A tápanyagellátást sokan misztifikálják, szerekre, márkákra esküsznek, holott mindennek az alapja a hatóanyag pontos megválasztása és mennyiségének kiszámítása, annak megfelelő formában és időben történő kijuttatása.
Az uborka – más zöldségfélékhez, pl. paprika vagy paradicsomhoz hasonlítva – sok nitrogént és valamivel kevesebb káliumot, továbbá egészen kevés foszfort igényel. Mezoelemekből (félmikroelemekből) kiemelendő a magnézium felhasználása, hiánya gyakran tapasztalható tünetek formájában a leveleken (1. kép). Bár mikroelemek (bór, vas, mangán, cink, réz) hiányára is érzékeny, amit jól mutat vízkultúrában való viselkedése is, mégis a szabadföldi, támrendszeres termesztésben ritkán tapasztalhatók az ebből adódó betegségek, mivel a gyakorlatban jelentős mennyiségű szerves trágyát és mikroelem-tartalmú komplex műtrágyát használnak termesztése során.
A klórérzékenységről megoszlanak a vélemények. Alaptrágyának, ősszel, főleg homoktalajon, ahol a klór a téli csapadék hatására kimosódik, használhatók az olcsóbb, klórtartalmú káliumklorid műtrágyák (40 és 60%-os kálisó), de tenyészidőben – főleg a gyorsan hasznosítható nitráttartalom miatt – jobbak a káliumnitrát típusú műtrágyák.
A kijuttatandó műtrágya-mennyiség számításakor célszerű az uborka fajlagos tápelemigényéből kiindulni, ami 3 kg/t nitrogén (N), 1,5 kg/t foszfor (P2O5) és 4 kg/t (K2O), de a mérések és számítások eredményei nagyon szórnak, ami abból adódik, hogy más-más fajtatípust termesztenek, és abból is, hogy milyen termésméretet takarítanak be.
A konzervuborka szedése általában 5 kategóriában történik (3-6 cm, 5-8 cm, 6-9 cm, 9-12 cm, 12-14 cm), de az osztályozottságot minden esetben a felvásárló szabja meg. Ebből adódóan a termésátlagok is jelentősen szórnak, noha a termesztők elsősorban a 6-9-es méretkategóriára koncentrálnak, ennek szedése számos szempontot figyelembe véve a leggazdaságosabb. Duplasoros, tápoldatos, intenzív termesztésben elérhető átlagtermés 10-15 kg/fm körül alakul, de üzemi szinten, szimplasoros technológia esetében ennél nagyobb (18-20 kg/fm, azaz 180-200 t/ha) terméseredmények is ismertek.
A fajlagos tápanyagigényből kiindulva, egy közepes (nem kiugró, 10 kg/fm) terméssel számolva a kijuttatandó trágyamennyiség hatóanyagra átszámítva:
- 300 kg/ha nitrogén (N),
- 150 kg/ha foszfor (P2O5) és
- 400 kg/ha kálium (K2O).
Technológia szempontjából kulcskérdés a trágyamegosztás, azaz az időzítés és a kijuttatás formájának kérdése. Az ősszel talajba dolgozott szerves trágya esetében ugyan hangsúlyoztuk, hogy jelentősége elsősorban a talaj szerkezetére gyakorolt hatásában van, mégis jelentős mennyiségű a tápanyag-szolgáltató képessége is. Hektáronként 50 tonna, 5 kg/fm érett sertéstrágyával számolva, az első évben lebomló, a növény számára felvehető tápanyagmennyiség (homok, homokos-vályog talajon, veszteséggel nem számolva):
~ 100 kg nitrogén (N),
~ 50 kg foszfor (P2O5) és
~ 150 kg kálium (K2O).
A fenti számítás alapján indító- és fejtrágya formájában 200 kg/ha nitrogént (N), 100 kg/ha foszfort (P2O5) és 250 kg/ha káliumot (K2O) kell kijuttatni.
Az uborkát többnyire tőzeges tápkocka formájában palántázzák, amely tápkocka foszforral jól fel van töltve (2-3 kg/m3), ebből adódóan az induláskor adott foszformennyiség lényegesen csökkenthető. Jelentősebb kimosódással a foszfor esetében nem kell számolni, sőt ott van, ahol legjobban igényli a fiatal növény a fejlődő gyökerek közvetlen közelében. (Ezért is mondható, hogy az uborka esetében a leghatékonyabb foszfortrágyázás a tápkocka feltöltése, vagyis a tápkockával adott foszfortrágya.) Még az ültetést követően, kb. 8-10 leveles fejlettségi állapotig a tápoldatot foszforral kell kiegészíteni, illetve „foszforsúlyos” komplexet kell használni. Későbbi tápoldatozások alkalmával folyamatosan csökkenthető, sőt megszüntethető a foszfortrágyázás.
