Hogyan és mivel védekezzek almafáimon megjelenő kaliforniai pajzstetű ellen?

Agrofórum Online

Hogyan és mivel védekezzek almafáimon megjelenő kaliforniai pajzstetű ellen?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A kaliforniai pajzstetű (Quadraspidiotus perniciosus) főként olyan gyümölcsösökben elterjedt rovar, ahol a kártevők elleni védekezések száma alacsonynak mondható. Az intenzív növényvédelmi kezelésben részesülő gyümölcsösök esetében ritkábban találkozhatunk jelenlétével. Az almán kívül körtén, őszibarackon, meggyen, cseresznyén, szilván, galagonyán, berkenyén, egresen és ribiszkén is találkozhatunk egyedeivel. A fertőzött fákon főként az élő és elpusztult egyedek pajzsainak látványa a szembetűnő. Szívogatásukkal a fák növekedésükben jelentősen visszamaradnak, azáltal a termésképzés is csökken. Szélsőséges esetben akár a fák korai pusztulásához is vezethet jelenlétük. Alma esetében a terméseken un. lázfoltok, vagyis piros foltok is képződnek. Magyarországon évente két nemzedéke fejlődik, a fás részeken lárva alakban telelnek.

Védekezés: kiemelt jelentősége van a kártevőktől mentes szaporítóanyag megvásárlásának, mellyel terjedésük mértéke hatékonyan csökkenthető. Az almafajták kaliforniai pajzstetűvel szembeni ellenálló képessége is eltérő, még a London Pepin erősen, a Téli Arany Parmen és Jonatán csak közepesen érzékeny fajták. A kártevő felszaporodásának a párás, meleg időjárást kedvez, ezért a fák megfelelő metszése, szellős lombkorona kialakítása is elengedhetetlen az ellenük való védekezésben. Egyedszámuk a tél végén elvégzett olajos lemosó kezeléssel hatékonyan gyéríthető.

A kaliforniai pajzstetű populációk kémiai módszerekkel sebezhető állapota az áttelelt nemzedék hímjeinek és az első nemzedék lárváinak állapota. Az első nemzedék hím egyedei április végére, május elejére fejlődnek ki, rajzásuk fehér, ragadós lapok kihelyezésével nyomon követhető. A pajzs alól az első nemzedék lárváinak rajzása június elejétől kezdődik, és rendszerint a hónap közepén jelennek meg a lárvák tömegesen, de születésük akár 2 hónapig is folyamatosan eltarthat. A károsított fás részek rendszeres átvizsgálásával a lárvák rajzása jól figyelemmel kísérhető. A hímek és a mozgó lárvák megtelepedése a vegetációs időszakban házikertekben elsősorban pl. acetamiprid hatóanyag alkalmazásával mérsékelhető.

Spárgát is vethet az ősz első hónapjában - szeptemberi kerti munkák

2019. augusztus 13. 04:36

Szeptember az a hónap, amikor a zöldségeskertekből a legtöbb zöldségnövény betárolásra kerül, a gyümölcsösben pedig a nyári metszési munkálatok lezárásáról szól ez az időszak.

Jogszabályi változások a gyümölcsültetvény-telepítéssel kapcsolatban

2018. február 4. 11:48

A gyümölcsültetvények engedélyezésének feltételeit, a gyümölcsültetvény kataszter vezetésének követelményeit a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény határozza meg. A törvény 2018. január 1-i hatállyal számos ponton változott.

Sűrűn kelt vetés ritkítása is porondon van májusban - kertészeti tippek a hónapra

2019. május 23. 04:37

Elérkezett hát a május, a zöldségeskertek egyik legfontosabb és legmozgalmasabb időszaka, ugyanis ebben a hónapban kell kiültetni a paradicsompalántákat szabadföldbe - persze, ha a hőmérséklet engedi azt.

Nagy lehetőségek rejlenek a városi kertészetben

2020. május 17. 07:53

A tanulmány szerint a kihasználatlan zöld területek 10 százalékának bevonásával 87 375 embernek termeszthetnének elegendő mennyiségű gyümölcsöt és zöldséget.