Mitől foltos az őszibarack levele?

Agrofórum Online

Sz. Imréné kérdése: Az őszibarackfáim levelén apró, kerek, sárgás foltosodás figyelhető meg, hogyan előzhetném meg továbbterjedését?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos:

A betegség az őszibarack sztigminás betegsége (Stigmina carpophila) vagy más néven levéllyukasztó betegségnek is hívják. A kórokozó a csonthéjas kultúrákon, többek között a kajszin is megjelenhet. Őszibarackon főként a levélen de a hajtáson, gyümölcsön is megjelenhetnek a tünetek.

A levélen pár mm átmérőjű, kerek, sárgászöld, majd később elbarnuló foltok láthatók. A foltok szegélye, rendszerint keskeny és barna, majd az idő múlásával a foltok közepe kiesik, szegélyük azonban megmarad. A hajtásokon a rügyek körül 5–10 mm ovális, barna foltok jelennek meg, majd a nyár vége felé a folt közepe fokozatosan kivilágosodik.

A fertőzött vesszők bőrszövete felrepedezhet, ha a folt a vesszőt körülöleli, akkor a vessző elszárad. A tünetek idővel a gyümölcsökön is megjelennek. A terméseken 1–2 mm átmérőjű, kerek, liláspiros színű foltok jelennek meg, később közepük kiemelkedik, szélük pedig liláspiros színét megtartja.

A kórokozó a lehullott levelekben és fertőzött fás részeken telel, ami a fertőzés forrása is lehet. Az áttelelő képletei akár 2 évig is fertőzőképesek maradnak, a hideget és kedvezőtlen körülményeket is jól viselik. Terjedésének a csapadékos tavasz rendkívül kedvező. Az ellene való védekezést már a fák metszésekor megkezdhetjük a beteg vesszők eltávolításával.

Fontos a lemetszett fás részek megsemmisítése is. A rügypattanás előtt végzett nagy lémennyiségű rezes (rézoxiklorid) lemosó permetezéssel kora tavasszal hatékonyan védekezhetünk. A fiatal levelek már virágzáskor fertőződhetnek, ezért is fontosak a bimbós állapotban, a virágzás előtt és a közvetlen sziromhullás után végzett permetezések.

Ebben az időszakban a moníliás betegséggel egybekötve e kórokozó ellen is védekezhetünk. A vegetációs időszakban a vegyszeres védekezésre használhatóak pl. mankoceb, kaptán, klórtalonil, folpet, ciprodinil, tebukonazol hatóanyagú szerek. Nagyobb mértékű megbetegedés esetén ősszel, közvetlenül lombhullás előtt célszerű rézhidroxid vagy rézoxiklorid tartalmú szerrel permetezni.

A lehullott levelet összegyűjtésével csökkenthetjük a fertőzési forrást, hatásos lehet talajba forgatásuk, bomlásuk elősegítése is.

Beszámoló a Növényvédelmi Klub „Fás részeket károsító kártevők előrejelzése csapdázással” témájú előadásáról

2019. szeptember 12. 04:36

A Magyar Növényvédelmi Társaság Növényvédelmi Klubja által szervezett 397. előadáson vettünk részt szeptember 2-án, a NÉBIH Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóságának Budaörsi úti telephelyén.

Ez már igazi növényvédelmi szezon a szántókon és a gyümölcsösökben is

2018. április 20. 06:54

A meleg idő országszerte robbanásszerűen virágba borította az őszi káposztarepce táblákat és a gyümölcsös kerteket. A természet igyekszik behozni lemaradását.

Újdonság a Syngenta kínálatában - nemcsak véd, többletet is ad a kalászosnak

2019. január 24. 09:54

Több éves kutató- és fejlesztőmunka eredményeként a kalászos gabona területén 2019-től elérhető a gazdálkodók számára az Elatus Era. A készítmény a rozsda, a szeptória, a foltbetegségek és a fuzárium ellen is sikerrel vethető be, emellett markáns zöldítő-termésnövelő hatással is rendelkezik.

Az étkezési paprika növényvédelme - növénykórtani problémák (2/1.)

2019. március 28. 09:17

A hajtatott paprika legfontosabb növénykórtani problémái között szerepel a paradicsom bronzfoltosság vírus (TSWV), amelynek terjesztésében a nyugati virágtripsz játszik szerepet.