Hogyan védekezzünk a levéltetű ellen?

Agrofórum Online

Kerti gyümölcsfáimon évek óta nagy számban jelennek meg a levéltetvek. Mivel permetezzek most ellenük? Hogyan lehet sikeres az ellenük való védekezés?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A gyümölcsfákon kisebb nagyobb mértékben minden évben megfigyelhető a különböző levéltetűfajok károsítása. Míg pl. alma, cseresznye, őszibarack és szilva esetében minden évben, addig pl. kajszi fáinkon csak alkalmi károsítóként vannak jelen. A levéltetvek szívogatásukkal a megtámadott növényi részek torzulását, görbülését, sodródását, a levelek hólyagosodást, sárgás vagy vöröses elszíneződést is okozhatják. Nagyobb problémát jelent azonban, hogy a levéltetvek a növényi vírusok egyik legnagyobb terjesztői.

A levéltetveket életmódjuk szerint két csoportba sorolhatjuk. Az egyik csoportba tartoznak az egygazdás (nem migráló) fajok pl. zöld alma levéltetű, fekete őszibarack levéltetű. Ezek a fajok egész vegetációs időszakban megtalálhatóak az adott növényeken, így az ellenük való védekezést egész évben fent kell tartani. A másik csoportba a többgazdás (migráló) fajok sorolhatóak, mint pl. a fekete meggy- és cseresznye levéltetű, sárga szilva levéltetű és szürke almafa levéltetű.

Ezek a fajok gyümölcstermő növényeinken telelnek, majd tavasszal itt is károsítanak. Május végén, június elején azonban nyári tápnövényeikre, lágyszárú növényekre vándorolnak. A telelésük közeledtével gyümölcsfáinkra újra visszatérnek, így tavasszal és ősszel esedékes az ellenük való védekezés elvégzése.

A levéltetvek elszaporodását már a tápanyagok utánpótlásával is befolyásolhatjuk. Főként a nitrogén mennyiségének optimalizálása, harmonikus ellátása a fontos. A tél végén és tavasszal a fakadás előtt elvégzett olajos tartalmú lemosó kezelés a telelő tojások számát gyéríti. Tavasszal a tojásokból kikelt ősanyák ellen, a károsítók megjelenésének korai szakaszában jó hatékonyságot érhetünk el a lambda-cihalotrin és deltametrin kontakt hatóanyagú készítményekkel.

A besodort levelekben élő egyedek ellen, valamint az intenzív hatásnövekedés időszakában felszívódó készítményekkel permetezzünk (acetamiprid, pirimikarb, flonikamid). Amennyiben tavaszi védekezésünk hatékonynak bizonyul, úgy a nyár folyamán már csak a betelepülő egyedek és felszaporodó utódaik ellen szükséges néhány alkalommal permeteznünk.

Erősödött a lisztharmat terjedése és megjelent a varasodás is

2020. május 12. 15:09

A kisebb esők elegendők voltak a varasodás első tüneteinek a megjelenéséhez. Ha csapadékosabb idő lenne, a fertőzés további terjedése rohamosabbá válna.

Mitől hervadnak a szilvafa levelei?

2020. május 10. 08:39

Szilvafámon zsugorodó leveleket találtam. Azt hittem hogy levéltetű, de a leveleket kifordítva a levél fonákja tiszta. A levélen sárgás csíkokban elszíneződés látható. Mi lehet a probléma?

Tömegesen rajzik a kukoricamoly, veszélyben a napraforgó is

2018. június 27. 06:19

Az elmúlt időszak időjárását a megszokottnál hűvösebb éjszakák és a mérsékelten meleg nappalok jellemezték. A nagy csapadékot hozó frontok eltávoztak a Kárpát-medencéből, eső csak szórványosan hullott. A szárazabbra fordult idő elősegíti az aratási munkákat.

A tarlórépa sárgaságvírusa (TuYV)

2020. május 22. 04:37

Az elmúlt évek elhúzódó meleg őszi időjárása kifejezetten kedvezett a levéltetvek, különösen a zöld őszibarack-levéltetű (Myzus persicae) elszaporodásának. A zöld őszibarack-levéltetű a tarlórépa sárgaságvírusának legfőbb vektora.