Milyen kórokozó fertőzheti szüret után a cseresznyét?

Agrofórum Online

J. Erzsébet kérdése: A cseresznyefám gyümölcsei már letermettek. Milyen növényvédelmi teendőkre van még szükség a nyár folyamán? Mire figyeljek oda?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Nagyon fontos, hogy a szüret után is figyeljük, megóvjuk gyümölcsfáinkat a betegségektől. A következő évi megfelelő termésmennyiség szempontjából elengedhetetlen a fák kondíciójának megtartása, télre való felkészítése.

A cseresznye esetében kiemelt jelentősége van a blumeriellás levélfoltosságot okozó kórokozó (Blumeriella jaapii) elleni védekezésnek a szüret utáni időszakban is. A tünetek leggyakrabban a levélen jelentkeznek, ritkábban a gyümölcsök kocsányán is. A levél színén apró, 1-3 mm átmérőjű kerek vagy szegletes, lilás foltok képződnek. A levél fonáki oldalán a gomba sárgásfehér képletei figyelhetők meg. Az idő előrehaladtával a levélfoltok összeolvadnak. A levéllemez fokozatos sárgulása, majd végül a levélhullás is bekövetkezik. Súlyos esetben akár a fák teljes lombjukat is elveszíthetik. A fertőzés a fa alsó részében található leveleken kezdődik és fokozatosan halad felfelé. A korai lombhullás következtében gyengül a hajtásnövekedés, csökken a termőrügyképződés és romlik a fák kondíciója.

A betegség kialakulását és terjedését döntő módon befolyásolják az időjárási viszonyok. A fertőzéshez nedvességre van szükség, ugyanis a spórák vízcseppekkel jutnak a levelekre, és ottani csírázásukhoz is elengedhetetlen a víz. A spórák csírázáshoz 21 °C optimális, 15 °C alatt és 27 °C felett csíraképtelenek. Éppen ezért nedves, csapadékos tavaszt követően fokozódik a járványveszély.

A kórokozó a lehullott levelek fonákán található sötétbarna, pontszerű, kiemelkedő képletek formájában telel. A spórák szóródására már általában áprilistól (lombfakadás) számíthatunk. A kórokozó spórái a felcsapódó vízcseppekkel kerülnek a levelekre, és a légzőnyílásokon keresztül hatolnak be a levelekbe. Egy-két hét (10-12 nap) lappangási idő után jelennek meg a betegség tünetei. A védekezés alapja a lehullott lomb talajba forgatása, mellyel a következő évi fertőzésveszélyt csökkenthetjük. A tavaszi fertőzések ellen a valós veszélyhelyzetnek megfelelő kémiai védelem mankoceb, boszkalid, piraklostobin hatóanyagú gombaölő szerekkel valósítható meg. A termés betakarítása után a levélbetegségek ellen lombpermetezésre az előbb felsorolt készítmények szintén felhasználhatóak.

Visszatér a nyári meleg, záporokra továbbra is számítani kell

2018. június 17. 18:33

Csütörtökön a sok napsütés mellett helyenként alakulhat ki zápor, zivatar. A szél csak zivatarban erősödik meg.

Mi lesz így a kukoricával? - Jövő héten tovább fokozódik a kánikula

2018. augusztus 5. 16:33

A következő napokban fokozódik a kánikula, akár 36 fokig is emelkedhet a hőmérséklet. Sok napsütés várható, de a jövő héten is lehetnek záporok, zivatarok.

Csapadékosabb és hűvösebb idő várható a jövő héten

2018. május 13. 17:33

Többször várhatóak záporok, zivatarok, a maximumok pedig jellemzően inkább 20 fok körül, sőt több helyen az alatt alakulnak.

A jövő héten már lehet haladni a mezőgazdasági munkákkal

Ezen a héten még sok felhő, többszöri eső, zápor, zivatar várható, de már kevesebb mennyiségben, mint eddig. A jövő héten aztán szárazra fordul az idő, újra lehet majd haladni a mezőgazdasági munkákkal.