Hogyan védhető meg a szőlő a peronoszpórától?

Agrofórum Online

B. Szabolcs kérdése: Hogyan hat a sok csapadék a szőlő peronoszpórára? Hogyan védhető meg a szőlő?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A szőlőn előforduló betegségek közül a peronoszpóra egyes évjáratokban jelentős gondot okozhat a szőlőtermesztésben. Elsősorban meleg időben károsít jelentősen, mikor a levélfelületen tartós nedvesség figyelhető meg. Kezdetben a fiatal levelek színén 1-2 cm-es nagyságú, kör alakú sárgászöld olajfoltok alakulnak ki. A levelek fonákán fehér színű gyep jelenik meg. A foltokban a levélszövet gyors barnulása, majd száradása látható. Az idősebb leveleken a sárgászöld foltok kisebbek, erek által határoltak, szögletesek. Súlyos fertőzés esetén nagymértékű lombhullás is bekövetkezhet. A kacs is fertőződhet, színe sárgászöld lesz, a fehér színű gyep megjelenése után barnulása és száradása következik. A fürt a virágzat megjelenésétől kezdve a borsó nagyságú méretig fertőződhet. A fürtkocsány és a fiatal bogyók is sárgászöld színűvé válnak, amik felületén dús gyep jelenik meg. A bogyók később a kocsánykorona felől töppedni kezdenek, szürkülnek, majd barnulnak, később összetöppednek és elszáradnak.

A kórokozónak a 20-25 fok hőmérséklet az optimális, viszont a spórák fejlődése már 10 fok felett megindul. A legfontosabb fertőzési forrás a levélmaradványokban telelő spóra. A mozgó sporangiospórák az esőcseppek segítségével a talajhoz közeli levelekre csapódnak. A fertőzés a légzőnyílásokon keresztül valósul meg, ezért a levelek fonáka és a fiatalabb bogyók fertőződnek nagyobb mértékben.

A sikeres védekezés alapja: hatékony készítményekkel végzett megelőző kémiai védelem (fakadástól az érésig), a szakszerű zöldmunka és megfelelő tápanyagellátás. A peronoszpóra áttelelését a levelek talajba forgatásával csökkenthetjük. Csapadékos évben a szőlő növényvédelmének alapját a peronoszpóra elleni védekezés adja, ekkor május közepétől augusztus végéig a betegség ellen folyamatos kémiai védekezést kell folytatni. Esős időszakban akár 10-12 alkalommal is szükséges lehet a beavatkozás. A virágzat kialakulása és a fürtzáródás közötti időszak a legjobban veszélyeztetett. Védekezésre a kontakt (mankoceb, metiram, rézhidroxid) és felszívódó készítmények (azoxistrobin, cimoxanil, dimetomorf) használatosak. Az első két kezelésre elegendő a kontakt hatóanyagú készítmény, a virágzástól a fürtzáródásig tartó időszakban 3-4 alkalommal felszívódó készítményt kell alkalmazni, míg az utolsó 2-3 alkalommal szintén kontaktkészítménnyel kell védekezni. A kórokozók gombaölő szerekkel szembeni ellenállóságának elkerülése érdekében a készítményeket váltva alkalmazzuk.

Megjelent a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége a Hajós-Bajai borvidéken

2019. november 4. 14:08

Első ízben jelent meg Magyarország Dunától keletre eső területén, konkrétan a Hajós-Bajai borvidéken a szőlő súlyos, aranyszínű sárgaság betegségét okozó FD fitoplazma.

Ismét szőlő szerkezetátalakítási támogatás!

2018. november 7. 09:08

A szerkezetátalakítási terveket a helyi termelői közösségek készítették el az idén minden oltalom alatt álló eredet-megjelöléshez és földrajzi jelzéshez. A Magyar Államkincstár a most benyújtható egyéni terveket 2019. március közepéig bírálja el.

Foglalkoztatási felmérés készül a szőlő-bor ágazatban

2019. február 25. 09:35

A kérdőív kitöltése név nélkül történik, a felmérés technikai hátterét, az információk rendszerezését az AKI adja.