A mezőgazdaság minden ágazatában kiemelt szerep jut a fajtaválasztásnak. A zöldségtermesztésre különösen igaz ez a megállapítás, ahol a nagy felületen termesztett fajoknál a fajtaválaszték széles és szinte követhetetlenül gyors azok cserélődése is. A gombatermesztés, egyedi sajátosságai miatt, különös helyzetben van, a fajtaválasztás jelentőségét pedig sokan alábecsülik.
Az elmúlt néhány évben úgy tűnik, hogy lassú növekedési pályára állt hazai a gombatermesztés. Pályázati támogatásoknak is köszönhetően modern gombaházak álltak üzembe az ország több pontján, így egyaránt nőtt az előállított termesztési alapanyag és a megtermelt gomba mennyisége is. Egyes gombaipari szereplők beszámolói alapján úgy tűnik, hogy ismét van beruházási kedv a hazai gombatermesztésben, ezért a következő néhány évben várható a megtermelt gomba mennyiségének emelkedése.
A sikeres termesztés – csakúgy, mint bármely kertészeti ágazatban – a termesztési alapanyagon, a termesztőberendezésen, termesztéstechnológián, szaporítóanyagon és az alkalmazott fajtán múlik. Az első feltétel a legtöbb gombatermesztő számára adott, ugyanis alapanyag-gyártó üzemektől, komposztüzemektől vásárolják meg a termesztési szubsztrátumot (táptalajt), és csak ritkább esetben állítják azt elő saját kezűleg. A legtöbb termesztő kevésbé tud befolyást gyakorolni a termesztési szubsztrátum (pl. gombakomposzt) minőségére.
A termesztőberendezések sokfélesége, változatossága (pincék, különféle felszíni termesztőberendezések), a bizonyos mértékben változó minőségű termesztési alapanyag, a klimatizálási lehetőségek, a kórokozók, kártevők elleni védekezés mind-mind olyan tényezők, amelyekhez a termesztéstechnológiának alkalmazkodnia kell. Ilyen körülmények között a szaporítóanyag jelentősége sokszor méltatlanul háttérbe szorul.
A gombatermesztésben használt szaporítóanyag fejlődése
Az 1800-as években, illetve a XX. sz. elején nem steril, a fertőzések miatt sok kockázatot rejtő, úgynevezett „szűzcsírát” vagy „kertészcsírát” használtak a gombatermesztők. 1894-ben nagy áttörést jelentett, hogy francia kutatók mesterséges táptalajon spóracsíráztatással, amerikai kutatók pedig 1905-ben szövetleoltással tiszta gombatenyészetet nyertek. Ez teremtette meg a steril alapanyagon történő gombacsíra-előállítás lehetőségét.
Gomba szaporítóanyag, „gombacsíra”
A gombatermesztésben használt vegetatív szaporítóanyagot speciálisan erre a célra kialakított üzemekben állítják elő. A gyakorlatban az ún. szemcsíra használata terjedt el (1. kép).
Ebben az esetben a gyártás során főzött és sterilizált gabonaszemekre (köles, rozs) oltják az adott gombafajta gombafonalainak szövedékét (micéliumát), majd a gabonaszemeket átszövetik a gombával. A gombamicéliummal átszőtt gabonamag, mint vegetatív szaporítóanyag kerül az alapanyag-gyártó üzemekbe, ahol ezt a termesztési alapanyagba, pl. a komposztba keverik.
1918-ben Lambert (USA) tökéletesítette a szaporítóanyag-gyártást. Spórából előállított tisztatenyészettel oltott egy-egy üvegnyi steril lótrágyából készült komposztot (utóbbi volt a szaporítóanyag táptalaja). Átszövetés után az üveget széttörték és az átszőtt anyaggal oltották a komposztot, amely komposzton pedig már a gombát termesztették. Az üzemszerű csíra-előállítás az 1900-as évek elején kezdődött meg. 1930-ban Sinden (USA) először állított elő szemcsírát, majd 1932-ben szabadalmaztatta a szemcsíragyártás technológiáját.
Maga a szemcsíragyártás az 1950-es évektől kezdett elterjedni és a ’70-es évekre vált szinte egyeduralkodóvá. A szaporítóanyag-gyártás magyar vonatkozásairól elmondható, hogy hazánkban Makó László, Suppan Kornél és Zalay Artúr teremtette meg az üzemi szintű, tisztatenyészetű csíra-előállítás alapjait az 1920-as, ’30-as években. Ebben az időben a magyar gombacsíra világhírű volt. Amíg ma Európában és Amerikában a szemcsíra dominál, addig az ázsiai országokban a folyadék szaporítóanyag, fűrészporcsíra, illetve a fapálcika csírák is népszerűek.
A termesztett gombák szaporítóanyagának („gombacsíra”) előállítása komoly szakmai és infrastrukturális hátteret igényel a „gyártóktól”. A korszerű gomba szaporítóanyag-előállítás egy jól szabályozott üzemi gyártástechnológiához hasonlítható legjobban. Egy-egy gombatörzsnek vagy -fajtának az állandó minőségű, hosszútávú fenntartása komoly felkészülést igényel, hiszen a növényeknél alkalmazott eljárások a gombák esetén nem mindig működnek.
