Mikor tehetjük ki a leandereket tavasszal a kertbe?

Agrofórum Online

Sz. Balázsné kérdése: Lassan itt a jó idő, mikor tegyem ki leandereimet a kertbe? Hogyan ápoljam?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A fagyos napok elmúltával, amikor a nappali hőmérséklet már tartósan eléri a 15 fokot, és a hőmérséklet már nem csökken mínusz 5 fok alá újra kihelyezhetők kertjeinkbe a leanderek. Ez általában március vége és április eleje között szokott megtörténni. Épségének megőrzése érdekében azonban törekedjünk a fokozatosságra. Főként a napfényhez és a hőmérséklet változásához való hozzászoktatásának van kiemelt jelentősége. Lehetőség szerint elsőként félárnyékos helyre tegyük növényeinket. Minél később helyezzük ki őket, annál fokozottabban ügyeljünk a napsütésre, hiszen az egyre erősödő napsütésben levelei könnyedén megéghetnek. A megkésett kihelyezés esetében, ha félárnyékos helyet nem tudunk biztosítani számukra, árnyékolásáról pl. takarással is gondoskodhatunk, ami főként a déli órákban lehet szükséges.

Nyáron viszont már az árnyékot nem kedveli, ezért végleges helyét úgy válaszuk meg, hogy a lehető legtöbb napsütés érje. Tavasszal a tápanyag utánpótlásáról és átültetésről is gondoskodni kell amennyiben kinőtte cserepét, ha nem ültetjük át a hiányzó földjét pótoljuk. Egészen őszig hetente egyszer szükséges a tápoldatozás, míg fel nem készítjük újból a telelésre. Nyáron bőséges vízellátást igényel, forró és száraz napokon akár kétszer is öntözhetjük.

A növények kihelyezésekor növényvédelmi szempontból is érdemes a leanderek átvizsgálása. Gyakran előfordul, hogy a teleltetés folyamán, az ősszel még egészséges növények pajzstetvekkel fertőződnek. A pajzstetvek kis egyedszámú előfordulása esetében, elegendő a levelek szappanos vízzel való lemosása. Nagymértékű elterjedésükkor már rovarölő szeres (olajtartalmú készítmények, acetamiprid) kezeléssel védekezzünk. A száraz nyári napok az atkák elszaporodásának kedveznek, felszaporodásuk kb. júniusban szokott elkezdődni és júliusban már súlyos kártételre lehet számítani, ilyenkor a levegő párásításával, a lombozat nedvesítésével az atkák szaporodása csökkenthető.

A levéltetvek is megjelenhetnek lombozatán. Szívogatásuk mellett nagy gondot okoz az általuk ürített mézharmaton megjelenő korompenész, ami amellett, hogy elcsúfítja a növényeket, még az asszimilációs felületet is lecsökkenti. Szerencsére a leanderen megtelepedő levéltetvek viszonylag könnyen elpusztíthatók. Abban az esetben, ha még csak néhány levéltetű jelent meg a növények levelén, elegendő egy ronggyal letörölni őket, vigyázva a hajtások és bimbók épségére. Tömeges megtelepedésük esetében acetamiprid, deltametrin, flonikamid hatóanyagú készítményekkel védekezhetünk.

 

Kulcskérdés a vízkészletek megőrzése és fejlesztése

2019. június 19. 16:33

Az országban 111 ezer hektárt öntöznek, jelenleg a művelt mezőgazdasági területek 1,7 százalékán folyik öntözéses gazdálkodás, az öntözött területek 80 százaléka szántóföldi művelés alatt áll.

Fenntartható, ellenőrizhető öntözést kell kialakítani

2018. szeptember 21. 08:29

Engedély nélkül ki ellenőrizhetné, hogy a fúrás valóban megáll-e 80 méternél, vagy egy kontármunka következtében már az ország számára stratégiai fontosságú, ma még tiszta ivóvízbázist szennyezzük-e?

Az öntözésfejlesztés gátjai Magyarországon II. rész

2018. március 29. 09:47

Az eddig beadott pályázatokkal kapcsolatosan elmondható, hogy voltak páran azon szerencsések, akik már saját kockázatukra megvalósították a beruházást. Ők jártak jól!

Mi a különbség az egynyári és kétnyári dísznövények ültetésében és gondozásában?

2019. január 22. 09:55

Az egynyári és kétnyári dísznövények esetében az optimális ültetési körülmények és gondozási munkálatok különböznek. A cikkben áttekintjük az alapokat: mi a különbség az egyes csoportokba tartozó dísznövények között, mire érdemes figyelni az ültetésükkor és gondozásuk során, valamint milyen növényfajok és -fajták tartoznak ide.