Mi a teendő a cseresznyével és a meggyel szüret után?

Agrofórum Online

Cseresznye- és meggyfám termését is leszüreteltük már. Van még a szüret után növényvédelmi teendőm velük? Mire kell ügyelni?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Érdeklődő!

Fontos, hogy a termésszüret után se felejtkezzünk el gyümölcsfáink egészségéről. Sokszor előfordul, hogy a helytelenül, szüret után magára hagyott fák kondíciója romlik a növényvédelmi beavatkozások hiánya miatt. A cseresznye- és meggyfákat továbbra is védenünk kell a gombás betegségek, főként a blumeriellás levélfoltosság kórokozója (Blumeriella jaapii) ellen. A betegség a leveleket támadja meg és túlzott fertőzés esetében akár a levelek idő előtti lehullásával a termőrügyképződés és a hajtásnövekedés leromlását, ezáltal a következő évi termésmennyiség csökkenését okozhatja. A kórokozó a levél színén apró, 1-3 mm átmérőjű kerek vagy szegletes, lilás foltokat okoz, míg a fonáki oldalán a gomba sárgásfehér képletei figyelhetőek meg.

A levélfoltok összenőnek, és a levéllemez fokozatos sárgulása, majd levélhullása is bekövetkezik. A fertőzés a fa alsó részében található leveleken kezdődik és fokozatosan halad felfelé. A kórokozó terjedésének a csapadékos időjárás kedvez, ugyanis a spórák levelekre jutásához és csírázásukhoz is a nedvesség elengedhetetlen. A szüret utáni gombaölő szeres kezelések alkalmával a készítmények közül a réz mellett a fenhexamid, ciprodinil, mankoceb, penkonazol hatóanyagú készítmények ajánlhatóak.

Növényvédelmi szempontból nagy jelentősége van a fákon maradt sérült (rothadt, szétrepedt) gyümölcsök összegyűjtésének, hiszen ezzel a monília fajok fertőzésveszélyét mérsékeljük. Az összes termés leszüretelésével és megsemmisítésével a cseresznyelégy nyüvei is gyéríthetőek, mivel így talajba jutásuk, áttelelő egyedeinek számát gyérítjük.  A lombozat védelme mellett a moníliás hajtások végét is vágjuk le, úgy, hogy az egészségesnek tűnő részből is legalább 10 cm-t eltávolítunk. A fekete cseresznye- és meggy levéltetű elleni védekezés a nyár folyamán nem indokolt, hiszen e kártevők ebben az időszakban nyári tápnövényeiken, különböző gyomnövényfajokon károsítanak. Az ősz beköszöntével a lehullott lomb talajba forgatásával vagy összegyűjtésével és a lemosó kezelés elvégzésével is a következő évi egészséget alapozhatjuk meg.

Móri meggyrázás Majával

2018. június 18. 04:15

Útnak indult Weremczuk Maja. A hajlított ponyvás gyümölcsrázót a gépbemutató turné második állomásán, Móron néztük meg.

Gépészet Képgaléria

Hogyan menthető meg a moníliás meggyfa?

2020. május 4. 14:27

Nagy méretű, öreg meggyfa teteje erősen monília fertőzött a szárazság és a virágzásban és sziromhullás után elvégzett permetezések ellenére is. Valószínűleg azért, mert ott vannak olyan régebbről ott maradt beteg ágak melyek nehezen hozzáférhetőek metszéskor. Annyi lenne a kérdésem, hogy ilyen esetben van még értelme felszívódó készítménnyel kezelni, lehet gátolni a továbbterjedést? Ha csak a mechanikai eltávolítás marad, ami jelen esetben egy ifjítással érne fel, mikor célszerű megejteni? Szüret után, vagy nyugalmi időszakban?

Együnk több meggyet!

2019. július 7. 11:47

A meggyfogyasztást ösztönző kampány a hétvégén Zamárdiban, a Balaton Sound Fesztiválon is tart, a fesztiválozók két napig kóstoltatják a meggyet.

Alanyt is válasszunk, ne csak fajtát!

2019. november 4. 13:06

A gyümölcsfák minden tulajdonságát az alany és a fajta együttesen határozza meg. Nemcsak a faméretet befolyásolja az alany, hanem minden növekedési és fejlődési jellemzőt, a gyümölcsök méretét, minőségét, érési idejét, sőt még az őszi lombhullás időpontját is.