A gombákat többnyire vegetatív módon, micélium formában tartják fenn szaporítóanyag-gyártási, nemesítési és egyéb célokra. A növényfajok, -fajták megőrzésénél alkalmazott eljárások a gombafajok esetén – a mag hiánya miatt – teljesen eltérő technikákat igényel. Míg egyes hibridnövényfajtáknál a szülői vonalak fenntartása és keresztezése biztosít némi technológiai védelmet a fajtának, addig a termesztett gombák esetén elegendő a jó tulajdonságokkal rendelkező fajtát vegetatív módszerekkel fenntartani és továbbszaporítani.
A gombafajták tenyészeteinek megőrzéséhez olyan törzsfenntartási módszereket használnak, amelyekkel minimalizálni tudják a tenyésztörzsek genetikai változásait. A termesztett gombák nemesítése és a szaporítóanyag előállítása nagyon szorosan kapcsolódik egymáshoz.
A gombák szaporodásbiológiai háttere, valamint a gombanemesítés speciális módszerei miatt komoly anyagi ráfordítások szükségesek az új, piacképes fajták előállításához. Ugyanakkor elmondható, hogy a nemesítésbe fektetett összegek megtérülése kockázatos, mert az alkalmazott vegetatív szaporítási módszer miatt az új fajták pillanatok alatt a konkurenciánál „landolnak”, és onnan kerülhetnek forgalomba. Egy értékes, a piacon új gombafajta egyetlen termőtestéből – a megfelelő ismeretek és technológia birtokában – 3-4 hónap alatt üzemi mennyiségű szaporítóanyag állítható elő. Európa gombatermesztésére jellemző, hogy viszonylag kevés számú fajtát használnak és azok – kevés kivételtől eltekintve – hosszú évek, évtizedek óta vannak jelen a piacon.
Fajtaválaszték, fajtaelismerés a gombatermesztésben
A korszerű csiperke- és laskagomba-termesztésében kizárólag hibridfajtákat használnak, amelyek között meglehetősen kismértékű a genetikai változatosság. Különösen igaz ez a napjainkban termesztett fehér kalapú, kétspórás csiperkegomba fajtákra. Problémát jelent az is, hogy csiperkegomba esetén a fajták alaktani (morfológiai) alapú elkülönítése még a szakértő szem számára is nehéz feladat, ugyanis a termesztés környezeti körülményei (páratartalom, CO2-szint, hőmérséklet, légsebesség stb.) jelentősen befolyásolják azokat a bélyegeket, amelyekkel „ránézésre” különbséget lehet tenni az egyes fajták között. Ebből kifolyólag a fajtavédelmi folyamatban a hagyományos morfológiai alapú fajtaleírás mellett, a jövőben molekuláris biológiai módszerek használatát is hangsúlyosabbá lehet tenni.
Az első kétspórás csiperkegomba-hibridek (Horst U1 és a Horst U3) óriási hatással voltak a világ gombatermesztésére. Ez a komoly előrelépés dr. Gerda Fritsche (Mushroom Experimental Station, Horst) nemesítő munkájának volt köszönhető. Ezek a hibridek voltak az elsők, amelyek 1980-ban a holland nemzeti Plant Variety Protection által védettséget kaptak. Egy-két évvel ezen hibridek megjelentését követően, olyan „új” hibridek jelentek meg a piacon, amelyeket nem igazán lehetett elkülöníteni az U1 és U3 hibridektől.
Nagy valószínűséggel az U-hibrideket a különböző csíragyártók leoltották és más néven forgalmazták. Diszkrét morfológiai bélyegek hiányában abban az időben nem lehetetett egyértelműen bizonyítani az U-hibridek és a piacon megjelent „új” hibridek azonosságát vagy különbözőségét (akkoriban még a molekuláris biológiai módszerek koránt sem voltak elterjedtek, mint ma). Később végzett genetikai vizsgálatok nyomán megállapítható volt, hogy nincs, vagy alig van különbség a fajták és a Horst U-hibridek között. Ez azt is valószínűsíti, hogy a ma használt csiperkegomba-hibridek jelentős része a Horst U-hibridekből származnak.
Napjainkban a gombanemesítésben és csíraforgalmazásban érdekelt cégek részéről jogosan felmerülő igény, hogy a növényfajtákhoz hasonló oltalomban részesüljenek az új gombafajták. Természetesen a fajtavédelemmel kapcsolatban bőségesen akadnak még szakmailag megoldatlan kérdések, de a megoldásra való nemzetközi törekvés előbb-utóbb megoldást fog találni a problémára.
A növényi- és gombafajták regisztrációját az Európai Unióban a CPVO (Community Plant Variety Office) nevű szervezet végzi. A szükséges vizsgálatok fajokra lebontva a szervezet honlapjáról elérhetőek (http://www.cpvo.europa.eu/). A fajták védelmére, nemesítői jogok kialakítására alakult nemzetközi szervezet, az UPOV (International Union for the Protection of New Varieties of Plants – http://www.upov.int) szintén jelentősen támogatja a gombanemesítői munkát.
