Mi legyen a tetves, atkás leanderrel?

Agrofórum Online

S.Sándor kérdése: Leanderem levelei ragacsosak, itt-ott sárgulnak, és az egész növény "kókadt" annak ellenére, hogy folyamatosan öntözöm, tápoldatozom. Mi okozhatja ezt?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A küldött képek alapján két kártevő által okozott tüneteket is lehet találni. Az egyik kártevő, ami jól látható a hajtások végén, a levéltetű. A másik pedig a levéltünetek és apró szövedékek alapján a takácsatka.

A takácsatkák szívogatásuk következtében a leveleken apró világos pontok, szúrásnyomok jelennek meg, amik a levéllemez ezüstös elszíneződését okozzák. Jelenlétüket emellett még a pókhálószerű szövedék is jelzi a leveleken. Kifejezetten a meleg, napos, száraz helyek kedveznek felszaporodásuknak. A felszaporodásunk kb. júniusban szokott elkezdődni és júliusban már súlyos kártételre lehet számítani. A forró nyári napokon a levegő párásításával, a lombozat nedvesítésével az atkák szaporodása csökkenthető. A legjobb eredményt viszont az első takácsatka telepek megjelenésekor végzett permetezéssel érhetünk el.

Atkák ellen csak a speciális atkaölő szerek hatnak. Dísznövényeknél az atkák ellen a hexitiazox és etoxazol hatóanyagú szerek engedélyezettek. Permetezésnél a legjobb hatást akkor érhetjük el, ha a levélzet mindkét oldalát egyenlően éri a permetlé. A még jobb hatás érdekében pedig tapadás fokozó adalékanyag használata is javasolt.

A sárga színű oleander levéltetű mellett a fekete répa-levéltetű, a zöld őszibarack-levéltetű is gyengítheti szívogatásával a leandereket. A gondot nem csak szívogatásával okozza. Az általuk ürített mézharmaton hamar megtelepszik a fekete színű korompenész, ami amellett, hogy elcsúfítja a növényeket, még az asszimilációs felületet is lecsökkenti.

MA levéltetvek vírusos betegségeket is terjesztenek, ezért amint a hajtásvégeken észleljük az első levéltetű-telepeket, védekezzünk ellenük. Szerencsére a leanderen megtelepedő levéltetvek viszonylag könnyen elpusztíthatóak. Abban az esetben, ha még csak néhány levéltetű jelent meg a növények levelén, elegendő egy ronggyal letörölni őket, vigyázva a hajtások és bimbók épségére. A növényvédőszerek közül pl. az acetampirid; deltametrin hatóanyagú készítmények eredményesen használhatóak.

Tovább erősödött a gyapottok bagolylepke hernyó fertőzöttség

2020. augusztus 9. 08:02

A kedvező időjárási viszonyok hatására a szója területeken, mint ahogy más növénykultúrákban is erőteljesen felszaporodtak a takácsatkák.

Hányszor kell permetezni az almafákat?

2020. március 25. 04:36

Sz. Kálmán kérdése: Hányszor, és mikor kell permetezni az almafákat? Mik a legjelentősebb betegségei és kártevői?

Fókuszban az almalisztharmat

2018. május 24. 10:42

A gyümölcsösök aktuális növényvédelmi problémáira és a lehetséges megoldásokra hívjuk fel a szakemberek figyelmét szakcikkünkben.

Mi károsíthatja a hibiszkuszt?

2020. április 27. 10:51

A kínai rózsának (hibiszkuszanak), több kártevő állata ismert, például levéltetű, takácsatka (1-2 kép). Ez a hibiszkusz takácsatkák szívogatásától szenved (3. kép). A takácsatkák nem válogatósak így a kínai rózsán is megtelepednek. A takácsatkák nagyon kisméretűek, (átlagos testhosszúságuk 0,5 mm) ezért felismerésük nem könnyű.