagellátás

2020. július 1. 06:00

A repce a harmadik legjelentősebb olajnövény (az őszi káposztarepce magja 40-50 % olajat tartalmaz), és a második legfontosabb fehérjenövény a világon (repcedara fehérjetartalma kb. 38-40 %).

Tápoldatozás, mint a legkorszerűbb trágyázási eljárás a kertészetekben II.

2020. június 30. 09:36

Egy közepes nagyságú, 5 000 m2 felületű hajtató kertészetnek, amennyiben egyszeri alkalommal 5 mm mennyiségű tápoldatot szeretnénk kijuttatni, 25 m3 térfogatnak megfelelő tartálykapacitással kellene rendelkeznie, ekkora tartályban kellene bekeverni a műtrágyát.

Tápoldatozás, mint a legkorszerűbb trágyázási eljárás a kertészetekben I.

2020. június 29. 19:32

Korábbi írásainkban már többször érintettük a tápoldatozást, gyakran emlegettük, mint korszerű trágyakijuttatási technikát egy-egy növény termesztéstechnológiájának ismertetése során. Most a fejtrágyázás időszakában – a gyakori olvasói kérdések és levelekre válaszolva – szükségét látjuk megismételni, a módszert részletesebben ismertetni, az összefüggéseket kicsit mélyebben elmagyarázni.

Már csak a cukorrépa betakarítása maradt

2018. november 9. 07:47

A cukorrépa kivételével befejeződött az őszi szántóföldi növények betakarítása, kukorica, napraforgó és szója termésekből megfelelő árualap áll rendelkezésre, biztonságos az ország ellátása, és jelentős mennyiség marad exportra is.

Több mint kétezer hektáron pusztultak ki Tolna megyében őszi vetésű növények

2018. április 26. 15:33

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tájékoztatása szerint Tolnában a 43 723 hektáron vetett őszi búza 1356 hektáron pusztult ki.

Védelem és stimulálás egy menetben!

2020. május 8. 08:57

A 2020-as mezőgazdasági szezon jelen aktualitása a kifejezetten száraz tavasz. Ezen időjárási körülmény okozta megnövekedett stressz-szint a növényekben egy negatív folyamatot indít el.

LO legyen, vagy HO legyen? - LG legyen!

2019. február 12. 07:26

Kedves Olvasó! Ha az elmúlt hetekben Ön is feltette már magának a fenti kérdést, úgy érdemes néhány percet szánnia alábbi ajánlatunkra.