A CPVO adatbázisában 1981. óta összesen 27 csiperkegomba-fajta szerepelt, ezek közül többnek lejárt a regisztrációja, vagy azt a fajtatulajdonos visszavonta. Érdekesség, hogy jelenleg a hazánkban legnagyobb mennyiségben termesztett fehér csiperkegomba-fajták (A15, 901) nem szerepelnek a listán, vagyis közösségi oltalom ezeken a fajtákon nincs (1. táblázat).
Fajta neve | Forgalmazó | CPVO regisztráció |
Fehér kalapú csiperkegomba (A. bisporus) | ||
A15 | Sylvan | nincs |
901, 931 | Lambert | nincs |
K145 | Korona | nincs |
Barna kalapú csiperkegomba (A. bisporus) | ||
Heirloom | Amycel | nincs |
Laskagomba (P. ostreatus) | ||
P80 | Italspawn | nincs |
HK35 | Sylvan | nincs |
Spoppo | Sylvan | 2006- |
K357 | Korona | nincs |
1. táblázat: Magyarországon nagyobb volumenben termesztett gombafajták |
Egyes esetekben az Egyesült Államok szabadalmi oltalma állhat a fajtákon (pl. a ’Heirloom’ barna kalapú fajtán). A regisztrációra benyújtott fajták számának utóbbi években megfigyelhető növekedésén ugyanakkor látszik, hogy a fajtavédelem ezen termesztett gombafajnál is egyre fontosabb (1. ábra). Azonban fontos leszögeznünk, hogy – különböző okok miatt – nem minden jelölt kap elismerést.
A termesztésben lévő fajták hasonlósága miatt – főleg a fehér csiperkegombánál – időnként előfordul, hogy a termesztők számára nem is ismert, hogy pontosan milyen fajtát termesztenek. Ilyenkor felmerülhet az a probléma, hogy a fajták környezeti igénye közötti különbség miatt a megtermesztett gomba minősége vagy mennyisége eltér a megszokottól. A csiperkegomba-termesztés sajátossága, hogy a termesztő (fajtahasználó) és a fajtatulajdonos (nemesítő, forgalmazó) között szinte alig van kapcsolat, közöttük a kapcsot, közvetett módon a komposztüzem jelenti.
A hazánkban évente 2.000-2.500 tonna mennyiségben termesztett laskagombából összesen 7 fajta szerepel a CPVO listáján (1. ábra). Ezek a fajták a csiperkéhez képest újnak tekinthetőek, ugyanis a legrégebbi bejelentés is 2004-es. Itt is igaz, hogy a nagyobb volumenben termesztett fajták (HK35, P80) nem szerepelnek az oltalommal védett fajták listáján.
A laskagomba esetén a fajtaválasztás problémája sokszor lényegesebb, mint a csiperkegombánál. Itt ugyanis a magas spóraszórással jellemezhető régebbi fajtákat – Nyugat-Európában – kezdik kiszorítani a csökkent spóraszórású vagy spórát egyáltalán nem képező fajták. Itt az egészségügyi kockázatok mellett a légtechnikai eszközök magas amortizációja is indokolja a spóramentes fajtákra történő váltást. A laskagombahibridek esetében is indokolt a fajtaspecifikus termesztéstechnológiák kidolgozása, ugyanis a spóramentes hibridek még több friss levegőt igényelnek a termő időszakban, a hagyományos fajtákhoz képest.
A nemesítők által bejelentett új gombatörzsek letermesztését és a fajta elismeréséhez szükséges DUS-vizsgálatokat (megkülönböztethetőség /distinctness/, egyöntetűség /uniformity/, állandóság /stability/) európai szinten jelenleg Magyarországon folytatják (2. kép).
A letermesztést kellő szakmai tapasztalattal rendelkező budafoki termelő és a Budapesti Corvinus Egyetem, az értékelést a Nemzeti Élemiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei végzik. A gombanemesítés dinamikusan fejlődő része a gombaiparnak, ezért a közeljövőben további új fajták regisztrációja várható. Az európai és hazai gombaipar elemi érdeke, hogy új, innovatív, nagy termőképességű, különféle rezisztenciával felvértezett fajták jelenhessenek meg mielőbb a gombatermesztésben, javítva annak versenyképességét.
Felhasznált irodalom
- Sonnenberg, A. S. M. (2013): Towards a better protection of new Agaricus varieties. Mush. Business, (60):38-39.
- Tasnádi, G. (1986): A csiperkegomba termesztésének fejlődése és jövője Magyarországon. Gombatermesztési Tájékoztató, (1): 7-34.
Dr. Geösel András
BCE Kertészettudományi Kar, Zöldség- és Gombatermesztési Tanszék
Dr. Szarvas József
Biokékes Kutató Kft., Korona Gombacsíra Üzem, Demjén