Az öntözési normát alapvetően az öntözés célja szabja meg, de kisebb-nagyobb mértékben módosítja a termesztett növényfaj, a termesztés módja, a talaj kötöttsége és humusztartalma is.
Az első öntözéssel célszerű kivárni, kicsit visszafogni a vizet, aminek hatására a gyökérzet a sekélyebb rétegből mélyebbre húzódik. Az így mélyebbre kényszerített gyökérzet nagyobb biztonságot jelent száraz időjárás esetén a növény vízutánpótlása szempontjából.
Az úgynevezett vízpótló öntözések – egy-két hetes fordulóval – 15 mm (pl. hagyma) és 35-40 mm (gyökérzöldségek) között változnak. Az 1-2 mm-es párásító (frissítő) öntözések gyakorisága légköri aszályos időben akár napi 3-4 alkalom is lehet.
A helyrevetett növények gyökérzete a fejlett főgyökér miatt lényegesen mélyebben helyezkedik el, mint a tűzdelt vagy palántázott növényeké (paprika, paradicsom), ebből adódóan a hatékony öntözési norma a szaporítás módjától függően eltérő.
Célszerű az öntözési normát úgy megválasztani, hogy a talajnedvesítése mindig azonos mélységbe történjen, a gyökérzetnek a különböző mélységű talajnedvesedés miatt ne kelljen átrendeződni – ami a növény oldaláról energiaveszteséggel jár.
Közismert, hogy „kicsit nem lehet a talajt nedvesíteni, csak 100%-os vízkapacitásig”. Ha kevés vizet adunk, az átnedvesedés csak sekélyen történik meg, de ott teljes mértékben. A gyakori, kisadagú öntözéssel – ami nem minden esetben cél (pl. homoktalajok) – feljebb „csalogatjuk” a gyökereket, ezzel pedig jelentősen befolyásoljuk a víz- és tápanyagfelvevő zóna elhelyezkedését.
A sekélyen elhelyezkedő gyökérzet folyamatos öntözést igényel, egy-egy kimaradt öntözés végzetes lehet, szemben azokkal a növényekkel, amelyeknek mélyebben helyezkedik el a gyökérzete. Ahol nagy biztonsággal lehet a folyamatos öntözésre számítani, ott jó a gyökérzetet sekélyen tartani (pl. cseppenkénti és szivárogtató öntözés), de ott ahol különféle okok miatt kimaradhat vagy jelentősen csúszhat az öntözési forduló, ott ebből komoly gond adódhat.
(Terbe István – Agrofórum Online)