Az első terméskezdemények megjelenését követően jelentősen megnövekszik a növény nitrogén és káliumigénye, amit a tápoldat összeállításával is követni kell. Nem tanácsos a gyökérperzselés veszélye miatt a koncentrációt növelni, különösen a tenyészidő elején, amikor még sokkal érzékenyebbek a gyökerek, inkább a tápoldatozások számát tanácsos sűríteni, ha a növény úgy kívánja. Előre pontos receptet adni arra vonatkozóan, hogy mikor, és hányszor, milyen töménységgel kell (szabad) az uborkát kezelni, nagyon nehéz, mivel az a hőmérséklet, a fényviszonyok, és elsősorban a növény fejlődésének függvénye. Egyetlen biztos támpont az uborka leveleinek, hajtásának színe, fejlődésének üteme, ezt kell figyelni, erre kell alapozni!
Gyakran a tápoldat töménységét százalékban (0,1-0,2%) adják meg, ami jelentősen megkönnyíti a bekeverendő műtrágya mennyiségének kiszámítását, ugyanakkor nem eléggé kedvező a növény oldaláról. Szerencsésebb EC értékben a töménységet meghatározni. Rosszabb minőségű víz esetében kevesebb műtrágya oldása tanácsos, kiváló vízminőség esetén akár 0,3-0,5%-os töménység is megengedhető, nem kell a perzselés veszélyével számolni. A műtrágyák minősége (EC értéke) is eltérő. Úgy kell a tápoldat töménységét alakítani, hogy annak EC értéke 2-2,5 mS/cm között legyen. Fiatal növény esetén, a kiültetést követően 2 mS/cm, később 2,5 mS/cm. Erős lombnövekedéskor lehet az EC értéket növelni, túlterhelés esetén csökkenteni – akár átmenetileg csak vizet és híg nitrogén oldatot adni.
Szedések idején fontos a folyamatos nitrogén- és káliumellátás. Egy kifejlett uborkanövény júniusban-júliusban képes akár napi 2-2,5 liter víz elpárologtatására is, ennek függvényében kell öntözni és tápoldatozni. Ideális eset az, amikor úgy tudja a termesztő a csepegtetőn keresztül kiadott tápoldatot (vizet) adagolni, hogy mindig azonos mélységben nedvesedik át a talaj, az öntözőhagyma átmérője közel állandó. Ilyenkor a növény az energiát nem a gyökerek helyének változtatására fordítja, hanem termésképzésre.
A legtöbb uborkatermesztő a tápanyag-utánpótlást két műtrágyára, az ammóniumnitrátra és a káliumnitrátra alapozza. A káliumnitrát különösen előnyös a hajtások fejlesztése és növekedése, a növény remontálása szempontjából. Erre gyakran van szükség a peronoszpóra jelentkezése idején, illetve azt követően, hogy az uborka ki tudja heverni a gombafertőzéssel járó sokkot.
A nitrogén alapvetően a termésmennyiségre van hatással, a kálium a minőséget befolyásolja. Káliumhiány esetén – ami a leveleken jellegzetes, érközi klorózis tünet formájában jelentkezik (2. kép) – a termésminőséget befolyásolja, optimális káliumellátás mellett a termések keményebbek, ropogósabbak, lassabban fonnyadnak.
A mikroelemek és félmikroelemek pótlása egyrészt a nagyadagú szerves trágyával megoldott, másrészt a növényvédő szerekhez kevert lombtrágyákkal pótolható. Vannak, akik a drágább megoldást, a mikroelemekkel dúsított komplexek használatát választják.
Ne tévesszen meg senkit, vannak olyan tünetek, amelyek tápanyaghiányra emlékeztetnek, de a kiváltó ok más. Ilyen a szeles időjárásban az alacsony páratartalom következtében a levélen jelentkező klorózis, súlyosabb esetben nekrózis (3. kép), vagy a magnéziumhiányra is emlékeztető atkafertőzés. Ide sorolható a túlöntözés hatására jelentkező hajtás-kivilágosodás, ami lényegében vashiány, de leghatékonyabban a víz vagy a tápoldat visszafogásával orvosolható (4. kép).