Mi okozza az alma fiatal leveleinek sárgás-pirosas elszíneződését?

Agrofórum Online

J. Réka kérdése: Mi okozza az alma fiatal leveleinek sárgás-pirosas elszíneződését?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az alma jellegzetes tavaszi kártevője a közönséges levélpirosító alma-levéltetű (Dysaphis devecta). Magyarországon, az almafákon megjelenő levéltetvek közül az egyik legközönségesebb faj. Jelenlétére már áprilistól számíthatunk. A kikelő egyedek a fiatal levelek csúcsi részén szívogatnak. Károsításuk nyomán a levél széle a fonák felé sodródik, de tömeges megjelenésük alkalmával akár az egész hajtás csavarodása is előfordulhat. A besodort levél kezdetben sárgás, majd piros színű lesz. A tetvek e levelek védelme alatt élnek tovább. Erős fertőzés esetén szinte az összes levél lehullik. Tojás alakban a kéregrepedésekben telel. Tavasszal a tojásból kelő ősanyák indítják el az az évi nemzedéket. Tavasszal szűznemzéssel szaporodik, majd nyáron az ivaros alak is kialakul. A megtermékenyített nőstény tojásait kéregrepedésekbe rakja.

Az ellenük történő védekezés esetén több tényezőt is figyelembe kell venni. A harmonikus tápanyagellátással elérhető, hogy a levéltetvek kevésbé tudjanak károsítani. A sűrű lombkoronájú, túlzott nitrogénnel ellátott növények ideális élőhelyet és táplálkozási forrást biztosítanak a tetvek számára. A védekezés szempontjából alapvető fontosságú a kártevő jelenlétének korai felismerése. A rügyfakadás előtt elpusztított tojásokkal már akár több nemzedéksor kifejlődése is megállítható. A rügyfakadás után végzett védekezés ugyanezt a célt szolgálja. A házi kertekben elterjedt az az eljárás is, amikor a fertőzött ágvégeket és leveleket távolítják el, ezzel akadályozva a levéltetű tovább terjedését.

A besodródott levelekben élő egyedeknek nagy az életben maradási esélye kontakt készítmények alkalmazása esetén, mivel ezekre a helyekre a permetlé eljutása korlátozott. Az így túlélő levéltetvek rövid időn belül képesek felszaporodni. A kártevő megjelenésétől függően már a virágzás előtt ajánlott lehet a permetezés. A sziromhullás után jelentkező levéltetvek ellen felszívódó rovarölő szereket alkalmazzunk (acetamiprid, tiakloprid). Fontos kiemelni a pirimikarb és flonikamid hatóanyagú készítményeket, hiszen ezek csak a levéltetveket pusztítja, így a hasznos rovarokat kíméli. Az egymást követő permetezések alkalmával célszerű más szerkombinációt alkalmazni, hogy ne alakuljon ki a rovarok ellenálló képessége az egyes készítményekkel szemben.

A monília elleni védekezés virágzáskor

2020. március 31. 08:17

Csonthéjas gyümölcseink esetén kiemelt figyelmet kell fordítani a virágzáskor fertőző kórokozók, köztük a legveszélyesebb: monília elleni védekezésre. Ráadásul most az időjárás is hajlamosít a járvány kialakulására, hiszen a melegebb napokat hűvösebb, csapadékosabb, párás napok váltogatják, ami nagyon kedvező a monília számára.

Az alma legjava: népszerű a magyar cider

2018. szeptember 18. 08:56

Sok ideig úgy tűnt, hogy a cider és a magyar ember közti fagyos viszonyt nem lehet megtörni, amíg aztán a kétezres évek elején óvatos enyhülés kezdődött, majd egyszer csak megtört a jég, és a forró nyarak elképzelhetetlenné váltak nélküle.

Hazánkban közel 36,3 ezer hektáron van gyümölcsös az Eurostat adatai szerint

2019. február 21. 12:33

A 2017-es adatokat összegző jelentés szerint a magyarországi gyümölcsösökben valamivel több, mint 25 ezer hektáron almafák találhatók, sárgabarack 5,4 ezer hektáron, őszibarack 3,5 hektáron, körte pedig 2,3 hektáron.

Metszés tavasztól télig I. rész – mit metsszünk télen?

2019. január 30. 04:36

A fás szárú növények nyugalmi állapotban végzett metszése általában a vegetatív fejlődést segíti (leveles hajtások erőteljes növekedése), a nyár közepén végzett művelettel az erőteljes növekedésű hajtások fejlődését megállítva a generatív fejlődés lesz túlsúlyban (bőséges virágzást indukálunk).