Mitől „kukacos” a dió?

Agrofórum Online

J. Attila kérdése: Tavaly a diófáim termésének nagy része tönkrement. Sok dió idő előtt megfeketedett, lepergett, bennük fehér apró lárvákat találtam. Mi okozta a gondot?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A nyugati dióburok-fúrólégy (Rhagoletis completa) jelenlétét hazánkban először 2011-ben jegyezték fel. Mint más idegenhonos faj, hamar elterjedt Magyarországon is. Az imágók jelenlétére július elejétől augusztus végéig lehet számítani. A kifejlett egyedek kb. 0,8-1 cm nagyságúak, barna színűek, fejük pedig sárga. A tora sötét, rajta egy sárga, félkör alakú folt található. A megtermékenyített nőstények tojásaikat a dió zöld burkába helyezik el. A tojásrakás helyén először apró szúrásnyomok, bemélyedések figyelhetőek meg. Az első lárvák megjelenésére augusztus elején számíthatunk.

Nyű típusú lárvája, piszkosfehér színű, teljesen kifejlődve 6 mm nagyságú. Egy burokban egyidejűleg több nyű (20-30 db) is fejlődhet. A lárvafejlődésnek három stádiuma van. A lárvák táplálkozásának hatására egyre nagyobb, puha állagú, szabálytalan alakú, fekete elszíneződések jelennek meg a dió burkán. Ezek a foltok, és a puhulás az egész dióburok felületére is kiterjedhet, emellett pedig a csonthéjon is sötétszínű nyomot hagyhat. A termés a nyüvek táplálkozásának hatására megbarnul, majd elfeketedik, és idő előtt lehull a fáról. A károsított dió burka rátapad a héjára és megpenészedik. Báb alakban a talaj felső rétegében telelnek, évente egy nemzedékük fejlődik ki.

Védekezés: házikertekben az agrotechnikai védekezéssel is sikert érhetünk el. Lényege az, hogy megakadályozzuk a lárvák talajba kerülését. Ezt a fák alatti rész fóliatakarásával, vagy a lehullott zöld burokban lévő terméskezdemények és burkok összegyűjtésével, majd megsemmisítésével, elégetésével érhetjük el.

Üzemi körülmények között a kémiai védekezés elengedhetetlen. Előrejelzésükhöz, a cseresznyelegyekhez hasonlóan sárga ragacslap használható. A csapdákat már július elején érdemes kihelyezni a korona felső harmadában elszórtan. A készítmények közül pl. az acetamiprid hatóanyagot tartalmazó szerek eredményesen használhatóak ellenük. A fák nagy mérete és a kártevő egyenetlen rajtása miatt sajnos még a kémiai védekezés esetén sem teljesen biztosított a védelem.

Mi a teendő a cseresznyével és a meggyel szüret után?

2020. július 9. 06:23

Cseresznye- és meggyfám termését is leszüreteltük már. Van még a szüret után növényvédelmi teendőm velük? Mire kell ügyelni?

Mi károsíthatja a birs termését még ilyenkor is?

2019. december 12. 09:45

R. Miklós kérdése: Kerti birsalmáimban apró fehéres kukacokat találtam feldolgozás alatt, kívülről egészségesnek látszottak a birsek. Milyen állat károsíthatja a birs termését még ilyen későn? Jövőre is megismétlődhet?

Hogyan menthető meg a moníliás meggyfa?

2020. május 4. 14:27

Nagy méretű, öreg meggyfa teteje erősen monília fertőzött a szárazság és a virágzásban és sziromhullás után elvégzett permetezések ellenére is. Valószínűleg azért, mert ott vannak olyan régebbről ott maradt beteg ágak melyek nehezen hozzáférhetőek metszéskor. Annyi lenne a kérdésem, hogy ilyen esetben van még értelme felszívódó készítménnyel kezelni, lehet gátolni a továbbterjedést? Ha csak a mechanikai eltávolítás marad, ami jelen esetben egy ifjítással érne fel, mikor célszerű megejteni? Szüret után, vagy nyugalmi időszakban?

Pusztul a meggyültetvény - mi lehet a megoldás?

2019. május 21. 07:53

B. István kérdése: A meggyfákat megtámadta egyfajta fafúró rovar. Nem tudom milyen rovarkárosító ez, lassan a 1,5 hektáros meggyültetvényem 1/3-a kiszárad, elpusztul. Hogyan és mivel lehetne ellene védekezni, sürgősen beavatkozni?