Mitől szárad a barackfa hajtásvége?

Agrofórum Online

B. Krisztina kérdése: Őszibarack fáimon száradó hajtásvégeket figyeltem meg. Lehetséges, hogy valami rovar okozta? Hogyan védekezzek?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A barackmoly (Anarsia lineatella) fő tápnövénye a kajszi és az őszibarack. Szórványosan előfordulhat még szilván, mandulán, cseresznyén és meggyen is. Az áttelelt hernyók kezdetben a rügyeket és a fiatal hajtásokat károsítják. A fiatal hajtásrészben rágcsálnak, bennük, hosszanti irányban járatuk megtalálható. A kirágott hajtások csúcsa elhervad, majd elszárad a hajtás tövénél mézgacsepp látható. Egy hernyó élete során nem csak egy hajtást károsíthat. Nyáron a hernyók a csonthéj megkeményedése után a gyümölcskocsány körüli részen rágnak a termésbe. A gyümölcsök felületén a berágás helye, a rovar ürüléke és mézgafolyás jelzi jelenlétüket. A termésen ejtett fizikai sérülés pedig további, másodlagos kórokozóknak nyithat utat.

A barackmoly a fás részekben lárva alakban telel át. Tavasszal az időjárási körülményektől függően hagyják el telelőhelyüket és elkezdik károsításukat. Az áttelelő nemzedék a károsítás helyén bábozódik. A lepkék (május közepe után) tojásaikat főleg a gyümölcsre és a levelek fonákára helyezik el. A kikelő lárvák a kajszi gyümölcsében, kis hányaduk pedig a hajtásban fejlődik ki. A következő nemzedék (július közepén) tojásait a gyümölcsre és az ágakra rakja. A lárvák egyre inkább a gyümölcsöt károsítják. Az őszi egyedek (augusztus–szeptember) már az ágakra rakják tojásaikat. A kikelő lárvák a kéreg alá hatolnak, ott rágnak, majd áttelelnek. Hazánkban évente három nemzedéke fejlődik.

Védekezés: Tömeges elszaporodásának a száraz, meleg időjárás kedvez. Legjobban kedveli a szórvány és a házikerti gyümölcsösökben uralkodó viszonyokat. A hajtásokban károsító hernyók a hajtásvégek levágásával és megsemmisítésével pusztíthatóak el legegyszerűbben. Amennyiben a hajtások már leszáradtak nincs értelme e védekezési mód alkalmazásának. Az imágók rajzásmenetét szexferomon csapdával is ellenőrizhetjük. A vegyszeres védekezést kora tavasszal az áttelelt hernyókhoz, később a tojásrakáshoz célszerű időzíteni. A vegetációs időszakban hatásos pl. a fenoxikarb hatóanyagú készítmény, amely szelektív hatása miatt a parazitoidokat kímélő technológia keretein belül is alkalmazható. A későbbi permetezéseket érdemes a keleti gyümölcsmoly elleni védekezéssel összekapcsolni.

Drágulást és termés kiesést eredményezhet az aszály

2019. április 3. 13:33

A legszárazabb régiókban mintegy 150 milliméternyi csapadék hiányzik, ami már a talajvízkészletét is érinti, és nincs vízutánpótlás.

Farkas Sándor: a kormány segíti a kertészeti ágazat sikerét

2019. március 8. 09:40

A magyar mezőgazdaság kibocsátása tavaly 2720 milliárd forint volt, nyolc év alatt folyóáron 61,3 százalékkal nőtt. A kertészeti ágazatok súlya meghatározó, kibocsátásuk tavaly meghaladta 356 milliárd forintot - ismertette az államtitkár.

A kajszi karcsú orsó kialakítása

2020. május 31. 08:17

Miután bevált és elterjedt az almásokban a karcsú orsó, más gyümölcsfajokra is igyekeztek adaptálni ezt a faalakot. A kajszifajták eléggé különböző növekedési jellegűek, már, ami a természetes elágazási szöget illeti, mert a „bokor” természet mindegyikre jellemző. Mindegyik fajtából megpróbálkozhatunk karcsú orsót kialakítani, de csak támrendszer mellett és gondos alakító metszéssel.