Mit tehetünk a liszteske ellen?

Agrofórum Online

Minden évben megjelenik kertemben a liszteske, mit tehetnék ellene?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A liszteske, vagyis az üvegházi molytetűt (Trialeurodes vaporariorum) sokak által ismert kártevő, mely a levelek fonáki oldalán él, pár mm nagyságú és fehér színű. A kártevő elsősorban a magas páratartalmat és hőmérsékletet kedveli, ezért gyakori üvegházi és szobai kártevő. A fertőzött palántákkal azonban a szabadba is kikerülhet, ahol az őszi fagyokig számos zöldségfélét és virágot is károsíthat pl. paradicsom, paprika, uborka, tojásgyümölcs és cserepes dísznövények (pl. muskátli, hibiszkusz, begónia).

A molytetvek a levelek szívogatásával és a vírusok terjesztésével sok gondot okozhatnak a kerttulajdonosoknak. Az általuk ürített mézharmat miatt a növények levelei ragacsosak, fényesek lesznek. Jelenlétüket azonban sokszor csak akkor észlelik, amikor a növény mozgatása következtében a fehér molytetvek tömegesen felrepülnek. Hőmérséklettől függően évente sok, akár 10-14 nemzedéke is fejlődhet. Szabadföldön is súlyos mértékű felszaporodása figyelhető meg elsősorban a nyár második felétől.

Tápnövényei között gyomnövények is szerepelnek többek között, ezért a kert gyommentesen tartása is a védekezés alapját képezi. Gyors fejlődése miatt káros mértékű elszaporodásuk rovarölő készítményekkel nehezen oldható meg. Ennek oka az, hogy elsősorban az imágók és a fiatal lárvák érzékenyek a rovarölő készítményekre. A levél fonákán bölcsőkben elhelyezkedő lárvák viszont már védettebbek a viaszbevonatuk miatt. A kémiai védekezéssel akkor lehetünk eredményesek, ha már a korai megjelenés fázisában sikerül elkezdenünk. A kártevő jelenléte könnyen ellenőrizhető a levelek hátoldalának folyamatos szemrevételezésével.

A házikertekben is engedélyezett III. forgalmi kategóriájú rovarölő szerek közül a   cipermetrin, lambda-cihalotrin és acetamiprid hatóanyagok engedélyezettek. A megfelelő hatás érdekében, főként káposztafélék esetében a permetléhez tapadásfokozó adalékanyag hozzáadása ajánlott. Kiskerti körülmények között az imágók nem száradó ragasztóval bekent sárga színcsapdával is hatékonyan gyéríthetők.

Mitől foltosodik a kecskerágó?

2020. július 2. 04:37

Kecskerágóm levelein fehér foltok jelentek meg, egyre gyorsabban terjed. Mi okozhatja ezt és mivel védekezhetek?

A termelők érzik a digitalizáció szükségességét - Interjú Hadászi Lászlóval

2018. november 30. 13:33

Érdemes leszögezni, hogy a precíziós gazdálkodásnak csak egy része az, hogy milyen műszaki tartalommal valósul meg, vagyis milyen gépeket használnak a gazdálkodók. Bár nagyon fontos, de nem attól precíziós a gazdálkodás, hogy olyan a géppark. De kétségtelenül növekszik ez a szegmens, az elmúlt négy-öt évben indult meg érdemben az ilyen típusú eszközök vásárlása Magyarországon.