Mitől kezd el rothadni a paprika csúcsa?

Agrofórum Online

Paradicsom növénykéimen szinte évek óta nyáron megtalálom ugyanezt a tünetet: mielőtt érni kezdene a bogyó, már barnul, rothad. Idén először a paprikán is ezt a tünetet látom. Mi lehet ez, ami mindkét növényt fertőzi és hogyan tudok ellene védekezni?

Aki válaszol:

Dr. Harcsa Marietta, mezőgazdasági szaktanácsadó, növényorvos

Tisztelt Kérdező!

A leírása és a fotók alapján nem kórtani problémával áll szemben, hanem egy kalciumhiányos állapottal.

Mivel a kalcium egy nehezen mozgó tápelem, így a fiatal hajtásokon és a terméseken mutatkozik meg legelőször a hiánytünete. A paradicsomon, a paprikán, vagy éppen a padlizsánon is megfigyelhető tünete az úgynevezett „csúcsrothadás”, ami nem valódi rothadás, hiszen ez esetben a sötét, fekete foltok később beszáradnak, a magház, a termés többi része egészséges marad. (Kivágva akár fel is használható, sőt komposztba is tehető, az ilyen termés!)

A termésen jelentkező tünet előtt talán hamarabb figyelmeztet a kalcium hiányra a fiatal levelek kanalosodása, ekkor már érdemes a mészhiányra gyanakodni!

A védekezés ellene már a fajtaválasztásnál kezdődik, hiszen eltérő a különböző fajták mészigénye. Az intenzívebb növekedésű fajták általában fogékonyabbak a kalcium tápanyag hiányára.

Fontos a kiegyenlített öntözés, és a túlzott műtrágyázás kerülése! Utóbbi esetén a tápanyag arányokat toljuk el és emiatt a mész felvehetetlenné válik a növény számára.

Tápoldatos öntözéssel a relatív hiányt, a fejlődési zavarokat és élettani rendellenességeket könnyebben lehet megelőzni, esetleg gyógyítani. Erre elsősorban a vízben maradék nélkül oldódó kalcium-nitrát, illetve a zöldségnövények számára megfelelő aránnyal rendelkező kalciumos NPK komplexek alkalmasak. A kalcium-nitrátos, vagy kalcium-kloridos lombtrágyák is jók lehetnek, azonban ezek kevésbé hatásosak, mint az öntözéssel kijuttatott tápanyagok. Lombtrágyázás esetében fontos az ismétlés (2-6x az érésig) és az a szabály, hogy 25 fok fölött ne permetezzük a növényeket (még lombtrágyával sem), hiszen ezzel perzselést is okozhatunk!

Mitől sárgul a paprika és a paradicsom levele?

2020. június 11. 09:01

Melyik tápanyag hiányától sárgulnak a paprika és a paradicsom levelei a kertben?

Palántanevelés az ökológiai paradicsomtermesztésben

2018. április 6. 08:01

Javában tart a palántázási szezon. A legtöbb helyen a paradicsompalánták szépen fejlődnek, de ha mi mégsem vetettük még el őket, még nem késtünk el.

Paradicsomszkennelő kerülhet forgalomba Hollandiában

2019. augusztus 4. 14:33

A jövőben a gépet fel lehet használni a betegség jeleinek azonosítására is, mivel észleli a foltosodást a növények levelein és a termésen.

Mást mond a botanika a paradicsomról, mint amit az iskolában tanultunk róla

2019. július 18. 04:36

Amennyiben botanikai szempontból közelítjük meg a témát, a paradicsom valójában nem zöldség, hanem gyümölcs. Másfelől viszont, ha a konyhai felhasználás szerint próbáljuk besorolni a paradicsomot, mindenképp a zöldségek közé kell helyeznünk.