Mire számíthat, aki diófát telepít?

Agrofórum Online

S. László kérdése: Kertembe diófát ültetnénk, milyen növényvédelmi problémákra számíthatok?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Évtizedekkel ezelőtt a dió betegségeiről, növényvédelmi problémáiról aligha volt szó, ma azonban sok jelentős kártevő és kórokozó veszélyezteti a diófákat. Az almamoly (Cydia pomonella), a dió egyik legfontosabb kártevője, a lárvája a gyümölcsöt károsítja, a gyümölcs felületén rágcsálék és nyílás található. Az ellene való vegyszeres védekezés alapja a feromoncsapdázáson alapuló helyes permetezési idő megválasztása.

A kártevő elleni védekezést a tömeges lárvakelés idejére kell időzíteni, ami a rajzástól számított 7–10 nap (acetamiprid, lambda-cihalotrin, tiakloprid). A kártevő a talajban, fakéregben, mumifikálódott gyümölcsökben telel át. Gyakorta előforduló kártevő a dió nemezes gubacsatka (Aceria erinea). Kártételének következtében a levél fonákán nemezes foltok képződnek, a levél színe felé felhólyagosodnak. A dió szemölcsös gubacsatka (Aceria tris­triata) kártétele nyomán, a levélen szemölcsök figyelhetőek meg, melyek sok esetben a termésen is kialakulhatnak. Az atkák ellen a tél végi olajos lemosó permetezés ajánlott.

A dió gnomóniás betegsége (Gnomonia leptostyla) lomb és gyümölcshullást okoz. A leveleken és hajtásokon pár mm nagyságú, barna szegélyű foltok képződnek. A gomba a fertőzött levelekben és termésburkokban telel át, ezért a lehullott levél összegyűjtése és megsemmisítése fontos lépés. A lombhullás után a kórokozó telelésének megakadályozása érdekében vegyszeres permetezés javasolt. A tenyészidőszakban a dió virágzása után szintén indokolt lehet a kémiai beavatkozás (mankoceb). A dió baktériumos feketedése (Xantho­monas juglandis) a dió minden részét megfertőzi (levél, hajtás, gyümölcs). A terméseken apró foltok képződnek, amelyek gyorsan növekednek, besüppednek, elfeketednek. Az elhalás behatol a termésekbe is, megfertőzi a magot, megfeketednek, összeszáradnak és lehullnak.

A leveleken kezdetben szögletes, vizenyős, később nekrotikus foltok keletkeznek. Terjedésének a nedves körülmények kedveznek. A kórokozó a fertőzött növénymaradványokon, ágrészeken telel át. A betegség ellen hatékony megelőző módszer a tavaszi lemosó permetezés. Virágzás előtt egyszer, a virágzást követően pedig egy vagy két alkalommal javasolt a kémiai beavatkozás réztartalmú készítményekkel.

A repce őszi gyomirtása FMC technológiával

2018. augusztus 22. 07:34

A fiatal repcét elnyomhatják gyomnövényei, ennek következtében nehezebben fejődnek, felnyurgulnak és könnyebben kifagyhatnak, később pedig ellehetetlenítik a veszteségmentes betakarítást.

A Laudis felhasználásának lehetőségei, tapasztalatai a csemegekukorica gyomirtásában

2019. április 28. 04:46

A Laudis azon kevés gyomirtó szerek egyike, amely engedélyeztetése, regisztrációja párhuzamosan folyt a különböző termesztési célú kukoricákban (hibrid-előállító vonalak, takarmánykukorica és csemegekukorica), és felhasználási engedélyét együtt is kapta meg a különböző termesztési célú kukoricákban.

Zamir és Mavrik

2018. december 20. 09:32

Biztos lehet a hatékonyságukban: közös erővel a repce – és a méhek – védelmében.

Méhkímélő növényvédelem

2020. április 8. 14:48

A növényvédelmi munkálataink során kiemelt fontosságú a beporzó rovarok védelme, melynek szabályait a 43/2010 FVM rendelet 15. §-a szabályozza hazánkban. Ez alapján a növényvédő szerek felhasználását szabályozó engedélyokiratban is külön tételként felsorolják az adott készítmény méhekre gyakorolt hatását, besorolását, ezek az adatok a szerek csomagolásán olvashatók.