Mitől száradnak össze a bogyók a szőlőfürtükben?

Agrofórum Online

M. László kérdése: A szőlőm fürtjein egy-egy szem megbarnult, aztán fekete lett, összeszáradt. Mi okozhatja ezt, és mivel kell védekezni ellene?

Aki válaszol:
Dr. Mikulás József, címzetes főiskolai tanár, növényorvos, a mg.-i tudományok kandidátusa

A feketerothadás hazai megjelenéséről 1999-ben számoltunk be először. Ebben az évben is gondot okoz, tünetei előbb jelentek meg, mint a peronoszpóráé. A feketerothadás kórokozója a szőlő valamennyi zöld részét megtámadhatja.

A szőlő levelén késő tavasszal vagy nyár elején 2-3 mm nagyságú, kerekded foltok jelennek meg, színük vörösbarna. Fertőződhetnek a fiatal hajtások, a levélnyelek, kacsok és fürtkocsányok is.

A gomba a fürtök minden részét megtámadhatja, a legnagyobb kár mégis a bogyókat éri. A fertőzött bogyón apró, szürkéssárga folt lesz, amelyet hamarosan barna gyűrű ölel körül, rohamosan nagyobbodik, 48 órán belül a bogyó felét vagy még nagyobb részét beborítja. A bogyó közepe hamarosan besüpped, megráncosodik, és sötétebbé válik, néhány nap alatt szénfekete, kemény és mumifikálódott lesz. A kórokozó a fürt bogyóit nem egyszerre támadja meg, ezért egymás mellett vegyesen találunk egészséges és beteg bogyókat.

A gomba a vesszők alapjánál, a rügyekben, kacsokban és a földre hullott levelekben telel át. A legjelentősebb fertőzési forrást a következő év tavaszán a tőkén maradt vagy földre hullott, mumifikálódott szőlőszemek képezik. A hőoptimum 25-27ºC, ekkor a csírázás 6 óra alatt megtörténik. A fertőzés létrejöttének feltétele a csapadékos időjárás, és hogy a zöld részek fiatalok legyenek.

A betegség előre-jelzéséhez ismerni kell a fertőzésre alkalmas körülményeket és a lappangási időt. Az első permetezést fertőzött területen 15 cm-es hajtáshossznál kell kezdeni. Kezelést ajánlatos virágzás előtt elvégezni, majd 7–10 nappal később, a harmadikat pedig  két héttel virágzás után. Ez a három időszak a feketerothadás elleni védekezésben döntő fontosságú, természetesen az időjárástól függően több permetezésre is szükség lehet.

Védekezés

A feketerothadás ellen agrotechnikai és kémiai védekezési módok együttes alkalmazásával lehetünk eredményesek. A metszés során a tőkén maradt mumifikálódott fürtrészek levágásával, elégetésével, a metszés után elvégzett talajműveléssel a földre hullott fertőzött növénymaradványok talajba forgatásával kritikus szint alá csökkenthető a kiindulási fertőzőanyag mennyisége. A ditiokarbamátok jó hatásúnak a feketerothadás ellen is. A szterolgátlók gyors felszívódásuk révén képesek blokkolni a kórfolyamatot, és a tünetkifejlődést levélen és bogyón egyaránt.

Első szemlétől az aratásig – ingyenesen letölthetők a legfrissebb Nufarmer Magazinok (PDF)

2020. március 20. 11:18

Az idén 11. évfolyamába lépett Nufarmer Magazin friss, 28. száma minden eddiginél gazdagabb tartalommal jelentkezik: januártól egészen a betakarítási munkák utánig mutatja be a növényvédelmi feladatokat, valamint a Nufarm által forgalmazott növényvédő szereket.

Egy XIX. századi ellenség, a szőlő-gyökértetű (filoxera) – (Viteus vitifolii)

2019. június 27. 11:53

N. Károly kérdése: Kivágtam a szőlőt, a maradványokból kihajtott az alany. Szemölcsszerű képződményeket figyeltem meg rajta. Mi lehet ez?

Modern borok ősi génállományú szőlőfajtákból

2019. szeptember 22. 08:37

Franciaországban, a Jura megyében termő Savagnin blanc, vagy a Pinot noir genetikai szempontból rokonai azoknak, amelyekből már a Római Birodalom idején is bort készítettek.