Mit tehetünk a kaliforniai pajzstetű ellen?

Agrofórum Online

S. István kérdése: Egres bokraim fás részén sötét színű, gyűrűs rajzolatú pajzstetveket találtam. Mit tehetek ellene?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A megjelent tünetekért a kaliforniai pajzstetű (Quadraspidiotus perniciosus) a felelős, ami egy sok tápnövényű faj. Legkedveltebb tápnövényei közé a ribiszke, cseresznye, meggy, alma, körte, szilva, galagonya a berkenye és az egres is beletartozik. Ezen kívül egresen gyakori a közönséges teknőspajzstetű (Parthenolecanium corni) jelenléte is.  A kaliforniai pajzstetű károsításának hatására a növények hajtásnövekedése lassul, a korona felső részén található vesszők csúcsának száradása is megfigyelhető.

A súlyosan károsított növények törzsén, ágain és vesszőin a kaliforniai pajzstetű pajzsai nagy számban előfordulnak, azt kéregszerűen borítják. A megtámadott fák, bokrok kondíciója romlik, majd súlyos kártétel esetén pusztulást is okozhat. Hazai körülmények között két nemzedéke fejlődik. A lárvák telelnek át a fák kérgén, majd tavasszal folytatják szívogatásukat és rendszerint április végére, május elejére fejlődnek ki teljesen. A pajzs alól kirajzó szárnyas hímek felkeresik a pajzs alatt élő nőstényeket és megtermékenyítik azokat. A pajzs alól az első nemzedék lárváinak rajzása június elejétől kezdődik, és rendszerint a hónap közepén jelennek meg a lárvák tömegesen. A rajzó lárvák a növényen vándorolnak és letelepedésre alkalmas helyet keresnek. A letelepedés után a lárva elveszti helyváltoztató képességét és megkezdi a pajzs kialakítását. A nőstények pajzsa kerek, koncentrikus rajzolattal, a hímek pajzsa hosszúkás, excentrikus rajzolattal.  A kártevő felszaporodásának a párás, meleg időjárást kedvez. A téli és a kora tavaszi alacsony hőmérséklet a lárvák egyedszámát csökkenti.

Védekezés: az újonnan vásárolt növények szaporítóanyagával szemben támasztott növény-egészségügyi követelmény lényeges pontja a kaliforniai pajzstetűtől való mentesség. Az első nemzedék rajzása fehér, ragadós lapok kihelyezésével nyomon követhető. A károsított fás részek rendszeres átvizsgálásával a lárvák rajzása jól figyelemmel kísérhető. A kaliforniai pajzstetűvel már fertőzött köszméte védelmére a nyugalmi időszakban a fiatal, telelő lárvák ellen irányuló lemosó permetezés elvégzése elengedhetetlenül fontos. A védekezésre az olajtartalmú rovarölő szerek használhatóak, amik nagy folyadékmennyiséggel kijuttatva hatásosak

Káros-e a liliombogár?

2020. május 27. 06:37

Évek óta, minden évben megjelenik a két tő liliom virágomon egy szép, kisméretű, megnyúlt piros bogár május elejétől. Más növényen eddig nem láttam. Mi lehet ez és káros-e?

Mit érdemes tudni a császárfáról?

2020. szeptember 21. 10:23

Hova, mikor és hogyan ültessünk császárfát?

Mi legyen a tetves, atkás leanderrel?

2019. augusztus 9. 12:06

S.Sándor kérdése: Leanderem levelei ragacsosak, itt-ott sárgulnak, és az egész növény "kókadt" annak ellenére, hogy folyamatosan öntözöm, tápoldatozom. Mi okozhatja ezt?

A termelők érzik a digitalizáció szükségességét - Interjú Hadászi Lászlóval

2018. november 30. 13:33

Érdemes leszögezni, hogy a precíziós gazdálkodásnak csak egy része az, hogy milyen műszaki tartalommal valósul meg, vagyis milyen gépeket használnak a gazdálkodók. Bár nagyon fontos, de nem attól precíziós a gazdálkodás, hogy olyan a géppark. De kétségtelenül növekszik ez a szegmens, az elmúlt négy-öt évben indult meg érdemben az ilyen típusú eszközök vásárlása Magyarországon.