Mi szőhette össze az almafa termését és leveleit?

Agrofórum Online

L. Ilona kérdése: Almafáim termésének felületét valami megrágta, és összeszőtte a levelekkel. Mi tehette ezt?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A sodrómolyok közül több faj (kerti sodrómoly, dudvasodrómoly, mocsári sodrómoly, ligeti sodrómoly és az almailonca) is kárt okozhat az almatermesztés során. E kártevők polifág fajok lévén az alma mellett a többi gyümölcsfajon – beleértve a bogyós gyümölcsöket is – találkozhatunk károsításukkal.

Kártételükre a kétnemzedékű sodrómolyfajok tipikus kárképe jellemző. Áttelelt hernyóik tavasszal még a rügyeket, fiatal hajtásokat károsítják. A korai táplálkozásuk során a bimbók és a virágok is károsodhatnak. A lárvák lassabb fejlődése esetében pedig már a fiatal terméseken is megtalálhatjuk jelenlétük nyomát. A fiatal megtámadott részek torzulnak, elszínesednek, elhalhatnak. A nyári nemzedék fiatal hernyói kezdetben a leveleken hámozgatnak, az idősebbek pedig a gyümölcsökön foltokat rágnak a levelek és szövedékek védelme alatt. A rágásuk helye rendszerint szabálytalan, sekélyen elhelyezkedő és kisebb kiterjedésű.

Évente két nemzedékük fejlődik. A korai kitavaszodás, a hosszú és meleg nyár kedvez elszaporodásuknak. Első nemzedékük rajzása kb. május végétől július elejéig tart, a második nemzedékük rajzása pedig július vége és szeptember eleje közé tehető. A lárvák a korona és a törzs védett helyein telelnek, a fás részek repedésein.

A kártétel megelőzése szempontjából elsődleges fontosságú az áttelelt hernyók elleni védekezés. Tavasszal a növényvizsgálat során észlelt táplálkozni kezdő hernyók ellen védekezhetünk leghatékonyabban. A nyári időszakban pedig a fiatal hernyók tömeges jelenlétének idejére célszerű időzíteni a kezelést. Az imágók rajzása ekkor feromoncsapdákkal előrejelezhető. A nyári védekezést a sodrómolyok ellen az alma esetében célszerű összehangolni az alma jelentős kártevőivel, az almamoly és az üvegszárnyú almafalepke elleni védekezéssel (acetamiprid, lambda-cihalotrin). A szürethez közeli időpontban fontos, hogy a készítmény élelmezés-egészségügyi várakozási idejét minden esetben betartsuk!

A közönséges takácsatka károsításának hatása a szója beltartalmi összetevőire

2019. március 25. 08:47

A szója, az EU törekvéseinek köszönhetően egyre növekvő vetésterülettel bír Magyarországon is. A szója beltartalmi paraméterei közül a fehérjetartalom (38-40%), és az olajtartalom (18-22%) a meghatározó.

Milyen lárva károsítja a füge termését?

2019. november 11. 15:02

Cs. Jenő kérdése: A füge termésében apró, fehér lárvákat találtam. Milyen kártevő lehet ez?

Ősszel is támad a poloska és a borókaszú

2018. október 18. 02:38

A kertekben ősszel is jelentős a zöld vándorpoloska, az ázsiai márványos poloska és a borókaszú kártétele, az ellenük való védekezés azonban igen nehéz feladat.

Tovább fokozódik a mezei pocok és a vetési bagolylepke kártétele

2018. október 17. 08:54

A mezei pocok kártétele most elsősorban az évelő pillangós területeket, az őszi káposztarepce és kalászos vetéseket fenyegeti, mert a rágcsálók betelepedése már megindult az árokpartok, ruderális területek irányából. Az őszi káposztarepce területeinken pedig fokozódik a vetési bagolylepke lárvájának a kártétele is.