Utóbbi években, a zöldségtermesztésben jelentősen visszaszorult a helyrevetés, egyre több olyan növényt is palántáznak, amelyet korábban magvetéssel szaporítottak.
Gyakran előfordul, hogy a palánták a kívántnál lassabban indulnak fejlődésnek, és a későbbi növekedésük is vontatott. Egy-egy hűvös tavasz esetén érthető is, de mivel magyarázható, ha az időjárás kedvező volt a fiatal növények kirakásához, mégsem megfelelő a fejlődésük. Ennek kapcsán számos kérdés vetődik fel:
- Mi az oka a kezdeti lassú fejlődésnek?
- Miért gyenge a gyökeresedés, a gyökérképződés?
- Mi az oka a gyakran tapasztalt színelváltozásoknak, a levelek antociánosodásának, vagy a klorózisnak?
- Egyáltalán milyen tulajdonságokkal rendelkezik egy egészséges palánta?
A kereskedelmi palánta értékmérő tulajdonságait szabvány írja elő. A jó palánta nagy és egészséges, dúsan elágazó, a tápkockát és a cserepet sűrűn átszövő gyökérzettel rendelkezik. Egészséges voltát a hófehér hajszálgyökerekről lehet megállapítani, továbbá arról, hogy mentes a gyökérgubacs fonálféreg tüneteitől, az apró, gombostűfej nagyságú gumócskáktól.
Sokan annak alapján vásárolják a palántát, hogy milyen hosszú a szára. Nem a lombozat vagy a szár hosszúsága, a gyökértömeg nagysága a mérvadó. A zömökebb, rövid ízközű, de vastagabb szárú növény jobban elviseli az ültetéssel járó megpróbáltatásokat, a kedvezőtlen környezeti hatásokat. A bekötött, már terméskezdeményekkel rendelkező palánta alkalmatlan ültetésre, legfeljebb csak úgy, ha a terméskezdeményeket az ültetés előtt eltávolítjuk róla.
Nem érdemes sietni a kirakással, mert az elfagyás vagy megfázás kockázatával szemben az egy héttel korábbi ültetés még jó idő esetén is legfeljebb egy-egy nap koraiságot eredményez. A hidegtűrő fajokat, mint a salátát és káposztaféléket már március közepén-végén kirakhatjuk, de a melegigényes paprikát, paradicsomot, tojásgyümölcsöt, tököt, dinnyét vagy zellert csak a talaj menti fagyok után, pontosabban azt követően, ha a talaj hőmérséklete elérte a 10–15 C0-ot szabad ültetni. Nem kell ahhoz fagyni, hogy a palánta gyengén növekedjen, a melegigényesek elég, ha megfáznak, aminek következtében később kezdenek virágozni, rosszabbul kötnek, fejlődésük vontatottá válik.
Az elmúlt években kevésbé a talaj menti fagyok, sokkal inkább az ültetés idején, és az azt követő nagy hőség és a tűző napsütés volt káros a palántákra. Sok esetben a felmelegedett talajban (főleg homokban) a gyökerek szabályosan elégtek, a kirakott növény leveleit a tűző nap leperzselte. Ültetési szempontból ideális a meleg, de csak borús, esős idő esetén. Az erős napsütésnek csak a palántanevelés során jól edzett, a szabadföldi körülményekhez szoktatott növények maradnak meg. A meleg, az átforrósodott talaj ellen egyetlen védekezés van a folyamatos öntözés, ami ugyan hűti a talajt, de a napégés ellen nem védi a növényeket.
Az ültető ágy talaja legyen laza, nedves, és amiről sokan megfeledkeznek, kellően ülepedett. Ezt leginkább úgy tudjuk elérni, ha a szántást (ásást) – az ún. ültetőágy előkészítést – nem közvetlenül a palántázás előtt végezzük, hanem ősszel, de legalább egy-két héttel korábban, mint a kirakást. Az ültető ágy alapos beöntözésével az ülepedés elősegíthető, az üregek megszüntethetők.
Egészséges palánta, ülepedett ültetőágy esetén is a jó eredés akadálya lehet valamilyen gyomirtó szer, nagyobb mennyiségű műtrágya és bomlatlan szervestrágya is. Utóbbi két okkal gyakran találkozhatunk – vannak termesztők, kik tévesen azt gondolják, hogy a talaj ültetés előtti bőséges trágyázással elősegítik a gyökerek képződését, holott ez pont fordítva van. Az éretlen trágyából képződő ammónia, akár csak a sok műtrágya leperzseli a fejlődésnek induló hajszálgyökereket, aminek következtében a növény az erős hervadás tüneteit mutatja.
Függetlenül attól, hogy mennyire nedves vagy száraz a talaj, meg kell öntözni, be kell iszapolni a palántákat. Öntözéssel a levegőt kiszorítjuk a gyökerek mellől, így nedves talajjal érintkeznek, ami feltétele a lendületes gyökeresedésnek. A műveletet – hangsúlyozva célját – gyakran nem is beöntözésnek, hanem beiszapolásnak nevezik.
Fejlettség tekintetében legjobb a bimbós stádium, az ennél idősebb, túlfejlett növények – amelyeken már apró termések is vannak – lényegesen lassabban indulnak fejlődésnek. Ezeket az apró bogyókat, terméskezdeményeket rendszerint nem képes, még kedvező klímafeltételek esetén is megnevelni a paprika vagy a paradicsom, tanácsos őket eltávolítani.
Minél nagyobb a palánta gyökerén lévő földlabda, annál jobban ered, annál jobban elviseli a kedvezőtlenebb környezeti feltételeket. Ebből adódóan legjobbak a 10×10-es (uborka, tök, dinnye) és a 8×8-as (paprika, paradicsom, tojásgyümölcs), illetve a káposzta és a saláta esetében a 4×4 ill. 5×5-üs kockák és cserepek. A szálas, földlabda nélküli növények kevésbé bírják a kiültetéssel gyakran járó megpróbáltatásokat.
A kiültetett palánta – független a talaj tápanyag-ellátottságától, kiültetés után sárgul, a tápanyaghiány jellegzetes tüneteit mutatja. Ez különösen a szálas vagy nagyon kicsi földlabdákkal rendelkező palántákra jellemező. Ez abból adódik, hogy a palánták hajszálgyökerei a felszedéskor és ültetéskor megsérülnek, illetve még nem képesek olyan ütemben a talaj tápanyagainak hasznosítására, mint ahogy azt a levélzet igényelné. Ilyenkor valamilyen gyorsan ható, komplex műtrágya 0,3-0,5%-os oldatával lombtrágyázzunk! A lilás (antociános) elszíneződés a paradicsomra, káposztafélékre és néhány salátafajtára jellemző, amit a hideg talaj és az alacsony léghőmérséklet is okozhat.