Megjelentek a burgonyabogarak, mi a teendő?

Agrofórum Online

Pár burgonyabogár már megjelent kertemben. Milyen környezetkímélő és vegyszeres védekezési lehetőségek vannak kiskerti tulajdonosok számára?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Érdeklődő!

Főként házikerti körülmények között többféle megoldás kínálkozik a burgonyabogarak egyedszámának gyérítésére. A védekezés alapját a vetésforgó betartása jelenti kerti körülmények között is. Ez a módszer nem csak a burgonyabogár, hanem más kártevők és kórokozók megelőzése ellen szintén elengedhetetlen. A mindenki által jól ismert burgonyabogár domború hátú, élénksárga színű, hátán 5-5 fekete csíkkal. Lárvája piros, narancssárga vagy hússzínű, oldalán két fekete szemölcssorral. Táplálkozásuk során a leveleket hámozgatják, nagymértékű elszaporodásuk esetén akár a teljes növényzet tarra rágását okozhatják.

Áttelelés után az imágók akkor hagyják el telelő helyüket, a talajt, amikor a hőmérséklet tartósan 10°C fölött marad. A talaj szalmával, mulccsal való takarása mozgásukat lassítja és megjelenésüket késlelteti. A takarás hatásos módszer a gyomosodás megelőzése szempontjából, ami fontos, hiszen a burgonyabogár táplálékforrásai lehetnek más, burgonyafélék családjába tartozó fajok is (pl. nadragulya). A növények közül, a burgonya mellé ülteteve, sorok közé vetve riasztó hatású pl. a kapor, zöldbab, torma és fokhagyma, amik a bogarak távoltartásában segíthetnek.

Hatékony, de időigényes és türelmes munkát igényel a bogarak kézzel való összegyűjtése, a fonáki oldalon lévő sárga tojáscsomók összenyomása. Az összegyűjtött bogarakból készített permetlé állományra permetezése is lehetséges védekezés egyes kutatási eredmények alapján.  Az összezúzott bogarak és víz 1:1 arányban hígított oldatát leszűrve, permetezővel kijuttatva az imágók távol tarthatók növényeinktől. Hatástartamuk azonban pár napon belül jelentősen lecsökken, ezért  hetente legalább egy alkalommal a kezelés megismétlése szükséges.

A vegyszeres védekezés nehézsége abban rejlik, hogy a bogarak hosszú életűek és kétnemzedékes faj lévén generációik egybeolvadnak. Egyetlen permetezéssel a tojások, lárvák és imágók egyszerre nem pusztíthatóak el. A kisekertben is használható szabad forgalmi kategóriájú készítmények közül a klorantraniliprol és a spinozad hatóanyagok engedélyezettek. 

Rózsaszín burgonya lehet a jövő slágere

2019. május 29. 12:18

Mára szinte minden zöldségnövényből nemesítettek a szakemberek különleges színű, formájú egyedeket és ez a burgonya esetében sincsen másként. Cikkünkből megismerheti az Olvasó a Shetland Black, Fleur Bleue, Apache és a Blue St. Gallen különleges burgonyafajtákat.

Nagymértékű volt hazánkban tavaly a burgonya barna gumórothadása

2020. március 18. 13:33

A megnövekedett növényegészségügyi kockázat miatt a felelős hatóság az idei évtől fokozott ellenőrzéseket végez.

Burgonya- és zöldségtermesztés tavaszi munkálatainak támogatása a megfelelő gépekkel

2019. április 11. 09:06

A burgonya és zöldségtermesztés tavaszi munkái területén elvárt a termesztés technológia igényeinek magas színvonalon megfelelő, de mindemellett költséghatékony gépek megléte, amelyek segítségével tartósan biztosítható a versenyképes, erős értékesítési háttér.

Már kapható az újkrumpli

2018. május 25. 07:14

A hazai burgonyatermesztő ágazat az áfacsökkentésért kampányol, ennek kapcsán az Agrárminisztériummal folynak a tárgyalások.