Először foltosodott, majd lehullott a kajszi levele

Agrofórum Online

Z. Gyula kérdése: Kajszifáim levelein először foltok jelentek meg, nemrég pedig hullatni kezdte a leveleit. Megmenthető még a fa?

A kajszin megjelenő kórokozók közül nem csak a monilia okozhat nagymértékű károkat. Legfontosabb lombbetegsége az apiognomóniás levélfoltosság (kórokozó: Apiognomonia erythrostoma), mely tünete kizárólag a levélen észlelhető.

Egyes évjáratokban járványszerű fellépése a nyár közepére akár teljes lombvesztést is okoz, mellyel jelentős terméskiesést okoz. A nagymértékű levélfelület csökkenés miatt az ültetvény kondíciójára és a következő évi termésére is hatással van. A kórokozó hatására 4-5 mm átmérőjű, először halványsárgás, majd később elmosódott szélű foltok jelentkeznek a leveleken. A fonáki oldalon az erezet megbarnulása, vörösödése figyelhető meg.

A foltok az idő előrehaladtával megnagyobbodnak, a levél nagy részére kiterjednek. Először vörösesbarnára, majd szürkésre színeződnek, és szinte az egész levél felületére kiterjednek. Az így kialakult foltokat sárga udvar veszi körbe. A foltok fonákán a gomba fekete, apró, kissé kiemelkedő képletei is megtalálhatóak. A beteg levelek kanalasodnak, majd lehullanak.

E levélfoltosság elleni védelem a kajszibarack növényvédelmének egyik sarkalatos pontja. Az előző évi betegen lehullott levelekben képződő spórák a tavaszi fertőzés forrásai. A fertőzési időszak április közepétől egészen június közepéig tart. Csapadékos időszakban nagyobb a fertőzés veszélye. Súlyos járvány általában az intenzív májusi esők hatására alakul ki. A kémiai védekezéseket ezért ajánlatos ennek megfelelően időzíteni.

A védekezés alapja a lehullott lomb talajba forgatása. Kémiai védekezés a virágzást követően kontakt és szisztemikus szerekkel lehetséges. A vegetációs idő alatt az első permetezést közvetlenül sziromhullást követően tanácsos elkezdeni majd június közepéig 10 naponta ismételni. A június közepétől végzett permetezésnek nincsen hatása. Vegyszeres kezelésre használhatunk mankoceb, kaptán, tiofonát-metil hatóanyagú készítményeket. A védekezés feltétele, hogy a spórák fertőzését megakadályozzuk.

Hatalmas a tavaszi fagykár sújtotta ültetvények nagysága

2020. május 14. 09:03

A március utolsó hetében és április első napjaiban az egész országra kiterjedő fagy elsősorban a kertészeti kultúrákban, különösen a gyümölcstermesztésben okozott traumát.

Betakarítás mellett a kártevőkről se felejtkezzünk meg

2018. szeptember 26. 07:30

Az őszi rezes- kénes lemosó permetezés elvégzésével, valamint a lehullott levelek összegyűjtésével és komposztálásával sokat tehetünk a jövő évi egészséges lombozat érdekében.

Fagy: nem lehet megbecsülni a kárt a gyümölcsösökben

2020. március 31. 10:00

Az elmúlt napokban az ország rendkívül sok területén tapasztalhattak éjszakai fagyokat a termelők. Dr. Apáti Ferencet, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnökét, a március végén jelentkező fagyok kihatásának értékelésre kértük fel.

Miből lesz pálinka és lekvár? Harmatgyenge a kajszitermés ...

2018. július 20. 05:04

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) növénytermesztési szakemberei közös kajszi fajtabemutató rendezvényen mutatták be a piaci igények kiszolgálására alkalmas kajszifajtákat.