Mitől foltosodott az égerfa levele?

Agrofórum Online

Szívlevelű égerfám levelein furcsa elváltozások jelentek meg a nyár végén, hátoldalukon sárgás, vöröses bevonatú foltok, a levél színén a foltok kiemelkednek. Semmi mozgó állatot nem látok rajta. Mi ez, hogyan védekezhetek ellene?

Aki válaszol:

Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus 

A szívlevelű égerfa (Alnus cordata) nem rég óta divatos, kertépítők által kedvelt fafaj. Sorfaként és parkokba szoliterként is ültetik. A tünetek, amit kérdésében ismertetett, az éger nemezes gubacsatka fertőzésére utalnak. Idén a főváros több parkjában nyár közepén észleltem először kártételét, a kémiai védekezés ellenére még szeptember végén is láthatóak voltak frissen fertőzött levelekkel teli fiatal hajtások.

Miről ismerhető fel? A levelek hátoldalán 1-2 mm-es többnyire kör alakú szöszös bevonatú telepek jelennek meg, kifejlődve élénk sárgás, vöröses színnel Színe alapján gyakran rozsdabetegségnek vélik. A foltok a levél színe felé kiemelkednek dudorodás formájában. Gyakran a fák szinte minden hajtása, és azok leveleinek többsége fertőzött, károsodott. A szövedékben élnek az apró, szabad szemmel nem látható hosszúkás, megnyúlt alakú álatkák. Méretük miatt csak mikroszkóppal vizsgálhatók, mutathatók ki. A kártétel nem egyszerűen esztétikai probléma, bár vitathatatlan, a fertőzött fa díszítő értékét elveszíti. Erős fertőzésnél a károsított levéllemezek asszimilációja, anyagcseréje korlátozott, ami a hajtásnövekedést és a rügyfejlődést is gátolja, tehát a következő évi lombkorona alakulását kedvezőtlenül befolyásolja. Bár a kártétel hasonlít a szőlő, dió és hársfa levelein előforduló nemezes gubacsatka kárképéhez, de a felsorolt növények mindegyikét más-más gubacsatka faj fertőzi.

Rügypikkelyek alatt és azokon, valamint a fakéreg repedéseiben telelnek át a gubacsatka egyedek, és kora tavasszal rügypattanáskor kezdik aktív életüket Gyakran előfordul, hogy az árusított fák fertőzöttek és a gubacsatkák a fákkal kerülnek kiültetésre. A levelét vesztett fákon a gubacsatka nem észlelhető. Ez magyarázza az első évben észlelt erős fertőzést.

Kémiai védekezésre ajánlható a paraffinolaj tartalmú tél végi, rügypattanást követő lemosó permetezés. Későbbiekben, a vegetációs időszakban a lombon megjelenő első gubacsatka telepek, foltok észlelését követően mihamarabb történjen meg a lombpermetezés. Gubacsatkák esetében csak a felszívódó hatású atkaölő szerek hatásosak. Dísznövényeknél az abamektin hatóanyag tartalmú szerek engedélyezettek. Erős fertőzés esetén ismételt kezelések lehetnek szükségesek. Enyhe fertőzésnél a beteg hajtások időben történő levágása és megsemmisítése is elegendő lehet.

Kutatás és fejlesztés a jövő biológiai növényvédelméért

2018. május 15. 08:23

A mediterrán országokban mára a hajtatott paprikában 100 %-os a biológiai növényvédelem aránya, paradicsomban is már 70 %. Vajon mi lehet a biológiai növényvédelem sikerének titka?

Kezdődhet a fejtrágyázás és a gyümölcsfák tisztogatása

2018. február 26. 16:04

Hiába a február végi nagy hideg, a kártevők és betegségek nem fognak tömegesen elpusztulni, a növényvédelemre ismét fel kell készülni.

Őszi tennivalók a kertben: gyepek, pázsitok gondozása, gyümölcsfák lemosó permetezése

2018. október 24. 10:55

Árnyékos részeken ebben az időszakban felütheti fejét a pázsitfűfélék lisztharmata, a különböző levélfoltosság betegségek és a rozsdagomba, ezért az első tünetek észlelésekor védekezzünk a kórokozók ellen. Sok gyümölcsféle és a szőlő már ledobta lombozata jó részét, így mind aktuálisabbá válik az őszi lemosó permetezés elvégzése.

Mitől kanalasodnak a szőlő levelei?

2020. május 26. 12:45

Királyleányka szőlőm levelei kanalasodnak, sárgulnak. A képen látható tőke idén, a szomszéd tőke tavaly is ilyen volt, az most még rosszabb állapotú. Én atka kártételére gondoltam, idén két ízben is védekkeztem ellene, de semmi javulás. Ha tudnak kérem segítsenek! Segítségüket előre is köszönöm.